Magyar szemtanú a Maldív-szigeteki hajótörésről: Aztán jött egy nagy hullám, és már a csípőmig ért a víz

„40-45 perccel indulás után jött egy nagy hullám, amin repültünk egy nagyot, és ahogy lecsapódtunk a vízbe, valószínűleg betört a hajó alja az eséstől/csapódástól, és elkezdett beömleni a víz”

– írta le a süllyedés kezdetének pillanatát Luca, aki egy nyaralásból tért volna haza éppen.

Mint elmondta, a Maldív-szigeteken nyaralt február 26. és március 2. között, Dhigurah szigetén. Az időjárás-előrejelzés teljesen kiszámíthatatlan volt az egész nyaralás alatt. Vasárnap, a hazaindulás napján borult és szeles idő volt, ezért Luca úgy döntött, hogy speedboattal megy vissza a 125 kilométerre fekvő Maléba, a fővárosba, hogy elérje onnan induló dubaji járatát.

Ahogy a magyar lány felidézte, már a hajóút elején nagy volt a szél és a hullámzás. Sárga riasztás volt érvényben, de elvileg abban még lehet közlekedni, tette hozzá. Húsz-harminc perc után már hánytak az embereket a hajón, sírtak a gyerekek, pedig még csak akkor kezdtek kiérni a nyílt vízre, ahol nincs semmi sziget a közelben. Akkor még rosszabbra fordult az idő, a riasztás átváltott sárgáról narancssárgára. 40-45 perccel indulás után jött a végzetes hullám, és elkezdett beömleni a víz.

Akkor még ment a hajó motorja, elkezdtek körözni a vízen. A legénység próbált vészjelzést adni, hívni segítséget, de nagyon nagyok voltak a hullámok, és alig lehetett így is megtartani a hajót. A hajósok először nem is tudtak kapcsolatot teremteni a parttal. Ekkor már felvették az utasok a mentőmellényeket, de nem fújták még fel. Luca emlékei szerint egyébként nem jutott mindenkinek normálisan működő mentőmellény, pedig nem volt tele a hajó: 65 fő helyett csak 45 ember utazott (plusz 3 fő személyzet).

„Először lassan kezdett süllyedni a hajó, csak bokáig ért a víz bent, aztán ment fentebb lassan. Én ablak mellett ültem, és annyit láttam hogy egyre inkább velem egy szintben van a víz. Aztán jött megint egy nagy hullám, ami annyira benyomta a vizet bentre, hogy már elkezdett jobbra oldalra borulni a hajó, és nekem már a csípőmig ért a víz. Ahogy elkezdett jobbra borulni a hajó, mindenki megpróbált balra átszaladni, hogy kiegyensúlyozzuk a hajót, de akkor már nem sikerült. Akkor ordibáltunk, hogy menjen mindenki a vízbe. Rajtam volt a kistáskám, abban volt a pénztárcám meg az útlevelem, a telefonom meg a kezemben. A cipőt, pulóvert már előtte levettük, mert tudtuk, hogy úsznunk kell majd” – idézte fel a történteket Luca.

Egy kijárat volt összesen a hajón, ő a harmadik sorban ült, épphogy kijutott. Akik hátrébb ültek, azok az ablakokon próbáltak kiugrani. Egy nagy testű idős ember elállta a kijáratot, alig tudták kilökni onnan, hogy a többiek ki tudjanak szállni. Luca már úgy jött ki, hogy felfelé kellett másznia, mert 90 fokban állt már oldalra akkor a hajó, és utána pár másodperccel rá már fel is borult.

„Szóval gyorsan kellett ugranom, hogy ne boruljon rám” – mesélte Luca. „Egyetlen embert láttam magam mögött kijönni az ajtón, még egy ázsiai srác mászott ki, de itt még fogalmunk sem volt, hogy mindenki ki tudott-e jönni. Ahogy felborult, úgy már nagyon hamar elsüllyedt. A bőröndök a raktérben voltak, szóval annak esélye sem volt, elmerültek a hajóval együtt.”

Lucának először nem fújódott fel magától a mentőmellénye, és mellette a vízben hánykolódó kisgyereknek és az apukájának se működött, meg egy ázsiai nőének sem, aki nem is tudott úszni. Ahogy Luca kiugrott a hajóból, a vízben próbált odaúszni egy csapathoz, akik összekapaszkodtak a hullámokon, sikerült is elérni őket szerencsére. Lucának itt még folyamatosan úsznia kellett, és tartani magát a nagy hullámok tetején, mert a mellényét csak később tudták szájjal felfújni.

A nyílt vízen sem volt sokkal jobb, mint a süllyedő hajón. „Úgy voltunk együtt egy csapatban, hogy egy apuka a két kisgyerekével, az egyik 3, a másik meg 6 éves, az egyik hajón dolgozó, két ázsiai nő (akik elhagyták az úszni nem tudó, mellény nélküli barátnőjüket), egy indiainak kinéző ember, és én egy kupacban, és akkor utána csak vártunk, hogy jöjjön a segítség. Persze közben folyamatosan kb. 3-4 méteres hullámok dobáltak minket, sokan rosszul lettünk, ami miatt odahánytunk a vízbe. Fogalmunk sem volt, hogy mikor találnak meg minket, mennyire fog rosszabbra fordulni az idő” – írta le Luca a hátborzongató helyzetet.

Körülbelül egy óra elteltével megláttak a horizonton egy hajót, de ők csak kicsit később vettek észre őket. Jött egy rendőrhajó is, egy másik speedboat, meg kicsivel később kettő másik kis hajó is. Nagyon örültek, nevettek a vízben, mert azt hitték, hogy már minden rendben.

Viszont mire a hajók odaértek hozzájuk, ismét nagyobbak lettek a hullámok, és alig tudták felszedni őket. Félő volt, hogy a nagy hullámokban a mentőhajó is felborul. Eddig a pontig Lucának még megvolt a telefonja, a kezében szorította, de amikor az egyik mentésre érkező hajó egy nagy hullámot kikerülve majdnem elütötte a csapatot, elvesztette.

„Elkezdtünk benyomódni a hajó oldala alá, én próbáltam magam a hajó szélétől eltolni, akkor dobtam el a telefont, de kézzel nem is tudtam végül kinyomni magam a hajó alól, csak lábbal, kb. béka pozícióban. Aztán sikerült elkapni a felém dobott kötelet, és felmászni a police hajóra, de akkor még mindig nem ért véget a hánykolódás, mert próbáltuk összeszedni a maradék embert. Volt olyan, aki nem is tudott csapatban kapaszkodni, csak egyedül sodródott.”

Egyórányi mentés után bejelentették a rendőrök, hogy mindenkit épségben megtaláltak. Lucáék alig akarták elhinni, hogy ennyire szerencsések voltak. Nagy megkönnyebbülés volt mindenki számára, mert voltak olyan párok és családok, akik elszakadtak egymástól, és más mentőhajó vette fel őket. Ezután visszavittek mindenkit oda, ahonnan indultak: Dhigurah szigetre. De a visszamenetel is ugyanolyan rázós volt.

A sziget szinte összes lakosa kijött eléjük, jöttek a hotelból is kocsival, hoztak törölközőt, adtak új szobát. Egy szlovák család a szállóban felajánlotta Lucának, hogy ad száraz ruhát és fésűt, a hotel dolgozói pedig szereztek egy papucsot valakitől, hogy ne mezítláb menjen haza. Ezek után, mivel szerencsére nála maradt az útlevele, elindulhatott a szomszéd sziget repterére – nagy rémületére ismét egy speedboattal. Végül sikerült repülőre szállnia és hazaérnie egy szatyor vizes ruhával, egy útlevéllel, idegeneknek a ruháiban. Aztán kedd este jött a váratlan Whatsapp-üzenet a hoteltől: megtalálták az egyik bőröndöt és a hátizsákot, de még nem tudják, hogy fog eljutni Magyarországra.

A balesetről a helyi lap és a rendőrség is beszámolt. Eszerint a Maldív-szigeteki Rendőrszolgálat vasárnap reggel 7 óra 57 perc körül kapott bejelentést egy „Huvan” nevű utasszállító gyorshajó felborulásáról. A felborult hajó a Dhigurah-szigetről, az Alif Dhaal-atollról tartott a fővárosba, Malé városába. A baleset idején 45 utas (köztük négy gyerek) és háromfős legénység tartózkodott a fedélzeten, mindenkit jó egészségügyi állapotban sikerült kimenteni. A hajóbaleset körülményeit vizsgálják.