Van B terv, vannak lehetőségeink – válaszolták uniós vezetők, amikor Orbán-vétóról kérdezték őket

„Nincs szükség rá, hogy részletesen magyarázzuk, mennyire fontos ez a találkozó” – érkezett Gitanas Nausėda litván elnök a csütörtöki uniós állam- és kormányfői csúcsra. Az Európai Tanács ülésén, ahová Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is személyesen eljött, Ukrajnáról és az EU védelmének megerősítéséről tárgyalnak.
Nausėda szerint az ukránok időt nyernek az EU-nak, amiért a vérükkel fizetnek. „Nagyon felelőtlen lenne”, ha órákat vitatkoznának világos eredmény nélkül, figyelmeztetett, miután múlt héten Orbán Viktor azt javasolta: ne fogadjanak el következtetést Ukrajnáról a záródokumentumban, hogy ne mutassanak megosztottságot.
Nausėda jelezte: Litvánia kiveszi a részét abból a 20 milliárd eurós javaslatból, amivel Ukrajnát segítenék. A magyar kormány már korábban bejelentette, hogy ellenzi a kifejezetten katonai támogatásnak szánt csomagot. Az előzetes hírek alapján a javaslatot eredetileg betették volna a csúcstalálkozó záródokumentumába is, de előkészítés közben hol kivették a tervezett szövegből, hol finomabban utaltak rá.
„Meglátjuk” – válaszolta Nausėda arra, hogy vétózhat-e a magyar miniszterelnök. Döntéseket kell hozniuk attól függetlenül, hogy van egy-két tagállami vezető, akik „mindig ellenkeznek”. „Vannak lehetőségeink, hogy döntéseket hozzunk, különben a történelem meg fog minket büntetni”, aminek magas ára lesz.
A javaslatot kidolgozó Kaja Kallas az ülésre érkezve remélte, hogy elérik a politikai egyetértést Ukrajna támogatásáról, az EU egységet tud felmutatni. „Egyre nehezebb” – mondta az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő a magyar vétófenyegetésre. Ezért van a „tettre készek koalíciója”, hogy egy tagállam ne blokkolhassa a többieket. „Nem nyilatkozhatok Magyarország nevében, még mindig a 27 tagállam egységére törekszünk”, ha nem sikerül, a magyarok magukért beszélhetnek.
A magyar kormány mindig saját javaslatokat tesz, de mindig lesznek, akik többet akarnak adni Ukrajnának, ezt meg kell oldaniuk, nyilatkozta Evika Siliņa lett miniszterelnök a magyar álláspontot firtató kérdésre.
Egységesnek kell maradni egy közös cél mögött, több európai védelemre van szükség, válaszolta Luc Frieden luxemburgi miniszterelnök, amikor a vétófenyegetésről kérdezték. Ugyanakkor ha egy-két tagállam nem osztja ezt a nézetet, a többieknek kell haladniuk, amennyire tudnak.
A Portfolio szerint Andrej Plenković horvát miniszterelnök is jelezte, hogy ha a magyar kollégája megvétózná a fontosabb döntéseket, akkor egy B tervvel mehetnek tovább.
A legtöbb állam- és kormányfőt adó pártcsalád, az Európai Néppárt vezetője, Manfred Weber szerint elegük van belőle, hogy Orbán Viktor akadályozza a józan ész által diktált megegyezést az Európai Unióban.
Az Európai Tanács vezetője, António Costa az ülésre érkezve kijelentette: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett állnak az első naptól, ez most és a jövőben is így lesz.
Korábban volt rá példa, hogy a magyar és egy másik kormány ellenkezése miatt csak az Európai Tanács elnökének nevében adták ki a záródokumentum egy részét.