A kanadai belpolitika nem a legmozgalmasabb a világon, mégis sikerült tótágast állnia az elmúlt hónapokban. Miután az egykor népszerű liberális miniszterelnök, Justin Trudeau elfogadottsága a földbe állt, a pártja partra vetett halként vergődött kormányon, az ellenzéki konzervatívok pedig üstökösként hasítottak a felmérésekben.
Aztán beiktatták amerikai elnöknek Donald Trumpot, aki visszatérően froclizta azzal Kanadát, hogy legyen az Egyesült Államok 51. tagállama, és már az azóta az egész világra kiterjesztett vámháborúja előtt célkeresztbe vette az északi szomszédját. Ez a helyzet pedig odáig vezetett, hogy új vezetőjükkel a bukásra ítélt liberálisok nemcsak talpra álltak, hanem már esélyesek az április végén tartott előrehozott választáson.
Hetek alatt minden megváltozott
Trudeau január elején jelentette be lemondását a Liberális Párt éléről és egyben a kormányfői posztról is. Az országot majdnem kilenc éven át vezető Trudeau a párton belüli feszültségeket nevezte meg indokként, mondván, vele az élen nem tudnának egységesen nekifutni az eredetileg 2025 végén esedékes választásoknak. Trudeau sztárpolitikusként indult, de megosztóvá vált, végül pedig Trump megválasztásával és pénzügyminisztere decemberi lemondásával fogyott el végleg körülötte a levegő.
A konzervatívok 40 százalékon álltak a felmérésekben, miközben a liberálisok csak 20 százalékon, sőt, egyes pollokban egyenesen a harmadik helyre szorultak. Év elején még a konzervatívokat vezető Pierre Poilievre-nek volt a legnagyobb esélye arra, hogy győzzön a következő parlamenti választáson.
A konzervatívok évről évre szalámizták le a liberálisok támogatottságát, Poilievre pedig fáradhatatlanul ostromolta őket. Sokatmondó volt, amikor múlt nyáron egy időközi választáson a liberális fellegvár Toronto egyik belvárosi körzetét konzervatív jelölt nyerte meg, amit több lemondás követett a kormánypártban. Poilievre egyfajta trumpi irányba is elindult, támogatta a Szabadság-konvojt, a fuvarozók Covid-korlátozások elleni országos tiltakozását, és meg akarta fosztani forrásaitól a kanadai közmédiát, a CBC-t.
Poilievre esetében a stílus volt igazán fontos, ami kevésbé óvatoskodó, inkább populista, támadó, agresszív lett, idővel pedig emellé elővette a megélhetési nehézségek témáját is.
Csakhogy Trudeau utódját március 9-én megválasztották, a volt jegybankár, Mark Carney pedig új lendülettel kezdte meg a kormányzását. A vámháború szélesedésével a választók elkezdtek összezárni a kormánypárt mögött, az ellenfeleitől trumpista bélyeget kapott Poilievre ebben a helyzetben már gondba került polarizáló stílusával.
Carney népszerűsége pártjáéval együtt kilőtt, úgyhogy hamar találkozott is a Kanada uralkodóját, III. Károly királyt képviselő főkormányzóval, Mary Simonnal, majd kezdeményezte a parlament feloszlatását és előrehozott választás kiírását, amit április 28-ra tűztek ki. A New York Times azért hozzátette, hogy Carney-nak kevés lehetősége volt, ugyanis a liberálisoknak nincs meg a stabil többségük a parlamentben, így egy esetleges bizalmatlansági szavazáson is elbukhattak volna, az előrehozott választás már régóta borítékolható volt.
Carney március 14-i miniszterelnökké választásakor még azt mondta, tiszteli Trumpot, és képes lesz vele együtt dolgozni, az előrehozott választásról szóló sajtótájékoztatón viszont már keményebben fogalmazott. Szerinte erős mandátumra van szüksége, hogy megbirkózzon Trump vámháborújával, ami „a legjelentősebb fenyegetés életünk során”. Szerinte Trump lényegében azt állítja, hogy Kanada nem is valós ország, és meg akarja törni a kanadaiakat, hogy aztán birtokolja őket.
A Trump-hatás
Donald Trump hatása a kanadai politika alakulására elvitathatatlan. Trudeau még miniszterelnökként megkapta a kezdetben vicceskedésnek hitt megjegyzést, miszerint Kanada lehetne az Egyesült Államok 51. tagállama, aminek ő csak a kormányzója lenne. Trump egyszer a két ország határát is csak egy „mesterségesen rajzolt vonalnak” nevezte.
Az amerikai elnök aztán három részletben indított vámháborút Kanada ellen, az akár 25 százalékot is elérő vámokat hol belengette, hol visszavonta, aztán életbe léptette. A kanadai kormány és a tartományok is viszontfenyegették Washingtont, például Ontario az áramexport leállításával. Miután múlt szerdán Trump a világ majdnem minden országával szemben importvámokat vezetett be, és 25 százalékos vám lépett életbe minden külföldön gyártott autóra is, Carney is 25 százalékos vámot jelentette be minden USA-ban gyártott autóra és teherautóra.
A kanadai és az amerikai gazdaság mélyen összefonódik, emellett a két ország a NATO-tagságon felül is szorosan együttműködik védelmi kérdésekben. A Time szerint a kereskedelmi háború valójában az Egyesült Államoknak sem jó, mert 8 millió amerikai állás függ a kétoldalú, az évi 1000 milliárd kanadai dollár (259 ezer milliárd forint) értékű kereskedelemtől. Kanada ráadásul vezető exportpartnere 32 amerikai tagállamnak, olyan fontos nyersanyagokat szolgáltatva, mint a kálisó, az urán, az alumínium. A történtek a turizmusban is meg fognak látszani, a Washington Post cikke szerint idén akár 4 millióval kevesebb kanadai üdülhet majd az Egyesült Államokban, mint 2024-ben.
Trump politikája azonban nagyot üt Kanadán is, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) elemzése szerint már most megfelezte az ország idénre és jövőre várható növekedési mutatóit.
Trump akcióinak hatásuk van a kanadai politikára, pszichére és üzleti világra is
– fogalmazott a BBC-nek Marci Surkes, Trudeau volt politikai igazgatója. Sokatmondó volt, hogy Carney első külföldi útja nem országának (szinte) egyetlen szárazföldi szomszédjához vezetett, hanem Franciaországba és Nagy-Britanniába. Mindkét helyen otthonosan mozgott, meleg fogadtatásban részesült.
„Az Egyesült Államokkal fennálló régi kapcsolatunk, amely gazdaságaink mélyülő integrációján és szoros biztonsági és katonai együttműködésén alapult, véget ért” – mondta Carney március 27-én. A kanadai miniszterelnök szerint világossá vált, hogy az Egyesült Államok többé nem megbízható partner, és a jövőbeli kereskedelmi megállapodásoktól függetlenül „nem lesz visszaút”.
Azóta volt egy Trump és Carney által is méltatott telefonbeszélgetés a két vezető között, amely során a kanadai kormányfő szerint Trump „tiszteletben tartotta Kanada szuverenitását”, és megegyeztek, hogy az április végi választások után tárgyalások kezdődnek a két ország közti gazdasági és biztonsági kapcsolatokról. Azonban ez nem változtatott alapvetően a helyzeten és Trump választási kampányra gyakorolt hatásán sem. Mélanie Joly kanadai külügyminiszter pénteken azt üzente az európai országoknak Trump új vámjai után: „Tudjuk, hogy a kapcsolat már sosem lesz ugyanolyan”.
A két erős karakter
Voltak, akiket meglepetésként ért, hogy Carney milyen otthonosan mozog új szerepében. A 60 éves politikus lett Kanada első olyan miniszterelnöke, aki nem választás útján került a posztjára, a liberálisok párton belüli szavazását viszont nagy fölénnyel, 85 százalékkal nyerte meg. Carney a 2008-as pénzügyi világválság idején volt Kanada, a brexit idején pedig Nagy-Britannia jegybankelnöke.
Carney az első kormányfő, aki nem a délebbi tartományokban, hanem a központosítottabban irányított északi szövetségi területek egyikén született. Az albertai Edmontonban nőtt fel, majd egyetemeit a Harvardon és Oxfordban végezte (előbbiben kamatoztatta hokitudását is). A jegybankelnöki pozícióin túl az utóbbi években az ENSZ-nek dolgozott megbízottként a klímaügyek/pénzügyek terén.
Viszont politikailag tapasztalatlan, sose mérette még meg magát választásokon. Jegybankelnöki idejéből kiterjedt kapcsolatrendszert hozott magával, a Conversation cikke szerint viszont azzal is támadja a jobboldal, hogy nincs igazán rálátása a hétköznapi emberek életére. Ha Carney veszít, ő lesz Kanada történetének legrövidebb ideig kormányzó miniszterelnöke.
Ellenfele, a 45 éves Pierre Poilievre már 25 évesen bekerült az ottawai parlamentbe, és azóta is a kis kormányzat, az alacsony adók, a környezetvédelmi szabályok lazítása és az ásványkincsek intenzívebb kitermelése foglalkoztatja képviselőként. Az albertai Calgaryből származó politikus az utóbbi években nagy elánnal támadta a liberálisokat, szerinte a „katasztrofális” és „woke” politikájuk miatt romlott az életminőség az országban. Ezen pedig csak pártja józan észen alapuló politikája segíthet.
Poilievre-et azonban sok kritika érte populista, konfrontatív, Trumpra hajazó stílusa miatt, meg is kapta a juharszirupos Trump gúnynevet, miközben az amerikai elnök nem túl népszerű mostanság az országban. Korábban dicsérte is Trumpot és a kormányzati hatékonyság növelésével megbízott szárnysegédjét, Elon Muskot.
Trump viszont azt mondta róla, nem elég MAGA (a Make America Great Again, azaz Trump jelmondatának rövidítése), és a Fox Newsnak is úgy fogalmazott, hogy Poilievre „hülye módon nem a barátom”, és „voltaképp könnyebb lenne egyezkedni egy liberálissal”. Hozzátette, nem számít, ki nyeri a választásokat a szomszédban.
Kemény kampány
A helyzet tehát az, hogy a mostani választás évtizedek óta az első Kanadában, amikor nem a belügyek dominálnak, hanem az ország szuverenitásának megőrzése és a korábbi biztos szövetségek eltűnése. Ez egyébként olyannyira áthatja a kanadaiakat, hogy sokuk már bojkottálja az amerikai termékeket, kifütyülik az amerikai himnuszt meccseken, az ország pedig megfontolja, vegyen-e amerikai vadászgépeket.
David Coletto, az Abacus Data közvélemény-kutató cég vezérigazgatója azt mondta, az „egzisztenciális fenyegetés” miatt már nem a megélhetési kérdések az emberek fő gondjai. Szerinte minden összejött: Trudeau távozása, a Liberális Párt belső választása és Trump hatalomra jutása együtt segítette hozzá a liberálisokat brutális, 20 pontos hátrányuk ledolgozásához.
Darrell Bricker, az Ipsos Public Affairs közvélemény-kutató vezetője azt mondta a Reutersnek, hogy eddig a választás arról szólt, hogy az emberek változást akartak, de most már a vezetésen van a hangsúly. Szerinte a konzervatívok már azért nem tudják sikeresen támadni a liberálisokat, mert az emberek az itt és mostra, vagy a közeljövőre koncentrálnak, nem arra, mi történt az elmúlt tíz évben. A konzervatívok ettől függetlenül tovább támadják a liberálisokat, mondván az elitek pártja és túl sok állami költekezést engedtek meg.
A BBC is arról írt, a kanadaiak várhatóan az alapján döntenek majd április végén, hogy szerintük ki tudja a legjobban kezelni Trumpot.
Nem véletlen, hogy mindkét nagy párt fő jelöltje a nacionalizmus felkorbácsolásával, a kanadai öntudat hangoztatásával jött elő. Poilievre például a „Kanada lerobbant” jelszóval futó kampányát a „Kanada az első”-re cserélte az utóbbi hetekben. Az is sokatmondó volt, ahogy Carney igyekszik Poilievre-t egyfajta „Trump lightnak” eladni, a konzervatív jelölt meg azt mondta Carney-ra, „épp olyan, mint Justin” Trudeau.
Poilievre egy sajtótájékoztatón azt mondta a CNN szerint, Carney nem alkalmas a Trump elleni küzdelemre. Szerinte a liberálisok még egy negyedik ciklust is akarnak, miután Trudeau-t lecserélték az általa kiválasztott utódra. Poilievre a CNN-nek azt is kifejtette, hogy ragaszkodik Kanada függetlenségéhez és szuverenitásához, és a célja az ország megerősítése, hogy „kiálljunk az amerikaiakkal szemben, ahol és amikor szükséges”. Ennél keményebben is fogalmazott korábban: március 2-án, az újabb vámcsomag bejelentésekor azt mondta, hogy „míg a kanadaiakat lassan lehet feldühíteni, és gyorsan megbocsátanak, ha egyszer provokálják őket, visszavágnak. És mi vissza fogunk vágni.”
Carney szerint viszont a kanadai jobboldal Trumpékat majmolja, például a külföldi segélyek befagyasztása témájában, amit ők is kezdeményeztek. Carney egyébként már kormányfőként tett a kampányra is hatással levő intézkedéseket, például a középosztály adóinak csökkentését, illetve jelezte, országának diverzifikálni kell a kereskedelmi partnereit, és kevésbé függnie Amerikától.
A választáson a jelentősebb pártok közül indulnak még a baloldali Új Demokraták (NDP), akik tavaly szeptemberig kívülről is támogatták a kisebbségi liberális kormányt, és a csak a franciaajkú tartományban jelölteket állító frankofón párt, a Bloc Québécois is. Ezek támogatottsága azonban csökkent az elmúlt időszakban. A Reuters szerint sokat fog számítani, hogy a népes Québecben hogy szerepelnek a jelöltek. Poilievre perfekt franciául és és angolul is, Carney viszont kissé kínos helyzetbe került nemrég egy sajtótájékoztatón, ahol egy franciául feltett kérdést először félreértelmezett, majd inkább angolul felelt rá.
Noha a liberálisok előretörése egyértelmű, ettől még a végén szoros küzdelem is lehet a 343 képviselői helyért. Az Angus Reid két héttel ezelőtti felmérése 42 százalékra tette a liberálisokat és 37-re a konzervatívokat (4009 fős mintán, 1,5 százalékos hibahatárral), de az ollónyílás nem állt meg. A felméréseket átlagoló CBC-weboldal nagyjából 6 százalékos liberális előnyt mutat, holott a BBC szerint Trump beiktatásakor még 45:22 százalék körüli arányban vezettek a konzervatívok. A többi párt közül a legnagyobb NDP sem éri el a 10 százalékot.
Az Economist nem finomkodott a helyzet jellemzésekor: szerintük fejlett demokráciában egy párt ekkora növekedést ilyen rövid idő alatt még nem igazán ért el. A helyzet talán csak ahhoz hasonlítható, amikor Szlovéniában Robert Golob mozgalma nagyon rövid idő alatt jött föl és nyert 2022-ben az Orbán-szövetséges Janez Janša Demokrata Pártja ellen.
