Putyin az izraeli–iráni konfliktusban is meglátta az esélyt, hogy közelebb kerüljön Trumphoz

„Putyin felhívott, hogy kedvesen boldog születésnapot kívánjon, de főként, hogy beszéljen Iránról, az országról, amelyet nagyon jól ismer. Hosszasan beszéltünk. Ezúttal kevesebbet Oroszországról/Ukrajnáról, arról majd legközelebb … Úgy véli, ahogy én is, hogy ennek a háborúnak Izraelben-Iránban mielőbb le kell zárulnia, amire megjegyeztem, hogy az ő háborújának szintén.”

Donald Trump amerikai elnök szombat esti bejegyzése saját közösségi oldalán ugyan a végén kicsit odaszúrt az orosz elnöknek, egészében azonban jól jelezte, milyen előnyöket adhat Vlagyimir Putyinnak az Izrael és Irán közötti fegyveres konfliktus, amely kissé elviheti a fókuszt az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúról. Arról a háborúról, ahol Trumpnak nem igazán sikerült közelebb jutnia a békéhez, és többször is átsiklott azon, hogy Putyin kijátszotta.

Ukrajna egy a sok közül?

A fókuszt már mutatja az is, ahogy Trump megjegyezte, hogy „Oroszországról/Ukrajnáról” ezúttal keveset beszéltek, Iránról volt szó, amelyet Putyin „jól ismer” – azaz jó kapcsolatban van a két ország, ami ezúttal nem valami szemrehányás, hanem inkább a burkolt elismerése annak, hogy Oroszország konstruktív partner lehet a helyzet lecsillapításában, hiszen, ahogyan ezt Trump hangsúlyozta, a háború lezárását mindketten fontosnak tartják.

Izrael péntek hajnalban kezdett légicsapásokat az egzisztenciális fenyegetésnek tekintett iráni atom- és rakétaprogram ellen, amelyre Irán rakéta- és dróntámadásokkal reagált. Keddre nem úgy tűnt, hogy abba az irányba haladnának az öt napja tartó események, hogy az oroszok közvetítése komolyan felmerülne.

Az Egyesült Államok hangsúlyozta az elmúlt napokban, hogy nem vesz részt az izraeli támadásokban. Kedden azonban Trump a közösségi oldalán minden korábbinál keményebben fogalmazva teljes megadásra szólította fel az iráni rezsimet. Már többes számban arról írt, hogy „teljes és tökéletes ellenőrzés alá vontuk az iráni légteret”, tudják, hol van Irán legfelsőbb vezetője, de nem fogják megölni, „legalábbis egyelőre nem”. Többek között éppen ezért is találgatták sokan kedden este, hogy Trump minden korábbinál harciasabb kiírásai a Truth Socialön arra utalnak-e, hogy az Egyesült Államok Izrael védelmén túl is szerepet vállalhat-e a konfliktusban.

De Putyin mégis globális kérdések rendezésébe bevonható félként jelent meg az amerikai elnök korábbi bejegyzésében, jelezve, hogy Oroszország nyugati elszigeteltsége az Ukrajnában folytatott háborúja miatt nem teljes körű.

Olyannyira, hogy vasárnap az orosz elnök szóvivője arról beszélt, hogy Oroszország felajánlkozása az Irán és Izrael közötti közvetítői szerepre továbbra is érvényes. „Kétségtelen, hogy az ellenségeskedés fokozódásával a helyzet sokkal bonyolultabbá vált” – idézte a Reuters Dmitrij Peszkovot, aki itt is „a konfliktus alapvető okait” érintő rendezés szükségességéről beszélt, ahogyan ezt teszi a Kreml Ukrajna esetében is. Mindez kényelmesebbé teszi a helyzetet az orosz vezetésnek: így az ukrajnai háborút a világban lévő konfliktusok egyikeként mutathatja be.

A Kreml szokatlanul udvarias

Feltűnő az is, hogy míg Ukrajna esetében az orosz vezetés a NATO-t háborút szító félként mutatja be, addig az Irán elleni katonai akcióval kapcsolatban ez a vádaskodó értelmezés nem jelenik meg. Ez is jelzi, hogy Moszkva inkább a Washingtonnal való, Ukrajnát érintő alkudozás lehetőségét látja a közel-keleti helyzet kiéleződésében és nem akar retorikai csatározásokba bonyolódni „a harmadik világ védelmezőjeként”, ahogyan egyébként némi szovjet nosztalgiával a Kreml olykor teszi – csak a harmadik világ helyett a 21. századi politikai szótárban ma már globális délt emlegetve.

Az is mutatja, hogy az orosz vezetés inkább az egyezkedés esélyét látja, hogy Moszkva visszafogottan nyilatkozott arról, hogy a Trump kezdeményezésére megindult amerikai–orosz közeledés néha megakad. Miután az Egyesült Államok a hét elején lemondta a következő találkozót, amely a két ország közötti diplomáciai kapcsolat normalizálását célozza, az orosz külügyminisztérium máskor indulatos megnyilatkozásoktól sem idegenkedő szóvivője, Marija Zaharova csak annyit mondott: „Bízunk benne, hogy a szünet nem lesz túl hosszú”.

A mérsékelt hangvételt erősíthette az is, hogy Trump eközben újabb gesztust tett a Kreml felé azzal, hogy a világ nagy nyugati gazdaságait tömörítő G7 kanadai csúcstalálkozóján újságírói kérdésre megjegyezte, hogy „nagy hiba volt” a Szovjetunió felbomlása után G8-cá tett informális klubból kirúgni Oroszországot.

Trump ezért Barack Obama volt demokrata elnököt és Justin Trudeau korábbi kanadai kormányfőt tette felelőssé – noha akkoriban nem Trudeau, hanem még elődje volt a miniszterelnök. Trump megismételte, hogy ha nem így tett volna, akkor az ukrajnai háború sem tört volna ki. Arra nem tért ki, hogy Oroszország kitessékelésének oka már maga a háború volt, hiszen azután történt, hogy Oroszország elfoglalta a Krímet, magához csatolta, és eközben a szeparatisták támogatásával szította a kelet-ukrajnai konfliktust.

Moszkva Iránnal és Izraellel is jóban volt

Oroszország bejelentkezése a közvetítői szerepre nem meglepő, elvégre Putyin kapcsolata az iráni vezetéssel és Benjámin Netanjahu kormányával is jó. Utóbbival különösen 2022-ig, az Ukrajna ellen indított invázióig volt az, de azóta sem fordult 180 fokot, annak ellenére, hogy Oroszország egyébként a nyugaton terrorszervezetként számon tartott palesztin Hamásszal is aktív kapcsolatot tartott fenn, magas szinten fogadta vezetőit is az elmúlt évtizedben.

Iránnal a kapcsolat még szorosabb volt, ami jó ideig az iráni Buserben tervezett atomerőmű építésében játszott orosz szerepvállalásban mutatkozott meg. Irán a polgári atomprogram leple alatt régóta atomfegyver előállítására is törekszik, bár ezt hivatalosan sosem ismerte el. Azt Oroszország közelről láthatta, hogy Irán mennyire lehet közel ehhez.

A szoros kapcsolatot mutatta az is, hogy az Ukrajna elleni háborújában Oroszország nagy tételben vetette be az Irántól kapott Sahid-drónokat, amelyek modelljein saját dróngyártását is felfuttatta.

Oroszország az elmúlt évtizedben SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert adott el Iránnak – bár ez éveket csúszott, miután 2010-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa szankciót vetett ki Iránra, amelyet Oroszország sem vétózott meg és be is tartott –, végül az első darabok 2016-ban érkeztek meg a közel-keleti országba.

Ezek végül nem vizsgáztak annyira jól, hiszen tavaly ősszel ezekből Izrael egy, a mostaninál jóval korlátozottabb, főként üzenetértékű katonai akcióban négyet is likvidált. Ezek Teheránt és az ország néhány atomlétesítményét kellett volna, hogy védjék. Ezek kiesése után a veszteség nagyobb kockázata nélkül indulhattak meg a hétvégén az izraeli gépek, amelyek a további légvédelmi egységek kiiktatásával napok óta lényegében szabadon csapnak le Teheránban is.

Nem olyan mély a barátság, mint Irán szeretné

Irán idén elismerte, hogy Szu-35-ös vadászgépeket is vásárolt Oroszországtól, és ezekből novemberben már érkezett is az országba. Azt nem tudni, mennyit, de állítólag 25-50 darabról szólt a legalább 4,5 milliárd dolláros szerződés.

A két ország stratégiai partnerségi szerződést is kötött még januárban. Az erről szóló törvényt Putyin már áprilisban aláírta. Igaz iráni részről, az erről szóló szerződés öt hónapig pihent, de jelzésértékű, hogy az iráni parlament végül épp a héten ratifikálta.

A szerződés azonban nem helyez kilátásba olyan mély együttműködést, mint amilyet az Észak-Koreával kötött orosz megállapodás tartalmaz – és amelynek nevében Kim Dzsongun rezsimje reguláris erejével is megjelent az Ukrajna elleni harcok oroszországi szakaszán a kurszki területen.

„Lényegében lehetetlen, hogy Oroszország katonailag közvetlenül beavatkozzon Irán védelmében”

– mondta az egykor Moszkvában is működő Carnegie Alapítvány elemzője, Nyikita Szmagin. Az Irán-szakértő szerint Oroszország haditechnikai szinten is csak visszafogottan támogatta Iránt, ezt jelzi az SZ-300-asok és a vadászgépek lassú megküldése is, ráadásul bizonyos, hogy ezek nem érkeztek nagy tételben. Szmagin szerint Szu-35-ösöket érdemben nem is küldött Oroszország „egyrészt, mert saját magának is szüksége van rájuk az ukrán fronton, másrészt mert az arab monarchiák is rossz szemmel nézték volna” – jegyezte meg Szmagin egy podcastban.

Nem mellesleg Putyin tavaly decemberben az Aszad-rezsimnek sem tudott érdemi segítséget nyújtani, miközben Szíriában sokkal fontosabb közvetlen érdekeltségei voltak, például a tartuszi orosz katonai kikötő és a Hmejmiben birtokba vett katonai repülőtér.

Irán tehát nem kapta meg azt a segítséget, amit remélt, így az orosz közvetítői szerep inkább afelé terelhetné a teheráni vezetést, hogy mégis megállapodjon az atomalkuról az Egyesült Államokkal, amelynek célja, hogy a rezsim teljesen lemondjon az atomfegyver megszerzését célzó programról. Az orosz részvétel így kedvezően hathat Moszkva és Washington viszonyára, talán akkor is, ha Irán nem jut el a megállapodásig, elvégre az izraeli támadáshullám megmutatta, hogy nagyon súlyos ellencsapásra az ország nem képes.

Az orosz külügyminisztérium kedd este felszólította az izraeli vezetést, hogy „szüntesse be a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) garanciái és ellenőrzése alatt álló nukleáris létesítmények és telephelyek elleni támadásokat”. Azt írták, hogy „az izraeli fél által az iráni békés atomlétesítmények ellen folytatott intenzív támadások nemzetközi jog szempontjából törvénytelenek, elfogadhatatlan veszélyt jelentenek a nemzetközi biztonságra, és a világot nukleáris katasztrófa felé sodorják, amelynek következményei mindenhol érezhetők lesznek, beleértve Izraelt is”.

Macronék nem örültek Putyin felajánlásának

Putyin azonban így is esélyt kap arra, hogy éljen a Trump által felkínált lehetőséggel, és egy globális probléma konstruktív résztvevőjeként lépjen fel, ami jól jöhet neki az Ukrajnáról szóló alkudozáshoz. Az kérdés, hogy ez a gyakorlatban mit jelent – elvégre Trump mégiscsak odaszúrt a cikk eleji posztban, hogy az ukrajnai háborút is le kéne zárni.

Maga az utalás azonban az orosz szerepvállalás elfogadására mindenképp fontos eredménye lehet Putyinnak, aki Ukrajnában eközben lényegében semmilyen céljáról nem mondott le, érdemi kompromisszumot nem kínált, valójában Trump minden törekvését keresztülhúzta – nem fogadta el a feltétel nélküli 30 napos tűzszünetet sem, amit Trump javasolt és Ukrajna támogatott.

Minden bizonnyal erre gondolt a francia elnök is, amikor kijelentette, hogy Oroszország közvetítői szerepe elfogadhatatlan. Emmanuel Macron nyilatkozata már csak azért sem meglepő, mert a NATO európai tagjai is bejelentkeztek az Iránnal való tárgyalásra. A NATO európai tagjainak még kevésbé lenne vállalható, hogy nélkülük, kizárólag Oroszország vállaljon közvetítői szerepet, de közösen sem vihetik ezt Oroszországgal, hiszen ez teljes ellentétben állna azzal, ahogyan az EU és a NATO tagjainak többsége – elsősorban Magyarországot és kisebb részben Szlovákiát kivéve – Putyin ukrajnai háborújáról gondolkodik, kiállva Ukrajna mellett.

Az olajár ezen a téren is kihat

A konfliktusnak azonban Oroszország nemcsak azzal lehet haszonélvezője, hogy diplomáciai szerepet vállalva enyhíthet nyugati elszigeteltségén, hanem már azzal is, hogy emelkedik az olaj világpiaci ára. És még többel emelkedne, ha Irán beváltja fenyegetését és lezárná a Hormuzi-szorost a Perzsa-öböl déli kijáratánál, megnehezítve ezzel a térség olajmonarchiáinak olajexportját. A forgalom a szoroson keresztül a világ olajforgalmának jelenleg ötödét teszi ki.

Kérdés persze, hogy Irán tényleg beváltaná-e fenyegetését – már ha ez egyáltalán technikailag lehetséges, eddig ez még sosem történt meg, bár Irán ezt a lehetőséget már korábban is bedobta –, de már önmagában a fenyegetés felhajthatja az olaj árát. A konfliktus gazdasági hatásairól itt írtunk részletesen. A lezárás esélyét ugyanakkor csökkenti az is, hogy ez a napi 1,5-2 millió hordót exportáló Irán kivitelét is csökkentené, márpedig a világtermelés 9 százalékát birtokló, de szankcióktól sújtott ország legnagyobb felvevő partnere Kína, amely aligha engedné meg, hogy az ellátásában zavart okozzon legfontosabb forrása.

Az Oroszországban felszínre hozott Ural nyersolaj ára – ez mindig valamivel olcsóbb, mint a Brent-olaj – már most 15 százalékkal megugrott, 57-ről 65 dollárra. Mivel ez 10 éves mélypont volt, nincs arról szó, hogy az orosz gazdaság helyrebillenne ettől: a hiány kisebb lesz tőle, mint a legrosszabb forgatókönyvek szerint, de így is jóval nagyobb, mint az eredetileg tervezett. A költségvetés ugyanis 87 dolláros olajárnál van egyensúlyban, ami egyébként is optimista számítás volt, hiszen ezen a szinten utoljára 2022 nyarán állt az Ural ára. Idén a mostani adatok alapján a tervezett 140 helyett 107 milliárd dollár bevétele lesz a költségvetés egyik legfontosabb támaszát adó olajexportból. Így 49 milliárd dolláros deficit várható a 16 milliárd dolláros lyuk helyett, de az áremelkedés minden egyes dollárnál jelentősen csökkenti ezt a hiányt.

Cikkünk frissült az orosz külügyminisztérium kedd esti közleményével.