Idős pár éghetett benn az autójában Cipruson, ahol ma 44 fok volt

415

Egyre brutálisabb a hőség Cipruson, ami miatt már erdőtüzek is kitörnek. A ciprusi rendőrség csütörtökön közölte, hogy két megégett holttestet találtak egy autóroncsban a Limasszol környéki Maliában – írja a BBC. Úgy tudni, hogy egy 77 éves nőé volt a kocsi, akit eltűntként kerestek, és a pár a környéken lakhatott. A tüzek miatt több mint tizenkét embert kellett ápolni.

A lángok már mintegy 100 négyzetkilométert – egy Esztergom méretének megfelelő területet – emésztettek fel. Mintegy 250 tűzoltó dolgozik az oltáson, de a kánikula és az erős szél megnehezíti a dolgukat. Csütörtökre a meteorológiai szolgálat 44 fokos hőséget jósol Ciprus belső területeire.

Andreasz Kettisz tűzoltószóvivő szerint nincs igazán nagy aktív tűz most épp, de sorra keletkeznek új tüzek. Sok településen nincs áram sem, így a létfontosságú légkondik sem működnek. Antonisz Krisztou, egy Kandouban élő férfi az AFP-nek így írta le a látványt:

„Amikor beléptem a házamba, láttam a hegyet és a völgyet teljesen lángokban állni. Sírtam, igazán sírtam, mert emberek égtek meg.”

Ciprus a környező országoktól kért segítséget a tűzoltáshoz, valamint az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusát is aktiválta. Spanyolország várhatóan két tűzoltórepülőt is küld a szigetországba.

A BBC megjegyzi, a dögmeleg európai nyárban már több pusztító erdőtűz keletkezett a görög Kréta szigetén, Törökországban és Spanyolországban is. Cipruson szinte minden nyáron vannak tüzek. Egy 2021-es tűzben négy egyiptomi mezőgazdasági munkás is életét vesztette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!