Kisiklott egy vonat a németországi Baden-Württembergben, legalább hárman meghaltak

Kisiklott egy vonat a németországi Baden-Württembergben, legalább hárman meghaltak
Fotó: Picture Alliance / dpa

607

Kisiklott egy regionális személyvonat vasárnap délután a németországi Baden-Württemberg tartomány délkeleti részén, Riedlingen közelében. A dpa legfrissebb információi szerint a helyszínen egy rendőrségi szóvivő azt nyilatkozta, hogy három ember vesztette életét a balesetben. A Bild ugyancsak a rendőrségre hivatkozva több tucat sérültről és négy halottról ír, azt azonban kiemelik, hogy a rendőrség által kiadott hivatalos nyilatkozatban egyelőre három halottról van szó.

A baleset nem sokkal 6 óra után történt, a vonaton az első beszámolók szerint nagyjából százan utazhattak. Azt egyelőre nem tudni, hogy miért siklott ki a vonat, de az biztos, hogy ebben a régióban korábban komoly viharok voltak. A helyszínen olyan kép is készült, ahol a töltés egy része ráomlott a sínekre. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy ez miért történt, és ez okozhatta-e a balesetet, de a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint ez a legvalószínűbb magyarázat.

A rendőrség szakértői azt is elmondták, hogy a vonat mozdonya öt métert repült, és ezután csapódott a fákba a leomlott töltéssel átellenes oldalon.

Friedrich Merz kancellár az X-en azt írta, letaglózta a baleset, és folyamatos kapcsolatban van a belügyminiszterrel és a közlekedésügyi miniszterrel, akiket arra kért, hogy minden lehetséges eszközzel segítsék a munkálatokat a helyszínen. A közlekedésügyi miniszter negyed 9 óra után a Bildnek azt mondta, mindenkit sikerült kimenteni a vagonokból. Hozzátette, három halottról és több tucat sérültről lehet tudni, utóbbiak közül többek állapota súlyos.

Fotó: Picture Alliance / dpaFotó: Picture Alliance / dpa
Fotó: Picture Alliance / dpa
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!