Az NFL-t okolhatta feltételezett agysérüléséért a négy embert agyonlövő New York-i támadó

Az NFL-t okolhatta feltételezett agysérüléséért a négy embert agyonlövő New York-i támadó
Rendőrök állnak a meglőtt üvegablak mellett a tömeggyilkosság helyszíne közelében Manhattanben 2025. július 29-én. – Fotó: Mike Segar / Reuters

Úgy tűnik, hogy búcsúüzenetében az NFL-t, a profi amerikaifutball-ligát okolta feltételezett agysérüléséért az a támadó, aki hétfő este négy embert agyonlőtt, egyet pedig megsebesített egy New York-i irodaházban, mielőtt magával is végzett, mondta Eric Adams polgármester.

A támadás abban a manhattani irodaházban történt, ahol az NFL székhelye is van. Adams kedd reggel több interjúban is azt mondta, az eddigi bizonyítékok alapján arra lehet következtetni, hogy a támadó az NFL székhelyére akart berontani, de rossz liftbe szállt.

A fegyveres férfi korábban versenyszerűen amerikai futballozott, búcsúlevélében pedig azt feltételezte, hogy az akkoriban szerzett agykárosodása miatt alakultak ki mentális problémái, írta a CNN. Úgy vélte, hogy az amerikaifutball-játékosok gyakori betegségével, krónikus traumás enkefalopátiával (CTE) küzdött, és azt kérte, hogy vizsgálják meg az agyát.

Ez volt az elmúlt 25 év legtöbb halálos áldozatot követelő fegyveres lövöldözése New Yorkban. Az utolsó hasonló tömeggyilkosság 2000-ben történt a városban, amikor két fegyveres rabolt ki egy Wendy's éttermet Queensben. Akkor öt embert megöltek, kettőt pedig megsebesítettek.

A szemtanúk szerint tömegpánik volt

A támadó, a 27 éves Shane Devon Tamura Las Vegasban élt, többnapos autóút után érkezett New Yorkba. A férfi egy M4-es gépkarabéllyal szállt ki az autójából, belépett az épületbe, és azonnal tüzet nyitott. Először egy ott dolgozó rendőrt lőtt le, majd egy nőt sebesített meg, aki fedezéket próbált keresni. Ezután lelőtt egy biztonsági őrt a recepciónál, valamint egy másik férfit a földszinten. Végül felment a 33. emeletre, ahol a Rudin Managementnek, az épület tulajdonosának az irodája található, ott megölt még egy nőt, majd magával is végzett.

Az NFL mellett az irodaházban van a székhelye a KPMG-nek és a Blackstone-nak, a világ legnagyobb magántőke-befektetési cégének is. Az egyik szemtanú, Nekeisha Lewis a lövöldözés idején a közelben vacsorázott barátaival. Az AP hírügynökségnek azt mondta, először betörtek az ablakok, majd egy férfi kirohant az épületből, és azt kiáltotta: „Segítség, meglőttek!”

„Tömegpánik volt” – mondta egy másik szemtanú, Anna Smith. A nő többekkel együtt egy másik irodaházban keresett menedéket. Körülbelül két órát maradtak ott, mielőtt a hatóságok jelezték nekik, hogy biztonságban elhagyhatják az épületet.

Az indítékot még vizsgálják a hatóságok

Jessica Tisch New York-i rendőrfőnök hétfő esti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Las Vegas-i kollégáik szerint Tamura igazoltan mentális egészségügyi problémákkal küzdött. Az autójában egy lőszerrel töltött revolvert is találtak a rendőrök, valamint a támadó a helyszínen hagyta a mobiltelefonját is, amelyből további információkat próbálnak kinyerni.

A nyomozásban részt vevő névtelen források szerint a támadó zsebében megtalálták a férfi búcsúlevelét. Ebben dühét fejezte ki amiatt, hogy mentális betegsége feltehetően a korábbi amerikaifutball-karrierje során szerzett agykárosodásához köthető. Állítása szerint CTE-ben szenvedett, és arra kérte az orvosokat, hogy vizsgálják meg az agyát. A levélben azt is írta:

„Nem szállhatsz szembe az NFL-lel, mert téged is eltipornak”.

A CTE egy degeneratív agyi betegség, ami ismétlődő fejsérülések, például agyrázkódások következtében alakul ki, és leggyakrabban amerikai futballistáknál fordul elő. A betegség memóriazavart, hangulatingadozást, agressziót és döntéshozatali problémákat okozhat, hosszú távon pedig súlyos szellemi leépüléshez vezethet. A CTE-kutatásról és a betegség hatásairól még az Indexen írtunk bővebben.

A hatóságok vizsgálják, hogy a férfi emiatt választhatta-e célpontnak az NFL Park Avenue-i irodaházát, de a nyomozás még korai szakaszban van. Adams ugyanakkor arra utalt több nyilatkozatában is, hogy valószínűleg az NFL lehetett a célpont.

Eric Adams, New York polgármestere a NewYork-Presbyterian David H. Koch Centerben tartott sajtótájékoztatót, mellette John Chell, a New York-i rendőrség vezetője és Jessica Tisch, a New York-i rendőrség biztoshelyettese, miután 2025. július 28-án lövöldözésről érkezett bejelentés New York City Manhattan kerületéből – Fotó: Bing Guan / Reuters
Eric Adams, New York polgármestere a NewYork-Presbyterian David H. Koch Centerben tartott sajtótájékoztatót, mellette John Chell, a New York-i rendőrség vezetője és Jessica Tisch, a New York-i rendőrség biztoshelyettese, miután 2025. július 28-án lövöldözésről érkezett bejelentés New York City Manhattan kerületéből – Fotó: Bing Guan / Reuters

Kétgyerekes rendőr az áldozatok között

A lövöldözés rendőr áldozata, a bangladesi Didarul Islam három és fél éve dolgozott a rendőrségnél, kétgyerekes apa volt, felesége a harmadik gyermekével várandós. Islam a támadás idején szolgálaton kívül volt, de biztonsági őrként dolgozott az épületben.

Wesley LePatner, a Blackstone egyik vezető tisztségviselője is az áldozatok között van a Bloomberg szerint. LePatner a Yale Egyetemen szerzett történelem szakos diplomát, és a Goldman Sachsnál volt, mielőtt 2014-ben csatlakozott a Blackstone-hoz. „Ő testesítette meg a Blackstone legjobb tulajdonságait. Imádkozunk férjéért, gyerekeiért és családjáért” – írta a Blackstone kedd reggeli közleményében.

Donald Trump amerikai elnök kedd reggel egy Truth Social-posztban részvétét nyilvánította az áldozatok családtagjai felé. Hozzátette: „Bízom benne, hogy a bűnüldöző szervek kiderítik, miért követett el ez az elmebeteg őrült ilyen értelmetlen erőszakos cselekményt”.

A többi áldozat személyazonosságát eddig nem hozták nyilvánosságra. Eric Adams elrendelte, hogy kedden az összes városi épületen és zászlórúdon félárbócra eresszék a zászlókat a lövöldözés áldozatainak emlékére.

A támadásban meghalt NYPD rendőrtiszt, Didarul Islam holttestét elszállítják a New York Presbyterian Weill Cornell Medical Centerből, miután egy tömeges lövöldözés során ő és három másik ember meghalt, egy ötödik pedig megsebesült Manhattanben, 2025. július 28-án – Fotó: Kyle Mazza / NurPhoto / NurPhoto via AFP
A támadásban meghalt NYPD rendőrtiszt, Didarul Islam holttestét elszállítják a New York Presbyterian Weill Cornell Medical Centerből, miután egy tömeges lövöldözés során ő és három másik ember meghalt, egy ötödik pedig megsebesült Manhattanben, 2025. július 28-án – Fotó: Kyle Mazza / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Roger Goodell, az NFL elnöke megerősítette, hogy a National Football League egyik munkatársa súlyosan megsérült a lövöldözésben. „Jelenleg kórházban van, állapota stabil” – írta a munkatársaknak küldött üzenetében. Az NFL játékosait képviselő szakszervezet is részvétét fejezte ki.

Fogékony gyerek, tehetséges játékos volt

Tamura Hawaii államban született, majd később Las Vegasba költözött. Nevadában volt fegyverviselési engedélye, és magánnyomozói engedélye is, bár az mostanra lejárt. Dél-Kaliforniában járt középiskolába, ahol amerikai futballozott, mondták korábbi csapattársai, akiket sokkolt a hír, hogy ő lehetett a lövöldözés elkövetője.

„Sosem gondoltam volna, hogy valaha erőszakkal hozzák majd kapcsolatba” – mondta egykori osztálytársa, Caleb Clarke az NBC-nek. „Mindent, amit mondott, viccnek szánt.” Clarke szerint Tamura 2015-ben, végzős évében került át a Los Angeles-i Granada Hills Charter Schoolba egy Santa Clarita-i iskolából. Clarke szerint utána évekig nem beszéltek, de nemrég a közösségi médián keresztül újra felvették a kapcsolatot, és megtudta, hogy Tamura egy Las Vegas-i kaszinóban dolgozott.

Egykori edzője, Walter Roby szerint Tamura tehetséges volt, „nagyszerű játékos”, aki „nagyon mozgékony és fürge” volt. „Bejött, keményen dolgozott, nem foglalkozott másokkal” – mondta.

„Csendes, jól nevelt, nagyon fogékony gyerek volt. Bármit is kellett tennie, megcsinálta.”

Egy másik korábbi csapattárs, Anthony Michael Leon szerint sokkolták őket a történtek. Azt mondta, hogy Tamura az iskola online programjában tanult, így a fociszezonon kívül csak heti néhány alkalommal járt be személyesen. A pályán azonban kiemelkedően teljesített.

Rendőrök figyelik az amerikai zászlót, amit félárbócra eresztettek a tömeggyilkosság helyszíne közelében Manhattanben, New York Cityben, az Egyesült Államokban, 2025. július 29-én – Fotó: Mike Segar / Reuters
Rendőrök figyelik az amerikai zászlót, amit félárbócra eresztettek a tömeggyilkosság helyszíne közelében Manhattanben, New York Cityben, az Egyesült Államokban, 2025. július 29-én – Fotó: Mike Segar / Reuters

Leon szerint Tamura egyszer megkapta az „all-conference” kitüntetést is, de soha nem tűnt úgy, hogy komolyabb futballkarriert – például egyetemi vagy NFL-szintet – akart volna elérni. „Tudtam egy csomó srácról a suliban, hogy csak erről álmodozik. Shane-nél sosem éreztem ilyesmit” – mondta Leon.

New York kormányzója országos tilalmat vezetne be

New York kormányzója, Kathy Hochul kedden felszólította a szövetségi kongresszust, hogy vezessenek be országos tilalmat a támadófegyverekre. Hochul hangsúlyozta, hogy bár New York szigorú fegyvertörvényekkel rendelkezik, ezek nem voltak elegendőek a tragédia megakadályozásához, mivel a támadó egy másik államban szerezte be a fegyvert.

A kormányzó cselekvésre szólította fel a kongresszust, szerinte az amerikai emberek többet érdemelnek, mint „gondolatokat és imákat”, valódi lépésekre van szükség a fegyveres erőszak megfékezésére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!