Von der Leyen szerint Európa pontos terveket készít arra, hogy a háború után csapatokat küldjön Ukrajnába
Európa „elég pontos terveket” készít azokról az Ukrajnába tervezett, többnemzetiségű katonai egységekről, amelyeket a konfliktus utáni biztonsági garanciák részeként vethetnének be, és amelyek mögött amerikai támogatás állna. Többek között ezt mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Financial Timesnak adott vasárnapi interjújában.
„Trump elnök megnyugtatott minket, hogy lesz amerikai jelenlét a garanciák részeként. Ezt világosan és többször is megerősítette”, mondta Von der Leyen.
A csapatok között potenciálisan egy több tízezres, európai vezetésű állomány is lenne, amely az Egyesült Államok parancsnoki és hírszerzési támogatásával működne. Erről Donald Trump, Volodimir Zelenszkij és az európai vezetők augusztusi találkozójukon állapodtak meg.
„Természetesen ehhez mindig szükség van az adott ország politikai döntésére is, hiszen a csapatok bevetése egy nemzet egyik legfontosabb szuverén döntése. De érezzük a dolog sürgősségét, ezért a terv halad előre, és tényleg kezd formát ölteni”, mondta most Von der Leyen.
Az európai vezetők, köztük Friedrich Merz német kancellár, Keir Starmer brit miniszterelnök, Mark Rutte NATO-főtitkár és Von der Leyen várhatóan csütörtökön Párizsban gyűlnek össze Emmanuel Macron francia elnök meghívására, hogy folytassák az Ukrajnáról szóló magas szintű megbeszéléseket, értesült a Financial Times több diplomatától.