Mao-zubbony, modern fegyverek és csevej az örök életről: így jelentkezett be Kína a világ vezetésére

Háború vagy béke, tette fel a kérdést a hét elején Pekingben Hszi Csin-ping kínai elnök, majd rögtön hozzátette, hogy országa a béke oldalán áll. Tette mindezt a Mao Ce-tung stílusát idéző szürke zubbonyában, miközben lábai előtt katonák tízezrei masíroztak, felvonultatva a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) legmodernebb fegyvereit.

A beszéd is legalább annyira aggasztóan hangzott, mint a körítés. Hszi kijelentette, Kína egy nagy nemzet, amelyet nem lehet megfélemlíteni, majd arra kérte a világot, válasszon az együttműködés vagy a konfrontáció között. A ki nem mondott üzenet azonban még ennél is fenyegetőbb volt: Hszi Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt tette meg díszvendégeknek, és velük karöltve üzente meg a világnak, hogy kész a nyugati nemzetközi rendszer alternatíváját vezetni, és ehhez megvan a katonai, gazdasági és diplomáciai ereje is.

A formális keretet a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) hétfőn véget ért csúcstalálkozója és a rá pár nappal később megtartott katonai parádé adta. Előbbi házigazdája Hszi volt Tiencsinben, míg utóbbit a pekingi Tienanmen téren tartották a második világháború lezárásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából. Május 8-án csak az európai hadszíntéren ért véget a második világháború Németország kapitulálásával, a Távol-Keleten Japán csak szeptemberben tette le a fegyvert a Hirosimára és Nagaszakira augusztusban ledobott két amerikai atombomba után.

A két esemény idejére Kína vált a világ diplomáciai központjává. Hszi először fogadta az SCO 25 tagállamának vezetőit, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnököt, aki hét év óta először látogatott Kínába. Modi hosszas beszélgetése Putyinnal az orosz elnök limuzinjában, illetve közeledése Hszihez a határviták és gazdasági ellentétek háttérbe szorulásával jelzés Donald Trump amerikai elnöknek is, aki az orosz kőolaj importja miatt külön büntetővámot vetett ki Indiára.

Ezután következett a felvonulás, amelyen a világ diktátorai Belarusztól Észak-Koreáig képviseltették magukat, a liberális demokráciák vezetőit azonban nagyítóval kellett keresni. A nyugati világot legfeljebb már leköszönt politikusok képviselték, a NATO és az EU tagjai közül két ország jelentett kivételt: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Robert Fico szlovák kormányfő. Nem véletlenül váltott ki nagy visszhangot jelenlétük a Nyugat-ellenes dzsemborin.

Az ambíciót a távol maradók is érezhették, Trump például szarkasztikusan arra kérte Hszit, adja át üdvözletét Putyinnak és Kim Dzsongunnak miközben az Amerikai Egyesült Államok ellen szövetkeznek. Ugyanakkor kijelentette, hogy egyáltalán nem aggódik a Kína és Oroszország közötti egyre szorosabb kapcsolat miatt. Szerinte messze az Egyesült Államoknak van a legerősebb hadserege a világon, és „nem mernék használni a hadseregeiket ellenünk, higgyen nekem”. Európai vezetők, köztük Kaja Kallass európai uniós külügyi főképviselője kerek-perec kijelentették, hogy a Pekingben összegyűltek a szabályokon alapuló nemzetközi rend megdöntését célozzák.

Hszi még korábban Tiencsinben arról is beszélt, hogy „a játékszabályokat nem erőltethetik rá egyesek másokra”, és reményei szerint létrejön egy „igazságosabb, egyenlőbb feltételeket biztosító globális igazgatási rendszer”. Szavait érezhetően az Egyesült Államokhoz intézte.

Az nem egyértelmű, pontosan milyen alternatív világrendet képzel el Kína, ahogy az sem, hogy az összesereglett országokat mi tartja együtt a nyugati sérelmeken kívül. A parádén mutatott katonai erő azonban jelentős volt, ahogy a Hszi által megfogalmazott ambíció is. Az pedig továbbra is kérdés, érti-e Trump, hogy pont az a kiszámíthatatlanság és agresszió vezetheti az országokat Kína ölébe, amelyet ő előszeretettel alkalmaz a saját szövetségeseivel szemben. Az eredmény pedig az lehet, hogy amíg Amerika lebontja a saját maga által épített nemzetközi rendet, Kína vezetésével alakul ki egy másik.

Fegyverek és (béke)galambok

Egy olyan zárt autokratikus rendszerben, mint amilyen Kína vezetése, nem sok információ áll rendelkezésére a helyzetet értelmezni kívánó elemzőknek. Épp ezért szakértők és megmondóemberek egyaránt árgus szemekkel figyelték a szeptemberi katonai parádét, hogy a felvonultatott fegyverekből és a koreográfiából levonják a megfelelő következtetéseket.

A legtöbb katonai szakértő elismerően nyilatkozott a bemutatott haditechnikáról, amely több, eddig nem látott fegyvertípust tartalmazott. Bemutattak többek között nukleáris töltet célba juttatására képes interkontinentális rakétákat, hazai gyártású J–20-as vadászgépeket, illetve drónok lelövésére fejlesztett lézerfegyvereket. A parádéról nagyképes összefoglalónkban részletesen is írtunk.

Néhány elemző szerint a felvonulás egyenesen bizonyíték volt arra, hogy a kínai hadsereg már nemcsak közeledik a nyugati erőkhöz fejlettségben, hanem egyes területeken már pariban van velük. Sőt, páran odáig mennek, hogy a PLA az évtizedek óta tartó kiterjedt katonai modernizációs programjának köszönhetően egyes területeken meg is előzte az Egyesült Államokat. A hangsebesség több mint ötszörösével haladó hiperszonikus rakéták területén például Kína élen jár. Sidharth Kaushal, a londoni RUSI agytröszt rakétákkal foglalkozó vezető szakértője a YJ-17-et, egy hiperszonikus siklórepülőgépet, és az YJ-19-et, egy hiperszonikus robotrepülőgépet emelt ki, mint különösen fejlett haditechnikát.

A legtöbb elemző szerint azonban a haditengerészeti fejlesztések aggaszthatják igazán az Egyesült Államokat. Ide nemcsak a minőségi előrelépéseket, azaz a szupermodern torpedókat és a hatalmas, nukleáris fegyverekkel felszerelhető víz alatti drónt kell érteni, hanem magának a flottának a számbeli növekedését is. A kínai flotta ugyanis megelőzte az amerikait a hadihajók számában – bár technológiában és csapásmérő erőben továbbra is Amerika vezet, amelynek jóval több repülőgép-hordozója is van.

Nem nehéz tehát a parádén felvonultatott fegyvereket a Nyugatnak, legfőképp Amerikának szánt üzenetként értelmezni.

A modern fegyvereket és a haditengerészeti fejlesztéseket együttesen pedig többen egyértelmű kihívásként értékelik, amelynek célja az Egyesült Államok meggyőzése arról, hogy felesleges Tajvan védelmére kelnie. Ebben az értelmezésben Peking az egyre látványosabb erődemonstrációval azt akarja megüzenni, hogy egy esetleges amerikai beavatkozás óriási költségekkel járna, végső soron pedig azt kívánja elérni, hogy a sziget sorsa végül ne katonai összecsapás, hanem a kínai katonai fölény árnyékában született politikai döntések mentén dőljön el.

Ez különösen sokat számíthat a következő pár évben, többek szerint ugyanis Hszi azt a parancsot adta ki a hadseregének, 2027-re legyen készen Tajvan esetleges lerohanására. Az ukrajnai orosz invázió óta megszaporodtak a sziget kínai lerohanásának esélyeivel kapcsolatos, a Kína és az Egyesült Államok közti közvetlen katonai összeütközést latolgató spekulációk, és a mikrocsipgyártásban betöltött központi szerepe miatt a világgazdasági blokkosodásról szóló fantáziálásoknak is integráns eleme Tajvan sorsa.

Mások azonban arra is rámutattak, hogy a felvonulást beárnyékolják a kínai hadsereget körülvevő tisztogatások. Az elmúlt években ugyanis több magas rangú tisztviselő eltűnt a katonai vezetésből, többek között a nukleáris fegyverekért is felelős hadászati rakétaerők parancsnokát, annak helyettesét, illetve a mellettük szolgáló politikai komisszárt menesztették. Ha lehet hinni a különböző Kína-szakértőknek, a háttérben korrupciós ügyek, illetve a nyaktörő iramú modernizációs törekvések nem megfelelő végrehajtása áll, de persze azt sem lehet kizárni, hogy Hszi egyszerűen hozzá hűséges embereket pakol a hadsereg legfontosabb pozícióiba. A tisztogatások mindenesetre nem keltik stabilitás látszatát, ahogy az is kérdés, hogy egy olyan hadsereg, amely 1979 óta nem vívott háborút, mennyire képes megfelelni az elnök elvárásainak.

A katonai parádé szellemiségével éles ellentétben álltak azok a galambok, amelyeket a felvonulás végével engedtek szabadon Peking központjában. Bár Hszi a beszédében többször is állította, hogy Kína a béke és stabilitás záloga, a bemutatott harckocsik és ballisztikus rakéták tömkelege más ízt hagyott az emberek szájában. A kínai közönségnek azonban fontosabb lehet ez a kettős üzenet: Kína nagy és erős, ám ezt az erőt nem kívánja agresszióra használni.

Kína átírja a történelmet és építi a jövőt

A bemutatott fegyvereken túl is fontos üzeneteket hordozott a parádé. A korábbiaknál például hangsúlyosabban szerepelt a második világháború nemzetközi jellege: Hszi ugyanis nemcsak honvédő háborúként jellemezte a konfliktust, hanem egy világszintű antifasiszta küzdelemként.

Ebben az értelmezésben Kína hathatósan kivette a részét a második világháborús győzelemből, felborítva az eddigi értelmezést, amely az Egyesült Államoknak, a Szovjetuniónak és a nyugat-európai országoknak tulajdonította a győzelmet. Történészi mélységeket mellőzvén talán annyit elég mondani, hogy Hszi felfogása minimum sántít, ha másért nem, akkor azért, mert a japánok elleni harc nagy részét a később Tajvanra menekült, Csang Kaj-sek vezette nacionalista erők vívták.

Több elemzőnek is szemet szúrt a történelmi revízió, főleg azért, mert a jövőről alkotott képpel is szorosan összefügg. Az új történet szerint Kína aktív szereplője, nem elszenvedője volt annak a háborúnak, amelyből a mai nemzetközi rendszer született. Ennélfogva Kínának joga van arra, hogy alakítsa azt, főleg akkor, ha úgy érzi, a jelenlegi leosztás igazságtalan, és nem mutatja megfelelően a globális erőviszonyokat.

Ennek megfelelően Hszi megragadta az alkalmat, hogy bemutassa a globális kormányzást célzó kezdeményezését, amely kiegészíti a korábbi, globális fejlesztéssel, biztonsággal és civilizációval kapcsolatos hasonló kezdeményezéseket. Bár ennek pontos kereteit még nem határozta meg, többek szerint ez jól mutatja Kína ambícióit az alternatív nemzetközi szervezetek felépítésére.

Az antifasiszta hívószó pedig kitűnően alkalmas arra, hogy összefogja a formálisan különböző ideológiák alapján működő országokat. A putyini Oroszország alapvetése a nagy honvédő háború (elég csak arra a narratívára gondolni, hogy Ukrajnát is nácitlanítani akarták), míg Kína és Észak-Korea kommunista politikai rendszerei az imperializmus ellenében jöttek létre.

Ebben a kontextusban szintén többlettartalommal bír Hszi szürke zubbonya, amiben a Tienanmen téren vonuló katonákat köszöntötte.

A kínai állami ideológia szerint ugyanis 1945 nemcsak a második világháború, de Kína megaláztatásának a végét is jelentette. Kínában ekkor ért véget a „megszégyenülés évszázada” (1839-1945), amelynek során az ország elvesztette globális vezető szerepét és félgyarmati státuszba került.

Eszerint Mao győzelme a polgárháborúban kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy az ország visszakerüljön az őt megillető pozícióba. Az általa megalkotott ideológia, illetve a Kínai Kommunista Párt egyeduralma biztosítja a kontinuitást ebből az időszakból. Amikor tehát Hszi Mao öltözetében, a Mennyei Béke Kapuján lévő Mao-arckép előtt elvtársakként üdvözölte a felvonuló katonákat, direkt ráerősíthetett erre az imidzsre.

Diktátorok dzsemborija

A felvonuláson a bemutatott fegyverek és a katonai erődemonstráció mellett a meghívott vendégek listája is fontos üzenetet hordozott. A külföldi vezetők jelenléte ugyanis nemcsak udvariassági gesztus, hanem egyfajta politikai nyilatkozat is arról, hogy kiket tekint Kína szövetségesének, és kikkel szeretné együtt formálni a jövő világrendjét.

A legnagyobb figyelmet Putyin jelenléte keltette. Az ukrajnai háború miatt a Nyugat által elszigetelt orosz vezetőnek minden nemzetközi szereplés komoly politikai értékkel bír. Az, hogy Hszi közvetlen közelében kapott helyet, a legtöbb elemző szerint világos jelzés: az őt eddig is támogató Kína nem hajlandó hátat fordítani Oroszországnak, sőt, stratégiai szövetségesként számít rá, még akkor is, ha ez újabb feszültségeket gerjeszt a Nyugattal szemben. Putyin és Hszi a jelek szerint jól megértették egymást a parádé alatt,

egy bekapcsolva maradt mikrofonnak köszönhetően pedig az is kiderült, hogy séta közben többek között az örök életről és szervátültetésről is beszélgettek.

A közös tervezgetéshez tartozik a második szibériai gázvezetékről szóló memorandum aláírása, amelyet Oroszország éveken keresztül hiába próbált meg elérni. A Szibéria Ereje 2 néven ismert gázvezeték a tervek szerint évi 50 milliárd köbméter földgázt szállítana Oroszországból Kínába, lényegében ellensúlyozva azt a kieső mennyiséget, amelyet korábban Európába exportáltak. Putyin részvételének jelentőségéről itt írtunk részletesebben.

Hasonlóképpen szimbolikus volt Kim Dzsongun megjelenése. Észak-Korea a világ egyik legelszigeteltebb állama, amelynek nukleáris fegyverei és agresszív retorikája régóta súlyos aggodalmat kelt a nemzetközi közösségben. A legtöbb elemző szerint az utódjának felépíteni szándékozott lányával együtt Pekingbe érkezett észak-koreai diktátor Putyinhoz hasonlóan kiemelt helyet kapott Hszi oldalán a díszszemlén. Később a kínai és az észak-koreai vezető csütörtöki kétoldalú találkozóján Kim biztosította Hszit, hogy Észak-Korea továbbra is „támogatni fogja Kínát szuverenitásának és érdekeinek megvédésében”. A KCNA észak-koreai állami hírügynökség szerint Hszi pedig arról beszélt, hogy Kína és Észak-Korea „jó szomszédok, jó barátok és jó elvtársak”, akiknek egy a sorsuk.

A meghívottak sorában több ázsiai és afrikai autoriter vezető is feltűnt, akiknek az országaiban Kína az utóbbi években hatalmas infrastrukturális beruházásokat finanszírozott az Övezet és Út kezdeményezés keretében. Az iráni és kongói elnöktől kezdve a mianmari junta vezetőjén át a pakisztáni miniszterelnökig szerepeltették magukat a globális dél országai. Sokatmondó azonban, hogy a parádén megjelenő vezetők egy jelentős része nem demokratikus úton került hatalomra, vagy nem demokratikus módon tartja magát azóta is hatalmon. Az ő jelenlétük azt az elképzelést erősíthette, hogy Peking egyfajta alternatív globális közösséget épít, amely a gazdasági együttműködésre és a nyugati modellektől eltérő politikai berendezkedés legitimizálására épül.

Ha ehhez hozzávesszük az indiai miniszterelnök joviális szereplését a tiencsini fórumon, az összkép komoly erődemonstrációt mutat, ahol Kína képes volt a valamilyen módon Nyugat-ellenes, vagy legalábbis Nyugat-szkeptikus országokat egy táborba terelni.

Modi jelenléte azért is különösen sokatmondó, mert Indiának több konfliktusa is van Kínával, a megoldatlan határügyektől kezdve a vízzel való zsarolásra alkalmas szupergátig, és ennek megfelelően a hagyományosan el nem kötelezett ország az elmúlt időszakban közelebb került a Nyugathoz. Az utóbbi évtized közeledése India és Amerika között azonban megtorpant, többek között azért, mert Modi berágott az országára az orosz import miatti büntetéssel együtt 50 százalékos vámot kivető Trumpra.

Persze az továbbra sem tiszta, hogy a különböző sérelmeken túl mi tartja egyben ezt a tábort, ahogy az sem, hogy a különböző hasonszőrű fórumok közül (BRICS, SCO, G77) melyik viszi előbbre igazán a projektet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kéne komolyan számolni egy olyan blokkal, amely a világ népességének a 40 és a GDP-jének a 30 százalékát adja. A Sanghaji Együttműködési Szervezet 25. fórumának jelentőségéről itt írtunk bővebben.

A lista legalább annyira arról szólt, hogy kik nem voltak jelen. Nyugati államfő gyakorlatilag nem kapott meghívást, vagy ha igen, nem élt vele. Kivétel volt Robert Fico szlovák miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb elnök, akik legmagasabb szinten képviselték országaikat, míg Magyarországról Szijjártó Péter ment el. A külügyminiszter azt mondta, a magyar–kínai gazdasági együttműködés fejlesztéséről is tárgyalt Kínában.

Amerika a saját érdeke ellen megy

Trump vélhetően szorosan követte az eseményeket, ugyanis saját közösségi médiáján kérte meg a kínai elnököt arra, adja át üdvözletét Putyinnak és Kimnek, miközben az USA ellen szervezkednek. Ez első látásra utalhat arra, hogy az amerikai elnök érzi az ellenében alakuló erőközpontot.

Elemzők azonban rámutatnak, hogy Trump bejáratott üzemmódja, például amikor vámokat vet ki szövetséges országokra, ebből a szempontból teljesen kontraproduktív, hiszen éppen azokat gyengíti, akikre elvileg az amerikai biztonsági rendszer épül. Trump ugyanis a lépéseivel gyakran épp a szövetségek kohézióját bomlasztja, a vámháborúi, a multilaterális intézményekkel szembeni bizalmatlansága mind olyan tényezők, amelyek kényelmesebb helyzetbe hozták Kínát és Oroszországot.

Kína azt is elgondolkozva figyelheti, hogyan alakul Trump politikája Oroszországgal szemben. Putyin ugyanis már az amerikai elnök sokadig határidejét szegi meg, három hete nem látszik, hogy összejönne találkozó az orosz elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között, Trump azonban még mindig nem léptetett életbe következményeket. Bár szeptember elején azt mondta, nagyot csalódott az orosz elnökben, továbbra sem látszik, hogy mit lép Putyin időhúzására.

Nem véletlen az sem, hogy az idei SCO-n nemcsak a csoport tagállamai, de több tucat olyan megfigyelő is jelen volt, akik sokkal inkább a nyugati szövetségi rendszerhez tartoznak: képviseltette magát a NATO-tagállam Törökország, a nyugati pénzekből élő Egyiptom, vagy a balanszírozó Indonézia.