
Több tízezren tüntettek a legnagyobb ellenzéki párt mellett Ankarában, mert egy hétfői bírósági döntés sokak szerint leválttathatja a párt elnökét – írja a Reuters.
Hétfőn dönt a bíróság arról, hogy a Köztársasági Néppárt (CHP) 2023-as kongresszusa legitim volt-e, vagy eljárási szabálytalanságok miatt semmisnek tekintik-e az eredményét. A Reuters szerint a döntés átalakíthatja a pártot, felbolygathatja a piacot és befolyásolhatja a következő választás időpontját, ami jelenleg 2028-ra várható. Előfordulhat azonban, hogy a bíróság elnapolja a döntéshozatalt.
Ozgur Ozel, a CHP vezetője a tüntetésen tartott beszédén azt mondta, hogy a kormány így akarja ellehetetleníteni a pártot, hogy magánál tartsa a hatalmat. Azonnali választások kiírását követelte.
„Az ügy politikai. A vádak rágalmak. A bajtársaink ártatlanok. Ami most folyik, az egy puccs – egy puccs a leendő elnök ellen, a leendő kormány ellen. Ellenállunk, ellenállunk, ellenállunk”
– mondta Ozel beszédében.
A kormány kijelentette, hogy a bíróság független és tagadják, hogy az ügy mögött bármiféle politikai szándék húzódna.
Korrupciós nyomozások keretein belül csak tavaly 500 embert, köztük 17 CHP-s polgármestert állítottak elő a hatóságok. A párt több száz tagja fogdában van, úgy, hogy még várják a tárgyalásukat, miközben a hatóságok korrupció és terrorista kapcsolatok után nyomoznak. Többségük Recep Tayyip Erdoğan elnök politikai ellenfele, mint például Ekrem İmamoğlu, Isztambul polgármestere, akit még tavasszal tartóztattak le.