Két részeg tinédzser a levesbe vizelt Kína legnagyobb hot pot étteremláncának, a Haidilaónak a sanghaji üzletében, ezért 2,2 millió jüant (102 millió forintot) kell fizetniük a károkért – írta meg a CNN.
Ugyan az étteremlánc nem tudott róla, hogy utána akárki is fogyasztott volna az ételből, a vállalat felajánlotta, hogy kifizeti az incidens utáni napokban az étteremben fogyasztó vendégeinek a számláját. Márciusban a Haidilao 23 millió jüanos (egymilliárd forintos) veszteséget jelentett, ami magában foglalta a kártérítés miatt kifizetett összeget is. Az étterem ezután tisztítási és fertőtlenítési munkákat végzett, majd a hot pot felszerelését is kicserélte.
A bíróság ítélete a 2,2 millió jüanos kárba az üzleti és hírnévbeli kárt is beleszámította, amit az incidens okozott a vállalatnak, ugyanakkor úgy gondolták, hogy a vendégek kártérítése egy üzleti döntés volt, amit nem a két 17 éves tinédzsernek kell megfizetnie.