Murano közterén fociztak a kamaszok, a rendőrség megbüntette a szüleiket

Egy velencei helyi lakos feljelentett a rendőrségen néhány kamaszt, mert zavarta, hogy azok a város egyik nyilvános terén fociznak. A 12, 13 és 14 éves gyerekek szülei ezután 50 eurós (20 ezer forintos) bírságról kaptak csekket, arra hivatkozva, hogy a fiúk „megzavarták a közrendet, és veszélyeztették a közlekedőket”, írja olasz sajtóforrások alapján az Independent.

A fiúk szeptember elején mentek ki focizni a 4500 lakosú Murano szigetén lévő Pino Signoretto térre, majd miután a feljelentés és a rendőrség döntése nyilvánossá vált, jelentős felháborodást váltott ki a helyiek körében. Marco Gasparinetti helyi tanácsos a reakciót aránytalannak nevezte, szerinte tizennégy embert idéztek be az eset miatt a rendőrségre, holott nem zsebtolvajokról és betörőkről, csak néhány tizenéves, focizó fiúról van szó.

Az egyik szülő a La Stampának azt nyilatkozta, a fia sírva hívta fel, és a rendőrség ahelyett, hogy felhívta volna a családjukat, és megkérték volna őket, hogy vigyék haza a gyereküket, ehelyett azonnal felvették a nevüket és a címüket. Hozzátette, hogy a bírságot nem fogják kifizetni, pedig az 500 euróra (200 ezer forintra) emelkedhet, ha 60 napon belül nem rendezik. Ehelyett fellebbeznek.

A hatóság viszont azzal érvelt, hogy nyilvános területeken csak 11 éves kor alatt megengedett a futballozás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!