Ezt is megértük: hétfőn átadják az eddig semmibe futó M6-os horvát folytatását

Ezt is megértük: hétfőn átadják az eddig semmibe futó M6-os horvát folytatását
Az M6-os pusztába néző szakasza a magyar-horvát határnál 2023-ban – Fotó: Iró Zoltán / Főmterv / Facebook

492

Hétfőn megnyitják a forgalom előtt az 5C páneurópai autópálya-folyosó utolsó szakaszát Horvátországban, Pélmonostortól a magyar határig – jelentette be a horvát kormány. Ezzel végre értelmet nyer a méregdrága magyar M6-os autópálya két éve elkészült utolsó szakasza is, ami átadása óta ásít a pusztába a határnál.

A hétfőtől üzemelő nyúlfarknyi szakaszra azért kellett ennyit várni, mert építése elég nagy kihívást jelentett a mérnököknek. Az öt kilométeres nyomvonalon nyolc építmény és 600 ezer köbméter töltés található, keresztez egy vasútvonalat és egy folyót, a szakasz fele pedig zárt vízelvezető rendszer – magyarázta Boško Jolić, a Horvát Autópályák főmérnöke korábban a horvát tévének.

Most, hogy ezzel a macerás szakasszal kiegészül a három éve megépült horvát A5-ös autópálya, Budapesttől Eszékig, sőt, egészen a bosnyák határig mintegy két óra alatt leszáguldhatunk. Sőt, a jövőben egészen az Adriáig (Ploče városáig) gurulhatunk ebben az irányban, ami jelentősen lerövidíti az évente egyszer a tengert látni akaró magyar állampolgárok útját. Addig azonban, amíg az úgynevezett 5C nemzetközi közlekedési korridor (az 5C páneurópai folyosó) boszniai részei is megépülnek, még sok víz folyik le a Dunán.

Az M6-os autópálya horvátországi meghosszabbodása várhatóan már most lök egy kicsit a méregdrága sztráda eddig nem túl erős forgalmán, és a horvátországi Eszéknek is jót tesz, ha északról bekapcsolódik az európai hálózatba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!