Fico szerint Orbán megkérte, hogy az EU-csúcson jelezze helyette: kimarad a zárónyilatkozat Ukrajnáról szóló részéből
Csütörtökön EU-csúcstalálkozó lesz Brüsszelben, aminek fő témája Ukrajna, Kína, és az éghajlatvédelem lesz. Orbán Viktor a nemzeti ünnep miatt nem fog tudni részt venni a találkozó első felén, ezért Robert Fico fogja képviselni Magyarországot a csúcstalálkozón.
Budapest arra kért, hogy a csúcstalálkozó Ukrajnával kapcsolatos következtetéseit ne egyhangúlag, hanem csak 26 ország, Magyarország kivételével fogadja el
– mondta el Fico az osztrák közmédia szerint egy szlovák parlamenti meghallgatáson. Lapunk kérdést küldött a Külügyminisztériumnak és a Miniszterelnöki Kabinetirodának, hogy erősítsék meg ezt az értesülést.
A magyar miniszterelnök március óta zsinórban három EU-csúcson maradt ki az Ukrajnáról szóló részből, amelyet így nem is a teljes állam- és kormányfői testület, hanem külön a 26-ok nevében fogadtak el.
A szlovák kormányfő egyébként támogatni fogja az EU legújabb, Oroszországot célzó szankciócsomagját, annak ellenére, hogy Fico maga sem támogatja teljes mellszélességgel a szankciókat. „Csak azt eredményezték, hogy az oroszok most önellátóak, míg korábban nem voltak azok” – mondta.
A csütörtöki egész napos találkozón a védelmi felkészültség, a versenyképesség, a Közel-Kelet, az illegális migráció és – most először – a lakhatási válság is szóba kerül.
Orbán Viktor a tervek szerint az október 23-i ünnepségen, a Békemenet után elmondott beszédét követően „sovány malac vágtában” utazik Brüsszelbe, tehát nem hagyja ki teljesen az eseményt. Ilyenkor a szabályok szerint egy másik állam- vagy kormányfő helyettesítheti. Orbán már korábban jelezte, hogy valószínűleg Ficót kéri meg erre, és az álláspontját írásban is elküldi.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a tervek szerint szintén vesz részt az ülésen.