
Közös imádságot tartott III. Károly király és XIV. Leó Pápa a Vatikánban – írja a Reuters. Arra, hogy az anglikán és katolikus egyházfők együtt imádkoztak volna, közel 500 éve nem volt példa. 1534-ben VIII. Henrik összeveszett a pápával, és akkor úgy döntött, hogy inkább saját egyházat alapít. Azóta a brit uralkodó az egyház szimbolikus vezetője.
Az imádságot csütörtökön, a Sixtus-kápolnában tartották, és felváltva követték egymást a latin és angol nyelvű imák. A király, Kamilla királyné és a pápa Michelangelo Utolsó ítélet című freskója előtt ültek, a teremben, ahol a bíborosok fél éve pápának választották az amerikai Robert Prevostot. A szertartást a pápa és Stephen Cottrell anglikán érsek vezették, és a Sixtus-kápolna hivatalos kórusa és két királyi énekkar is énekelt az eseményen.
Bár III. Károly találkozott már az előző három pápával is, kettejük pedig még Angliában is járt, ez volt az első, hogy közösen imádkoztak. Károly és Kamilla azért látogatott a Vatikánba, hogy elmélyítsék a közösségeik közötti kötelékeket. Egy teológus szerint egy ilyen esemény egy generációval ezelőtt elképzelhetetlen lett volna.
A király vatikáni látogatását már régóta tervezték, eredetileg I. Ferenc pápasága alatt került volna rá sor, ezt azonban az azóta elhunyt egyházfő rossz egészségi állapota miatt elhalasztották. III. Károly és felesége aztán áprilisban, a 20. házassági évfordulójukon látogatták meg Ferencet, ez volt a pápa egyik utolsó találkozója.