Extitkosszolga és Szerbiában is többször járt a Boszniában előállított magyar férfiak egyike
A Telex információja szerint évtizedekkel korábban valóban a titkosszolgálatoknál dolgozott, később pedig magánnyomozóként folytatta a karrierjét, majd a Magyar Detektív Szövetség elnöki posztját is betöltötte korábban a Boszniában – sajtóhírek szerint kémkedés gyanúja miatt – előállított két magyar állampolgár egyike.
A 79 éves B. Gy-t és egy másik, 62 éves magyar férfit a Klix értesülése szerint kémkedés gyanújával állították elő. Az azonban nem derül ki a helyi híradásokból, hogy kémkedéssel meg is gyanúsították-e a magyarokat, vagy csak kémkedés gyanúja miatt állították őket elő. Mindössze annyit jelent meg ezzel kapcsolatban a bosnyák sajtóban, hogy a magyarokat azért tartóztatták fel, mert felmerült a gyanú, hogy kémelhárító tevékenységet folytatnak. A nyomozók jelenleg azt vizsgálják, hogy legálisan vagy illegálisan léptek-e be az országba és milyen célból. A két férfi azt állította, hogy október 20-án léptek be az országba.
A Klix szerint gyanúsan viselkedtek, ezért állampolgári bejelentés után tartóztatták fel őket Tuzla térségében. A rendőrök állították elő őket, majd átadtak a Bosznia-Hercegovinai Bevándorlási és Külföldi Ügyek Szolgálata Területi Központjának. Helyi sajtóértesülések szerint az ügy vizsgálatába a Bosznia-Hercegovinai Hírszerző és Biztonsági Ügynökség (OSA) is bekapcsolódott.
A Telexnek több, egymástól független forrás is megerősítette, hogy B. Gy-nek valóban van titkosszolgálati múltja, ahogy arról a Klix is írt. Egy őt ismerő forrás ugyanakkor lapunknak azt mondta, hogy a szolgálatokat még a kilencvenes években otthagyta és azóta a privát szférában dolgozik, cége külföldi megbízásokat is vállal, a térségben is. Ez a forrás azt valószínűsíti, hogy bármi is történt B. Gy-vel Boszniában, az feltehetőleg a magánnyomozói tevékenységgel, nem pedig kémkedéssel függhet össze. Rátaláltunk a B. Gy szakmai közösségi oldalára, az ott található bejegyzés szerint az elmúlt években munkaügyben többször megfordult Szerbiában, a Vajdaságban és Belgrádban is.
Megtudtuk, B. Gy-t nem tartóztatták le és már Magyarországon van.
Az oroszul és angolul beszélő B. Gy szakmai pályafutásáról annyit tudni, hogy 1980-ban a Rendőrtiszti Főiskola Állambiztonsági Tagozatán, majd 1987-ben a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Általános Felderítő szakán szerzett diplomát. 1975 és 1979 között a Magyar Néphadsereg hivatásos állományú tisztjeként teljesített szolgálatot, majd a Belügyminisztérium állományába került. Előbb a Katonai Kémelhárító (BM III/IV), később a Kémelhárító (BM III/II.) Csoportfőnökségek, a rendszerváltás után pedig a polgári hírszerzésnek (Információs Hivatal) dolgozott 1994-ig.
Titkosszolgálati karrierje után B. Gy évekig „biztonsági tanácsadóként”, 1998-tól pedig magánnyomozóként dolgozott és dolgozik a mai napig, egy magánnyomozó cégnek az ügyvezetője, a cég üzleti hírszerzéssel is foglalkozik. B. Gy. több mint tíz éven át a Magyar Detektív Szövetség elnöke is volt, de részt vett a tv2 magánnyomozókról szóló sorozatában is.
B. Gy cégének weboldala szerint a külföldi kapcsolatrendszerük már lehetővé teszi, hogy akár határokon átívelő nyomozásokat is folytassanak, az ügyek megoldásához korszerű eszközpark is rendelkezésünkre áll. „Munkatársaink magas szintű tudással és a Nemzetbiztonsági Szolgálatoknál, illetve a Rendőrségnél, valamint a civil szférában szerzett több évtizedes szakmai gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek, specialistái az információszerzés különböző módozatainak – a megfigyelésnek, a környezettanulmány készítésének, a titkos, leplezett és nyílt adatgyűjtésnek – a megszerzett információk elemzésének, értékelésének, speciális biztonsági és nyomozati intézkedések megtervezésének és végrehajtásának” – olvasható cége weboldalán.
A boszniai sajtóban egyértelműen kémsztoriként tálalt ügy azért érdekes, mert Magyarország viszonya Bosznia-Hercegovinával feszült lett. Mint arról korábban részletesen is beszámoltunk, idén február 24-én a hivatalos indoklás szerint kiképzés és gyakorlat céljából 70 magyar TEK-es terrorelhárító lépett be Bosznia-Hercegovinába. A TEK-esek látogatása diplomáciai vihart kavart, ugyanis épp akkor mentek Boszniába, amikor Orbán Viktor oroszbarát szövetségesét, Milorad Dodikot első fokon elítélte a bíróság. Emiatt aztán a VSquare meg is írta, hogy a TEK-esek esetleg Dodik kimenekítése érdekében mehettek oda. De életszerűbb az a verzió, miszerint a művelettel a magyar miniszterelnök akarta demonstrálni kiállását a boszniai szerb politikus mellett.
Cikkünk frissült az információval, hogy B. Gy.-t és társát nem vették őrizetbe, elhagyhatták Bosznia-Hercegovinát.