Orbán barátja abban bízik, hogy jól számolt a kormány bedöntésével, de ellenfelei összefoghatnak

A holland választók már a középpártok visszatérésére számítanak, miután a szélsőjobbos kísérlet elbukott – fogalmazott elemzésében a Financial Times a hollandiai előrehozott választás előtt. A szerdai szavazást azért kell megtartani, mert miután a Geert Wilders vezette Szabadságpárt (PVV) egy éve egy négypárti koalíció élén kormányt alakított, ezt maga döntötte be a nyár elején.

Hollandiában öt éven belül ez már a harmadik parlamenti választás lesz. Legutóbb az Orbán Viktorral szövetséges Wilders pártja felül tudta múlni az előzetes várakozásokat, és most is élen áll a közvélemény-kutatásokban, de könnyen vissza is üthet a koalíció bedöntése. Az elemzők szerint nagyobb esélye van annak, hogy a második vagy harmadik helyen befutó pártok adják a miniszterelnököt. Akárhogy is, a teljesen arányos holland rendszerben borítékolni lehet a többpárti koalíciókat, így megint hosszas alkudozásokra kell készülni.

Wilders nagy nehezen összehozta, aztán bedöntötte

A legutóbbi, 2023 novemberében tartott parlamenti választást a muszlim- és bevándorlásellenes, populista Wilders PVV-je nyerte. Noha „megagyőzelemről” beszélt, amit „muszáj tiszteletben tartani”, 37 képviselői helyet szerzett a 150-ből. Hosszú hónapokig tartó koalíciós útkeresés végén 2024 májusában megállapodott a PVV az addigi kormánypárt Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) párttal, a kereszténydemokrata Új Társadalmi Szerződéssel (NSC) és az agrárpopulista Gazda-Polgár Mozgalommal (BBB).

A koalíciós alkudozás során elég hamar kiderült, hogy Wilders miniszterelnöki ambícióit a kisebb pártok nem támogatják. Így a korábban állami pozíciókban, egy ideig a hírszerzés élén dolgozó Dick Schoofot kérték fel konszenzusos kormányfőnek. A koalíció pártjai a kezdettől széttartottak, rengeteg vita mérgezte a jobboldali kabinet egy évét, Schoof pedig túl sokáig nem is volt képes egyben tartani a koalíciót.

2025 tavaszán Wilders felrótta, hogy tízpontos migrációellenes tervük megvalósításába még mindig nem kezdett bele a kormány. Szerinte a koalíciós partnerek gáncsolták a végrehajtást, ezért pártjával június 3-án kilépett a kormányból. Az azóta a felmérésekben megsemmisült, 0 százalék közelébe került NSC is így tett augusztus 22-én. Azóta Schoof kisebbségi-ügyvivő kormánnyal evickélt el a választásokig.

Vannak nagy változások a palettán

A PVV körül mostanára kialakult egyfajta tűzfal. A holland konzervatív Kereszténydemokraták (CDA) és a balközép, a munkáspártiakból és zöldekből (PvdA és GroenLinks) összeverődött választási koalíció egyik tagja sem akar hallani összefogásról a PVV-vel, bármit hozzon is a szerdai választás.

Márpedig különösen fontos, hogy a CDA és a PvdA-GroenLinks mit mond, hisz a második és harmadik helyen fej fej mellett álló pártokról beszélünk. A Politico felméréseket átlagoló oldala szerint Wilders PVV-je 20 százalékra számíthat (legutóbb 23,49 százalékkal tudott nyerni), míg a másik két párt 16-16 százalékon áll, ami egy koalíciókötésnél sokat érhet.

Wilders korábbi koalíciós partnerei közül a tavaly óta NATO-főtitkár Mark Rutte után most Dilan Yeşilgöz által vezetett Néppárt 10 százalék körül áll, a másik két párt viszont teljesen eljelentéktelenedett. A két éve meglepően jól szerepelt jobbközép Új Társadalmi Szerződés, illetve a populista Gazda-Polgár Mozgalom kormányra kerülve megakadályozta Wilders miniszterelnöki kinevezését. A két párt támogatottsága azonban 1 és 2 százalékra zuhant a kormányon töltött idő alatt.

11 százalék körül teljesíthet a folyamatosan erősödő D66 progresszív-liberális párt, a jobboldali JA21-et (azaz Helyes Válasz 21) pedig 8 százalékra mérték. A hat, értelmezhető méretű párt mellett közel tucatnyi 1-3 százalékra mért formáció létezik Hollandiában, és a Financial Times szerint reálisan akár 15 párt is bekerülhet majd a parlamentbe.

Hollandiában nem kell elérnie egy pártlistának az 5 százalékos szavazatarányt, hanem az ún. Hare-kvótával számolják ki a változó küszöböt, ami most 0,67 százalék (a rendszerről részletesebben az Atlantic Council elemzésében olvashat). Így olyan apró pártok is bejuthatnak, mint az állatvédelmi, a nyugdíjasokat képviselő, a reformátusok vagy a farmerek mozgalma.

Mivel számolhat Wilders?

Miután Wilderst sokan az előző koalíció bomlasztójának tartják, pártja népszerűsége a legutóbbi választás utáni fél évben mért 33 százalékhoz képest sokat esett, de még így is vezet. Várhatóan megnyeri a választást, de sok szakértő ebben az esetben sem gondolja, hogy Wilders működőképes koalíciót tudna összehozni.

A PVV lényegében azt kommunikálja, hogy Hollandia megtelt, nem kell több menedékkérő, az összes szír és ukrán férfi menekültet is hazaküldenék, lezárnák a határokat és leállítanák a fejlesztési segélyek utalását, miközben gátat szabnának a „woke ideológiának”. Wilders annak idején arra építette karrierjét, hogy megvédi a Hollandiát a radikális iszlamizmustól, és az iszlámot sűrűn kritizáló mondatai miatt közel húsz éve fokozott személyi védelem alatt él. Wildersnek azt már sikerült elérnie az elmúlt évtizedekben, hogy a tematizációs képességével jobbra tolta a holland politikát.

„A választó a főnök, nem a többi párt” – mondta Wilders a Reutersnek október 25-én Amszterdam egyik elővárosában. Hozzátette, reméli, hogy nyernek, de a kormányalakítás még a választás végkimenetelétől függ. „A választás megnyerése nem garancia rá, hogy csatlakozhatsz a kormányhoz vagy te adhatod a miniszterelnököt” – hangoztatta a CDA miniszterelnök-jelöltje, Henri Bontenbal.

Wilders ugyanakkor azt mondta a kampányeseményén a követőinek, hogy ha nyernek, és ennek ellenére sem áll a többi párt szóba a PVV-vel, akkor „az lenne a demokrácia halála Hollandiában”. Ezen a ponton fel lehet idézni az osztrák példát is: ott is hiába nyert a helyi Szabadságpárt, végül őket megkerülve alakítottak nagykoalíciós kormányt a néppártiak és a szociáldemokraták.

Wilders egy győzelem esetén persze megpróbálhatna kisebbségi kormányt alakítani, „de ezt azonnal leszavaznák” az alsóházban – mondta a DutchNewsnak Bert van den Braak, a Maastrichti Egyetem politikatörténeti professzor emeritusa. Szerinte még akkor is nagyon valószínűtlen, hogy kormányt alakíthatna a PVV, ha egy-két jobboldali pártot találna maga mellé. Van den Braak szerint a holland rendszerben nem feltétlen a legerősebb párt alakíthat kormányt, előbb a többséget kell biztosítania. Az is új helyzet, hogy Wilders most várhatóan nem játssza ki a Schoof-kártyát, vagyis nem akar külső miniszterelnököt, ez is befolyásolhatja majd a koalíciókötési esélyeit.

Orbán régi bírálója és az üstökösként hasító családapa

A szakértő szerint a kampány lecsengésével a sok, egymástól berzenkedő párt valamelyike végül úgyis engedni fog az elveiből, és összeáll egy koalíció. Szerinte sok hollandnak elege lett a kormánypártok egymás elleni, illetve az EU elleni harcaiból, és stabilitásra, a legfontosabb problémák megoldására vágynak.

Sarah de Lange, az Amszterdami Egyetem politikatudományi professzora azt mondta a Financial Timesnak, hogy korai lenne még eredményt hirdetni, „de a szavazók némi stabilitást keresnek a káosz után”. Szerinte két lehetséges koalíció merülhet föl: a zöld-balos pártszövetség, a CDA, a D66 és esetleg a korábbi kormánypárt, a VVD koalíciója, illetve a kereszténydemokraták, a VVD, a D66, a Gazda-Polgár Mozgalom és a JA21 koalíciója. Az általa emlegetett stabilitást pedig két politikusban látja.

Az egyikük a 64 éves Frans Timmermans a Munkáspártból, aki volt már uniós biztos és külügyminiszter is. Korábban azt írtuk róla, a neve Magyarországon onnan lehet ismerős, hogy amikor a jogállamiságért felelt, több alkalommal is élesen kritizálta a magyar kormányt. 2019-ben például történelmi kockázatnak nevezte Orbán Viktort és kormányát. Jól jelzi Timmermans esélyességét, hogy – a magyar politikai kommunikációból már ismert – MI-generált kamuképekkel igyekeznek őt lejáratni Wildersék.

Timmermans balos-zöld pártszövetsége azt ígéri, hogy végre nekiállnak megoldani az ország problémáit, például 100 ezer új lakást építtetnek. „Az ország legnagyobb gondja, hogy az elmúlt pár évben semmi sem történt. Minden probléma csak terebélyesedett” – mondta az AP-nek Timmermans, akinek a pártszövetsége tavaly megnyerte a hollandiai EP-választást.

A másik opció a miniszterelnöki posztra a kereszténydemokrata, 42 éves Henri Bontenbal lehetne. A volt energetikai szakértő négy éve lett politikus, és ha csak a fő jelölteket nézzük, akkor az emberek inkább őt preferálnák Timmermansszal szemben. Bontenbal vallásos, templomba járó, kétgyerekes, keményen dolgozó családapa, aki egész életét Rotterdamban élte le. De Lange szerint Bontenbal sokakban a Hollandiát 2002-2010 között vezető Jan Peter Balkenendét idézi fel. Abban reménykednek, hogy egy „megbízható, illedelmes politikus, aki egy stabil koalíciót fog vezetni, ami pár évnél hosszabb ideig is kitart majd”.

Az Euractiv hétfői hírlevele szerint Bontenbal kampánya ugyanakkor kisebbfajta léket kapott, miután a politikus egy tévéinterjúban vitatott kijelentést tett. Azt mondta, egy keresztény iskolába járó meleg tanuló választhat akár másik iskolát is, ha ott kényelmetlenül érzi magát szexuális identitása miatt. A liberális Hollandiában ez rögtön meg is érződött, a felmérésekben öt képviselői helyet vesztett Bontenbal pártja, a CDA. A politikus ugyan elnézést kért kijelentéséért, a személyes népszerűsége se csorbult sokat, de az ügy egyes szavazókat a zöld-balos szövetség és a D66 felé terelhet.

Mik a gondok Hollandiában?

A holland közvéleményt foglalkoztató három legnagyobb probléma a megfizethető lakhatás hiánya, a drága egészségügy és a bevándorlás. Sok választó mindhárom gondot a menedékkérők nyakába varrja. Még a baloldali-zöld pártszövetség vezetője, Timmermans is korlátozná, hányan érkezhetnek az országba, több párt pedig támogatja az Európában egyre elterjedtebb deportálásokat.

Hollandiában már erőszakossá vált bevándorlásellenes tüntetések is voltak, menekültközpontokat is megtámadtak nemrég Hágában, a politikai fővárosban, illetve a liberális D66 párt központját is támadás érte, vázolta a helyzetet Léonie de Jonge, a szélsőjobbot vizsgáló kutató a németországi Tübingeni Egyetemről az AP-nek.

Az Atlantic Council elemzése ugyanakkor arra jutott, hogy tavaly a külföldről érkezők csak 12 százaléka volt menedékkérő, közel 85 ezer ember viszont legálisan érkezett dolgozni. Ők zömmel olyan munkakörökben helyezkednek el, amik munkaigényesek, viszont alacsony fizetés jár értük. A drága lakhatás miatt sokszor nem találnak megfelelő lakást, a hollandiai hajléktalanok 60 százaléka migráns munkavállaló. Az elöregedő országnak égető szüksége van rájuk, a sok külföldi kétkezi munkás nélkül nem lenne fenntartható a holland gazdaság növekedése sem.

A bevándorláshoz is kapcsolódik a másik probléma, aminek a Politico külön cikket szentelt: becslések szerint 400 ezer lakás hiányzik a holland ingatlanpiacról. A holland pártok egyetértenek abban, hogy nagyüzemben kéne új lakásokat építeni, de az már különbözik, ezt hogyan érnék el. Hollandia nagy része már eleve egy nagy konurbáció (Randstadnak is nevezik az Amszterdamtól Utrechten és Hágán át Rotterdamig tartó városkupacot), így krónikus helyhiány is van.

A pártok felvetették már repterek beépítését, a közmédia campusának ledózerolását, és a helyére lakások felhúzását, de újabb, a tengertől elhódított szárazföldeken, poldereken való építkezéseket is. És persze helyigényes a hatalmas holland mezőgazdasági szektor, az egyre szaporodó logisztikai központok, ipari parkok, de még a hadsereg is egyre nagyobb bázisokat és területeket igényel a rendkívül sűrűn lakott országban, ahol a kevés zöldfelületet ódzkodnak beépíteni.

A helyzet az, hogy míg 2017-ben az emberek 65 százaléka elégedett volt a lakásszámmal és a megfizethetőséggel, ez mostanra 29 százalékra esett. A fiatalok különösen elégedetlenek, mivel a középkeresetűeknek a legnehezebb: saját lakást nem tudnak venni, a szociális lakhatáshoz pedig nem eléggé rászorulók. A D66-ot vezető Rob Jetten nemrég egy vitában egy sertéshasonlattal érzékeltette a helyzetet:

„Az ország minden disznajának tető van a feje fölött, de egy diák vagy egy első lakásvásárló még csak nem is találhat egy megfizethető seprűtárolót magának.”

Gazdaságilag is vannak kihívások, hiába gazdag ország Hollandia. A Chatham House elemzése szerint a holland gazdaság nyitott, ezért a romló transzatlanti kapcsolatok Amerikával nem tesznek jót neki, ahogy az európai biztonsági kihívások és a versenyképesség romlása sem. Hollandia komoly vitába került Kínával is a Nexperia csipgyártó miatt: a kínai tulajdonos Wingtechtől amerikai nyomásra átvette a hollandiai leányvállalat irányítását a holland állam. A pártok közt vita van az eurókötvények kibocsátásáról is, ami az európai védelmi képességek erősítését finanszírozná. Emellett külpolitikailag is elszürkült az ország, miután a jó kapcsolatokkal rendelkező, az ukrán államot is támogató Mark Rutte helyett a kevéssé ismert és bekötött Schoof lett a kormányfő.

A politikai helyzet tekintetében nem csoda, hogy Vilmos Sándor király szeptemberi beszédében a kompromisszumokra épülő holland politikai kultúra visszatértét kérte a polarizáció helyett. Erre rezonálnak a nagyobb pártok is, Bontenbal az AP-nek azt mondta egy rotterdami kampányeseményen, hogy „amit láttunk, az kétévnyi megosztó és kaotikus politika. Amit akarunk..., hogy bemutassunk egy reményteli és felelősségteljes politikát.” Legutóbb öt hónapba telt, mire megállapodtak a pártok és miniszterelnöknek jelölték Dick Schoofot. Most se lesz egyszerű menet.