A héten már másodszorra fogtak el orosz felderítő repülőgépet a lengyelek a Balti-tenger felett

461

Lengyel MiG–29 vadászgépek csütörtökön elfogtak egy orosz felderítő repülőgépet a Balti-tenger felett, írja a Reuters. A hírt Władysław Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter jelentette be, további részleteket azonban nem közölt a történtekről.

Ez már a második alkalom volt a héten: a lengyel hadsereg szerdai közlése szerint kedden is elfogtak egy Il–20-as típusú orosz gépet a Balti-tenger feletti nemzetközi légtérben – ugyan nem sértette meg a lengyel légteret, de nem rendelkezett repülési tervvel, és a nyomkövetést lehetővé tevő transzpondere is ki volt kapcsolva.

„A magas harckészültségnek, a pilóták professzionalizmusának és a légvédelmi rendszer hatékony működésének köszönhetően a műveletek gyorsan, hatékonyan és biztonságosan zajlottak” – közölte akkor a lengyel légierő. Hozzátették, a lengyel fegyveres erők folyamatos készenlétben állnak, hogy reagáljanak bármilyen fenyegetésre, és megvédjék Lengyelország területi integritását.

Nyílt katonai konfrontációra még nem került sor a NATO országai és Oroszország között, de az utóbbi időben a NATO és az Európai Unió is magas készültségben van: szeptember óta ugyanis egyre gyakoribbak a légtérsértések, amelyekért minden jel szerint Oroszország lehet a felelős.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!