A korrupciós botrány miatt benyújtotta lemondását az ukrán energetikai miniszter

A korrupciós botrány miatt benyújtotta lemondását az ukrán energetikai miniszter
Szvitlana Hrincsuk – Fotó: Angelos Tzortzinis / AFP

333

Benyújtotta lemondását szerdán Szvitlana Grincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben, az ügyről ebben a cikkünkben olvashat részletesen.

„Benyújtottam a lemondásomat. A pozíció soha nem volt öncél számomra. Hálás vagyok Volodimir Zelenszkij elnöknek, Ukrajna kormányának és a parlamenti képviselőknek azért a lehetőségért, hogy az ország javára dolgozhattam, amit az elmúlt tíz évben különböző állami tisztségekben tettem” – írta Grincsuk a Facebookon.

Leszögezte, hogy szakmai tevékenysége során „nem történt semmiféle jogsértés”. „Ilyen tények egyáltalán nem létezhetnek. Ami az én személyes kapcsolataimra vonatkozó feltételezéseket illeti, az ilyen spekulációk nem helyénvalók. Mindennek van határa. Végső soron az idő mindent a maga helyére tesz” – fűzte hozzá bejegyzésében, amelyhez mellékelte a kézzel írt felmondóleveléről készült fotót is.

Az ukrán kormány szerda reggel felfüggesztette tisztségéből Herman Haluscsenko jelenlegi igazságügyi, egykori energetikai minisztert – jelentette be szerdán Julija Szviridenko kormányfő, miután az ukrán korrupcióellenes hivatal nyomozást indított az energiaágazatban.

„Ma reggel rendkívüli kormányülést tartottunk. Úgy döntöttünk, hogy Herman Haluscsenkót felfüggesztjük igazságügyi miniszteri tisztségéből” – derült ki a miniszterelnök X-posztjából. Az igazságügyi miniszter feladatait Ljudmila Szuhak fogja ellátni, aki korábban a miniszter helyettese volt.

Nem sokkal Grincsuk bejegyzésének megjelenése előtt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Facebookon videóposztot tett közzé, amelyben kifejtette azon véleményét, hogy Herman Haluscsenko igazságügyi miniszternek és Szvitlana Grincsuk energetikai miniszternek le kell mondania tisztéről. Haluscsenkót – aki Grincsuk előtt vezette az energetikai minisztériumot – Julija Szviridenko kormányfő szerdán függesztette fel hivatalából az országban folyó korrupciós nyomozás kapcsán. Közben a parlamentben egy határozati javaslatot is benyújtottak Haluscsenko menesztéséről.

„Úgy vélem, az igazságügyi miniszter és az energetikai miniszter nem maradhat pozíciójában, mert ez részben a beléjük vetett bizalom kérdése is. Ha vádak merülnek fel, azokért felelni kell” – hangsúlyozta Zelenszkij. „Jelenleg mindenkinek rendkívül nehéz Ukrajnában. Áramkimaradásokon, orosz csapásokon és veszteségeken megyünk keresztül. Teljesen elfogadhatatlan, hogy mindeközben az energetikai ágazatban még mindig működjenek bizonyos visszaélési sémák” – tette hozzá az elnök.

Az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóiroda (NABU) hétfőn jelentette be, hogy különleges műveletet hajtott végre az energetikai szektor korrupciójának feltárására. A nyomozás során kiderült, hogy egy bűnszervezet tagjai nagy léptékű befolyásszerzési rendszert építettek ki az állami szektor stratégiai vállalatainál, elsősorban az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom állami cégnél. Kedden a hatóságok hét személyt meggyanúsítottak, ötöt pedig őrizetbe vettek. A nyomozóiroda neveket nem hozott nyilvánosságra.

Ukrajna Legfelsőbb Korrupcióellenes Bírósága (VAKSZ) szerdán elrendelte Ihor Mironyuk előzetes letartóztatását. A férfi Haluscsenko tanácsadója volt, amikor utóbbi az energetikai tárcát irányította. A bíróság 126 millió hrivnya (1,177 milliárd forint) óvadékot szabott ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!