Harmadszor is lecsapott a Kreml a tinédzser utcazenészekre, de a tiltakozást nem tudta elfojtani

Harmadszor is lecsapott a Kreml a tinédzser utcazenészekre, de a tiltakozást nem tudta elfojtani
Gyiana Loginova, a Stoptime zenekar énekese a bírósági tárgyalásán Szentpéterváron 2025. október 16-án – Fotó: Andrei Bok / SOPA Images / LightRocket / Getty Images

305

Körhinta – az orosz jogászi és alvilági zsargonban ez egészen mást jelent, mint önfeledt körözgetést a vidámparkban. Sőt, talán már inkább ez az elsődleges jelentése, hiszen a putyini rendszer könnyen teheti fel körhintára azokat, akiket a hatóságok kipécéznek, különösen az Ukrajna ellen 2022 februárjában indított invázió óta.

Erre a körhintára legutóbb egy 18 éves fiatalt, Gyiana Loginovát, művésznevén Naokót tették fel a hatóságok a Stoptime együttes másik két tagjával együtt. Az ok egy október 11-i utcai koncert volt Szentpétervár szívében, az átépítések miatt szakaszosan lezárt Néva sugárúton:

Fogdából ki, fogdába be

Hiába telt le október 28-án az együttes tagjainak 13 napos elzárása, rögtön szabadulásuk után rendőrautóba pakolták őket. Még aznap „újabb körre” be kellett vonulniuk a fogdába, miután újabb eljárásban a bíróság megint 13 napos elzárást szabott ki rájuk. Azt már a múlt héten tudni lehetett, hogy a Stoptime három tagjából kettőnek, Loginovának és a 22 éves gitárosnak, Alekszandr Orlovnak már van jegye egy harmadik körre.

A Kreml szempontjainak megfelelően működő igazságszolgáltatás körhintáján az ügyészség egy újabb szabálysértési eljárás kezdeményezett a bíróságon. Emiatt aztán november 10-én, hétfőn, a második elzárás lejártakor sem engedték őket el, csak a Stoptime harmadik tagja, a 18 éves dobos Vlagyiszlav Leontyev szabadult. Loginováékat egy napra egy rendőrőrsre szállították, onnan pedig kedden Szentpétervár egyik kerületi bíróságára, ahol meg is született a borítékolható ítélet: újabb 13 nap, amiért a hatóságok szerint rendezvényükkel megzavarták a közrendet.

Azaz ugyanazért az eseményért, a szabálysértési hivatkozásokat adagolva, újra és újra megbüntették a zenészeket.

Az ilyen körök miatt körhintának nevezett módszer lényege, hogy így szabálysértés estén is hosszabb időre tarthatják fogva az embert. Közben a hatalom eldöntheti, hogy idővel bűncselekménnyel is megvádolja-e az illetőt, hogy aztán hetek helyett több éves börtön veszélye lebegjen a fogva tartott feje felett. Ilyenkor aztán a bűncselekmények halmozása sem kizárt, ahogyan az a börtönében végül gyanús körülmények között meghalt ellenzéki vezetővel, Alekszej Navalnijjal is történt.

Az üzenet egyértelmű: a cél, hogy a körhinta azokat is elrettentse a véleménynyilvánítástól, akik esetleg egy közel kéthetes elzárással számolva még megkockáztatnák, hogy részt vesznek egy tiltakozó akcióban. Háromszor két hét, nem is beszélve az esetleg elővehető komolyabb vádakról, már jóval ijesztőbbnek hangzik.

A nyilvánosságot végletekig ellenőrző rezsim előre sejthető reakciója ellenére többen kiálltak az együttes mellett – utcazenészek, egyszemélyes tüntetők –, akik közül többeket szintén előállítottak. Ilyen volt például Permben is, ahol november 1-jén vitték be a rendőrök Jekatyerina Osztasevát.

Mellesleg őt is körhinta várta, egyhetes elzárása után a hétvégén őt is azonnal újra fogdába szállították. Ezúttal már két hetet kapott arra hivatkozva, hogy az előző őrizetbe vételekor nem kapcsolta ki a mobiltelefonját, és felvételt készített az intézkedésről. Ezt most hatósági személlyel szembeni engedetlenségnek minősítettek.

Ez jelzi, hogy a társadalom korántsem olyan egységes, mint ahogyan azt a Kreml a propagandájában láttatni szeretné, de nagy tiltakozási hullámról persze nincsen szó. Nem repedezik a rendszer, van, aki szerint a helyzet inkább a hetvenes évek belső emigránsainak mozgalmaira emlékeztet, amelyek érdemben nem hatottak a Szovjetunió antidemokratikus rendszerében élők társadalmára sem.

De miért kerül egy utcazenész rács mögé?

A Stoptime háromfős utcai zenekar idén augusztusban alakult. Loginova az elismert szentpétervári Rimszkij-Korszakov zenei szakiskola zongoraszakos végzős diákja. A dobossal és a közlekedésmérnökként tanuló 22 éves gitárossal vegyesen játszottak rockot, rapet ismert orosz előadóktól, nem egy esetben „külföldi ügynököktől”.

Az eredetileg szervezetekre, ma már civilekre is kiterjeszthető, évről évre szigorodó törvény 2022 után érte el a művészeket, előadókat, énekeseket is, többségük el is hagyta az országot. Ilyen a legismertebbek közül Zemfira, Monyetocska, Noize MC, akiknek a dalait szintén játszotta a Stoptime.

Először hivatalosan nem is a dalok tartalma miatt állt bíróság elé az együttes, hanem az engedély nélküli rendezvény miatt – azaz azért, mert utcazenélésükre sokan gyűltek össze. Az együttes rendszeresen meghirdette a Telegramon, hogy hol zenélnek, jellemzően Szentpétervár szívében, az átalakítások miatt mostanában szakaszosan lezárt Néva sugárút valamely pontján. Aztán jött a néhány tíz fős hallgatóság, majd a felvételek többezres megtekintése, majd a közelmúltban már 50 ezeres megtekintése.

Az együttes tagjai másodszorra garázdaságért és a közlekedés akadályoztatásáért kaptak 13 napos elzárást, emellett Loginovát a hadsereg becsületének megsértése miatt 30 ezer rubeles (kb. 123 ezer forintos) büntetéssel is sújtották.

Ebből már formálisan is látszott, hogy nem annyira a forgalom akadályoztatásával, mint a dalok eredeti szerzőivel és a szövegekkel van baja a hatalomnak.

A „külföldi ügynökök” dalait tartalmuktól függetlenül is kockázatos játszani, persze a Kreml egyébként is könnyen talál fogást a szövegeken. Monyetocska „Ez Oroszországban volt” című dala például keserű-boldog visszaemlékezés apróságokra, és kiderül, hogy valamiért ez már a múlt, amit nem vehetnek el, miközben a visszaemlékező már nincs Oroszországban. Ám hogy miért, az nem derül ki. „Ez Oroszországban volt, tehát rég volt”, szól a refrén, bár a legerősebb mondat talán az, hogy „Nincs aki kezében a táblával fogadna, ott már más nyelven énekelnek”.

Vlagyiszlav Leontyev dobos és Alekszandr Orlov gitáros, a Stoptime zenekar tagjai a bíróságon Szentpéterváron 2025. október 16-án – Fotó: Andrei Bok / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Vlagyiszlav Leontyev dobos és Alekszandr Orlov gitáros, a Stoptime zenekar tagjai a bíróságon Szentpéterváron 2025. október 16-án – Fotó: Andrei Bok / SOPA Images / LightRocket / Getty Images

És valóban, az irányítottá vált orosz közbeszéd a felismerhetetlenségig megváltozott a putyini rendszer 25 éve alatt, főként 2012-től, amikor Vlagyimir Putyin 2008 után a kormányfői székből visszaült az elnökibe a csalások miatt egyébként tömeges tiltakozásokkal kísért választások eredményeképpen. Majd jött a Krím 2014-es elfoglalása, végül pedig a 2022-ben Ukrajna ellen indított teljes értékű háború, amit aztán rohamos változás követett.

A Kremlben nyilván kiverte a biztosítékot Monyetocska Katona című dala is, ahol ugyan nincsen szó Oroszországról, az orosz hadseregről, Ukrajnáról sem, de épp elég, hogy arról beszél, mi marad egy háborút megjárt emberből, akit kihasználtak. Aztán ott van a refrén is: „Te katona vagy és mindegy, milyen háborúban jártál, bocsáss meg, de én a másik oldalon állok”.

A hattyúk tava is sértheti a Kreml fülét

A külföldön turnézó, nemrég Budapesten is koncertező Monyetocska a távolból is kiállt a Stoptime mellett: „Fájdalommal és félelemmel gondolok ezekre a gyerekekre, akik köré százak gyűlnek, és nem háborút és erőszakot hirdetnek, hanem zenét és szabadságot. Nem lehet ez bűn.”

2025-ben ez mégis bűn, főleg, ha olyanokat énekelnek, hogy „Balettet akarok nézni, táncoljanak a hattyúk!”

Igaz, a szintén külföldi ügynök Noize MC-től a „Hattyúk tava kooperatyiv” dalban vannak egyértelműbb mondatok is, már a cím több rétegű utalás. A kooperatyiv cégforma – ez volt az első magánvállalkozási forma a Szovjetunió végén, hasonlóan Magyarországon a gazdasági munkaközösséghez (gmk) – és a tó együtt nem más, mint Putyin és a később vele együtt hatalomba került körének első közös vállalkozásának neve. A hattyúk tava pedig utalás a vezető halálára és a rendszer összeomlására: ezt játszották a tévében a szovjet pártfőtitkár, Leonyid Brezsnyev halálakor 1982-ben és a Szovjetunió végóráiban is, a Mihail Gorbacsov elleni sikertelen puccs alatt. Idén Noize MC balettos dalát hivatalosan is betiltották Oroszországban.

Putyin hatalmának 26. és az általa indított háború negyedik évében a nyilvánosságot azonban már annyira lefojtotta a hatalom, hogy bármiből rendszerellenességet lehet faragni és bárkiből könnyű hazaáruló ellenséget csinálni, elég hozzá egy gyerekrajz.

A Stoptime repertoárjában van még a Bumboksz együttes, amely korábban oroszul énekelt, és Oroszországban rengetegszer játszották „Házmester” című slágerét. Ma ez már kizárt, egyrészt, mert ukránok, másrészt, mert az énekes Andrij Hlivnyuk ma már az ukrán hadseregben szolgál a fronton. Értelemszerűen a Bumboksz bármilyen számát játszani a Kreml szemében felér egy lázadással, még ha hivatalosan nincs is betiltva.

De játszik a Stoptime az orosz Pornófilm nevű együttestől is, amelynek énekese, Vlagyimir Kotljarov természetesen külföldi ügynöknek számít, és már elhagyta az országot. Így tőle is bármilyen dal felkeltheti az orosz hatóságok érdeklődését, függetlenül attól, hogy esetleg a Stoptime nem játszotta az „Egyszer minden véget ér” című számot, amelyet nemrég hivatalosan is betiltottak Oroszországban. Ebben a dalban egyébként nem kell a sorok között kutakodni, elég egyértelmű a szöveg, diktátorról, ukrajnai háborúról, rendőrállamról, magukból kifordult kormánypárti képviselőkről szól – no meg arról, hogy mindez egyszer véget ér.

Gyiana Loginova a bíróság folyosóján Szentpéterváron 2025. október 16-án – Fotó: Andrei Bok / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Gyiana Loginova a bíróság folyosóján Szentpéterváron 2025. október 16-án – Fotó: Andrei Bok / SOPA Images / LightRocket / Getty Images

Nem vagy egyedül

A külföldön élők, külföldi ügynökökként elüldözött előadók tiltakozása számít a nemzetközi visszhangjuk miatt, de igazán az kockáztat, aki ezt otthon teszi, főleg, ha ismeretlen, és így kevés nyilvánosságot kap kiállása. De az ismert előadóktól sem evidens, hogy véleményt mondanak.

A külföldi ügynöknek bélyegzettek közül lassan az egyetlen Oroszországban maradt ismert előadó Jurij Sevcsuk, a legendás DDT együttes frontembere viszont nyíltan vállalja véleményét. Legutóbb egy londoni koncertjén adta elő a Stoptime tiszteletére a „Nem vagy egyedül” című számot. A 68 éves Sevcsuk már 1980-ban, a szovjetek afganisztáni háborújakor megírta a „Ne lőj” című dalt, amelyet éppúgy hazafiatlannak tartott a hatalom – bár mégis kapott díjat 1982-ben egy ifjúsági fesztiválon, miközben a tévéközvetítésbe nem kerülhetett be. Néhány éve egy koncerten pedig arról beszélt, hogy Oroszországot lehet úgy szeretni, hogy közben nem hajlong az elnök előtt. Erre aztán a szünetben fél tucat rendőr érkezett elbeszélgetni vele az öltözőbe.

„Oroszországban, kétszer, háromszor is be lehet lépni ugyanabba a folyóba. Minden ismétlődik, ugyanazok a kérdések, ugyanazok a tekintetek, ugyanazok a tiszti sapkák. Talán a szabásuk más, de a sapka alatt minden ugyanolyan” – idézte fel Sevcsuk egy interjúban. „Aztán mondtam nekik, hogy a hatalom máskor is változott, amikor változni fog, akkor mit fognak csinálni? Elgondolkodtak” – utána pedig inkább fotózkodtak Sevcsukkal.

A történet Sevcsuk hajlíthatatlansága mellett azt is jelzi, mit jelent az ő tekintélye, ellentétben azokkal a kevésbé ismert előadókkal, akiknek nekimegy a hatalom. Igaz, Oroszországban így is kell kurázsi ahhoz, ahogyan Sevcsuk felszólal, ezért is számít a kiállása a Stoptime mellett.

De igazán sokat azok a fiatalok kockáztatnak, akik a tiktokon Szabadságot Naokónak hashtag alatt gitároznak vagy tátogják el külföldi ügynökök számait, esetleg mutatnak meg egy falra ragasztott A4-es lapot a Stoptime melletti kiállással.

Loginováék harmadik elzárása mutatja, hogy a hatalom egyre apróbb megmozdulásokat is egyre nagyobb erővel torol meg. Azt nem tudni, hogy lesz-e negyedik kör a körhintán, egyelőre a fiatalok láthatóan nem törtek össze. Utolsó bejelentkezésükkor, amikor már második elzárásukat kellett megkezdeniük, egy rövid videóban Loginova és a gitáros Orlov bejelentették, hogy eljegyezték egymást. Igaz, most, büntetésük harmadik köre előtt már nem volt alkalmuk videóüzenetre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!