Újabb holttesteket találtak, 146-ra emelkedett a hongkongi tűz halálos áldozatainak száma

Száznegyvenhatra emelkedett a kigyulladt hongkongi toronyházakban meghalt emberek száma, miután a mentőalakulatok újabb holttesteket találtak az épületekben – közölték a helyi hatóságok. Vasárnap 18 holttestre bukkantak, és a rendőrség arra figyelmeztetett, hogy a halálos áldozatok száma még emelkedni fog, mert eddig a kiégett hét házból ötöt kutattak át. A még hátralévő kettő épület lesz a legnehezebb feladat, és a holttestek kimentése és azonosítása akár három-négy hetet is igénybe vehet – mondta a hongkongi rendőrség helyi regionális parancsnoka.

A kutatást nehezíti, hogy az épületekben nincsen világítás, ezért főleg zseblámpákkal tudnak csak dolgozni. Az áldozatok azonosításáért felelős csapat vezetője elmondta, hogy lakásokban, folyosókon, lépcsőházakban és még a tetőn is találtak holttesteket. A halálos áldozatok száma pénteken még 128 volt

A tűzben egy tűzoltó is meghalt, hét indonéz dolgozó és lakó, valamint öten az épület felújításán dolgozó munkások közül – írta a South China Morning Post. A tűzben 79-en sérültek meg, köztük 12 tűzoltó, és negyven embert tartanak eltűntként nyilván.

Vasárnap több ezren gyűltek össze a tragédia helyszínén, hogy az áldozatokra emlékezzenek, és virágokat helyezzenek el az épületeknél. A South China Morning Post beszámolója szerint volt pillanat, amikor az oda tartó gyászolók sora két kilométeres volt.

Virágok a kigyulladt hongkongi toronyházaknál, 2025. november 30-án. Fotó: Anthony Kwan / 2025 Getty Images
Virágok a kigyulladt hongkongi toronyházaknál, 2025. november 30-án. Fotó: Anthony Kwan / 2025 Getty Images

Azt még mindig nem lehet tudni, hogy mi okozta a szerdán kialakult tüzet, amit csak péntekre tudtak eloltani.

A hongkongi biztonságügyi miniszter pénteki közlése szerint a bambuszállványzatot borító háló a vizsgálatok alapján nem gyúlékony anyagból készült, és a tűz gyors terjedéséért az ablakokra rakott hungarocell táblák lehetnek a felelősek, amik könnyen és magas hőmérsékleten égnek. Emiatt betörtek az ablakok, és amellett, hogy lángra lobbantották a bambuszállványt és a védőhálót, a tűz az épületen belül is terjedni kezdett. Chris Tang szerint az épületben a hőmérséklet az ötszáz Celsius-fokot is elérte, ezért több eloltott rész újabb kigyulladását is el kellett oltaniuk a tűzoltóknak.

A hongkongi hatóságok már vizsgálatot is indítottak korrupciós gyanúval, és összesen 11 embert őrizetbe vettek.

A tűzről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!