Elsodort egy biciklist, majd egy üzletbe csapódott autójával egy 92 éves nő Los Angelesben
Elvesztette az uralmat autója felett, elsodort egy kerékpárost, majd egy élelmiszerboltba csapódott egy 92 éves nő csütörtökön Los Angelesben – írja az AP. A balesetben hárman meghaltak, hatan megsebesültek, az idős nő együttműködik a hatóságokkal.
A Toyota Priust vezető nő nem sokkal dél után ütötte el a kerékpárost, majd még egy háztömbnyit továbbhajtott, mielőtt a 99 Ranch Market nevű üzlet pékségrészlegébe csapódott volna. A boltban tartózkodók közül többen az autó alá szorultak.
A balesetben egy 30 és 50 éves férfi, valamint egy 42 éves nő halt meg. Mindannyian a boltban tartózkodtak, a helyszínen életüket vesztették. Két férfit kritikus állapotban, kettőt kisebb sérülésekkel szállítottak kórházba.
Az elsodort kerékpáros és az idős sofőr is visszautasította, hogy kórházba szállítsák.
A Los Angeles-i rendőrség közölte, nincs szándékosságra utaló jel, az idős nő pedig együttműködik a hatóságokkal, és orvosi vizsgálaton is átesett.