Ukrán külügyminiszter: Készen állunk, hogy kölcsönösen előnyös fejezetet nyissunk az ukrán–magyar kapcsolatokban
„Ukrajna készen áll arra, hogy haladéktalanul új, kölcsönösen előnyös fejezetet nyisson az ukrán–magyar kapcsolatokban” – írta a X-en Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter, miután a hétvégén Orbán Anitával, a Tisza-kormány külügyminiszterével egyeztetett a kárpátaljai magyar közösség jogainak rendezéséről. Az ukrán külügyminiszter szerint készen állnak arra, hogy az új magyar kormánnyal együttműködjenek minden kétoldalú kérdésében, beleértve a nemzeti kisebbségek témáját is, hogy „helyreállítsuk a bizalmat és a jószomszédi kapcsolatokat országaink között”.
Orbán Anita azt írta Facebook-oldalán, hogy már a héten megkezdődnek a magyar–ukrán szakértői szintű egyeztetések a kárpátaljai magyar közösség jogainak rendezéséről. Szibiha az egyeztetésekről azt írta: az a cél, hogy gyakorlati és hatékony megoldásokat találjanak a Kárpátaljai régióban élő magyar kisebbség számára, ami „mindkét ország, mind pedig kétoldalú kapcsolataink javát szolgálja. Célunk az európai normák és gyakorlatok biztosítása.”
Szibiha a posztjában azt írta: köszönetet mondott Orbán Anitának a magyar kormány elvi és gyors reakciójáért az Ukrajna ellen elkövetett legutóbbi orosz támadásokra, ami Kárpátalját is érintette. Beszélt Ukrajna EU-csatlakozási folyamatáról is, megerősítette, hogy Ukrajna készen áll a tárgyalási klaszterek mielőbbi megnyitására.
Magyar Péter a hétfői kormányülés előtt António Costával, az Európai Tanács elnökével egyeztetett az ügyben. A miniszterelnök posztjában azt írta, tájékoztatta Costát a tárgyalások megkezdéséről. „António Costa elnök úr arról tájékoztatott, hogy az ukrán elnök számára tegnap világossá tette, hogy minden további lépést meg kell előzzön az Ukrajnában élő magyar kisebbség jogainak tiszteletben tartása.”
Cikkünket frissítettük Magyar Péter posztjával.