Két ausztriai programját lemondta Magyar Péter, a kormányszóvivő szerint ez teljesen szokványos diplomáciai folyamat
Sürgős kormányzati teendőkre hivatkozva két ausztriai programját is lemondta Magyar Péter – írja a Der Standard.
A magyar miniszterelnök mégsem vesz részt a Göttweigi apátságban megrendezett Wachau Európa-fórum csütörtöki napján. A programjából az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara rendezvényén való részvételt is törölték. Az Európa-fórumon csütörtök este mondott volna beszédet.
Szondi Vanda kormányszóvivő a Telex kérdésére azt válaszolta: „Egy hivatalos látogatás programja folyamatosan változik. Ahogy a felek egyeztetnek, bizonyos programpontok bekerülnek, mások pedig kikerülnek. Ez egy teljesen szokványos diplomáciai folyamat, most is csupán ennyi történt.”
Magyar csütörtök reggel Bécsben találkozik Christian Stocker kancellárral és Claudia Bauer európai ügyekért felelős miniszterrel, és a tervek szerint meglátogatja Alexander Van der Bellen államfőt is. Orbán Anita a tervek szerint Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszterrel találkozik majd. Sajtóértesülések szerint a hivatalos találkozók után a magyar kormányfő a Magyarországon működő osztrák vállalatok magas rangú képviselőivel fog ebédelni. A Hvg.hu azt írja, az ebéden olyan cégek vezetői vehetnek majd részt, mint a Spar, az Erste, a Raiffeisen, az Uniqa, az ÖBB Railcargo, valamint a Leier építőanyag-gyártó.
Magyar részvételét az Európai-fórumon múlt hét pénteken jelentették be, a kormányfő a tervek szerint angol nyelvű beszédet mondott volna Magyarország visszatéréséről az európai közösségbe, és kitért volna arra is, Európának hogyan kellene viszonyulnia Oroszországhoz. „Megkönnyebbült sóhaj fut végig Európán – az Orbán-korszak végével Magyarország új fejezetet nyit” – így hirdették meg Magyar fellépését az esemény előtt.
A Die Presse értesülései szerint Magyar mindössze pár órát fog Bécsben tartózkodni, majd visszautazik Budapestre.
Magyar Péter jelenleg Lengyelországban tartózkodik hivatalos látogatáson. A Donald Tusk kormányfővel tartott tárgyalás és sajtótájékoztató után Magyar Péter több miniszterével együtt a lengyel elnöki palotában járt, ahol zárt ajtók mögött tartottak rövid megbeszélést Karol Nawrocki államfővel.