Van valaki, aki már hatvannyolcszor látta

Orosz Dénes minden rendezése népszerű volt eddig a mozikban, de egyik sem annyira, mint a Hogyan tudnék élni nélküled?, a Demjén Ferenc dalaiból készített musical, ami a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar film lett, több mint 750 ezer megváltott jeggyel.

Az előző filmjeivel (Poligamy, Coming out, Seveled) ellentétben azonban a Hogyan tudnék élni nélküled? forgatókönyvét nem ő írta, nem ő volt egy személyében az alkotója, azokért Goda Krisztina és Kormos Anett feleltek. A főszereplőket nem ő választotta ki, Marics Peti szereplése szintén produceri döntés volt, de mégis fontos szerepe volt abban, hogy ekkora siker lett belőle. Erről, a Coming out körüli felháborodásról, filmkritikákról és az elcsúszott szinkronról is beszélgettünk.

Mit szóltál ahhoz, hogy az Erzsébet hídi tüntetésen lement egy rész a Coming outból?

Jópofának tartottam. Azért örültem neki, mert korábban tévesen azt mondták róla, hogy homofób jelentésű, noha most már elismerik, hogy szándéka ellenére az. Én akkor is végig azt mondtam, hogy ez nem így van. Kérdeztem a barátomat, aki ott volt, hogy milyen kontextusa volt a tüntetésen, de azt mondta, hogy csak bejátszották, nem fűztek hozzá semmit. A jelenetben a korábban homofób rohamrendőr kezdi megkedvelni a meleg szomszédját. Számomra a Coming out mindig is erről, az elfogadásról szólt.

Érdekes megnézni mai szemmel, a nagy része teljes utópia egy nyíltan meleg médiaszemélyiséggel, aki az elfogadásról beszél a műsorában.

Az akkor is egy ilyen mesevilág volt, de nekem ez tetszett benne, hogy nem a rögvalóság. 2013-ban is merésznek számított ez az ötlet. Akkor sem úgy ment át, mint kés a vajban.

Harcolnod kellett érte?

Az Andy Vajna-rendszeren viszonylag könnyen átment, mert vígjátékot szerettek volna. Inkább arra gondoltam, hogy amikor bárkinek beszéltem róla, akkor mindenki ingoványos talajnak gondolta. Én pont azt bírtam benne, hogy ennyire rizikós. Egyáltalán nem gondolom, hogy minden lépést jól tettünk meg ezen a talajon. Sok butaságot is csináltunk.

Milyen butaságokra gondolsz?

Várady Zsuzsi dramaturggal együtt szerettük volna elkerülni, hogy félreérthető legyen a baleset. Tetszett nekem a gondolat, hogy a meleg főszereplőre rázuhan a női nem egy baleset formájában. Illetve akkor még azt sem tudjuk, hogy nő, hiszen bukósisak van rajta. Ki akartuk kerülni, hogy ez legyen az ok a filmben arra, ami később történik. Azt akartuk bemutatni, hogy a főszereplő csak azt hiszi, hogy a baleset miatt kezd érdeklődni a nők iránt, de olyan erős volt a baleset gesztusa, hogy mindenki ezen keresztül értelmezte. Ettől még ott volt a magyarázat: az elején a főszereplő elmond egy szöveget arról, hogy majd akkor lesz heteró, ha ez és ez és ez történik vele. Elmond három varázsigét, ami aztán valósággá válik, és a történet végén megérti, hogy valójában a varázsigék idézték elő a változást benne, nem a baleset. Ma már máshogy csinálnám.

Hogyan érintett az a sok negatív vélemény, ami akkor rólad és a filmről elhangzott?

Mindig belepusztulok a rossz kritikába. A Poligamynak vegyes volt a fogadtatása, a Coming outnak egyértelműen negatív. Rosszul érintett. Pontosan azért, mert ismertem a szándékomat, tudtam, hogy a film lényegét tekintve működik. A nézők szeretik, azóta is benne van a kereskedelmi tévék állandó kínálatában, bár persze ez még nem jelent egyértelműen minőséget. Azóta sem hallottam olyat senkitől, hogy de jó, arról szól, hogy a melegeket jól meg kell regulázni. A Hogyan tudnék élni nélküled?-nél nem ért el ez a dolog, hiába volt rossz kritikája, nem tudtam annyira magamra venni. Lehet, hogy idősödöm. Az is igaz, hogy akkor nagyobb a felelősség, ha én írom a forgatókönyvet is.

Erre mindig is kíváncsi voltam, hogy a Sevelednek a negatív kritikák miatt lett egy filmkritikus a főszereplője?

Nem! Kicsinyesnek éreztem volna, hogyha az én sérelmeimet, személyes fájdalmaimat becsatornázom egy ilyenbe. Ordenárénak gondolnám így visszavágni a kritikusoknak. Megvan, hogy mit gondolok a kritikákról, de a filmkritikusban csak a filmrajongót akartam viszontlátni.

A Poligamytól kezdve ezek mind szerzői filmek, te írtad a forgatókönyveket, és én úgy éreztem, hogy ezekben átjöttek mindig azok a témák, amik foglalkoztattak.

A Poligamy idején egy párkapcsolatban éltem, fiatal is voltam, és arra gondoltam, mi lenne, ha a kapcsolat megmaradna, de lehetne csajozni mellette. A Coming outban bemutatott nemi identitásbeli problémám sosem volt.

Az elköteleződéstől való félelemre gondoltam, ott a házasság gondolatát nem tudja elfogadni a főszereplő.

A Coming Out a másságról szólt. Nem is elsősorban a nemi identitás válságáról. Én, aki heteró vagyok, így tudtam kapcsolódni hozzá. Hogy milyen, ha valaki mindenhonnan kilóg. Sok meleg emberrel jóban vagyok, érdekesnek tartottam az ő közösségüket. A másságot nagyon értem, sokszor éreztem magam több helyen kívülállónak, és ezzel tudtam rokonszenvezni. A Seveled megint az elköteleződéstől való félelemről szólt.

A Hogyan tudnék élni nélküled?-ben mit tudtál sajátnak érezni, mibe tudtál kapaszkodni?

Nyilván már nem az vonzott igazán, hogy elmondjak megint egy romantikus történetet, de a zenés műfaj igen. Hogy ezt meg tudom-e csinálni. Mégis, annyira érdekelt az új zsáner, hogy úgy éreztem: ha már ennyire vonz, akkor fogom tudni majd annyira élvezni, hogy meg tudjam csinálni.

A film ötletgazdája Kirády Attila producer volt, akivel már van egy közös kredited a Pepe című sorozat miatt. Vele milyen a viszonyod?

A Pepe egy másfajta produceri szemléletű munka volt a részéről, ott mi, rendezők elég szabad kezet kaptunk. A Hogyan tudnék élni nélküled? egy ellenőrzöttebb projekt volt, szinte stúdiófilmként is lehetne definiálni. A film Attila régóta dédelgetett álma volt, határozott elképzelései voltak, aztán jött Goda Krisztina és Kormos Anett íróként, előbbi kreatív producerként is. Ez egy intenzíven együttműködő kreatív csapat volt. Az írott anyaghoz alapvetően rendezőként már én nyúltam hozzá, de minden rendezői ötletet átbeszéltünk előtte, és az vagy elfogadásra került, vagy nem.

A történetvezetésbe volt bármilyen beleszólásod vagy mozgástered?

Miután képbe kerültem, eltelt vagy másfél év, mire forgattuk. Ez idő alatt a könyv is fejlődött, hisz az új draftokat a kreatív csapat minden tagja kommentelte. Úgy érzem, nyitottak voltak a hozzáfűznivalóimra.

A castingba volt beleszólásod?

Amikor én bekerültem, már ki volt választva Törőcsik Franciska és Ember Márk. Ennek nagyon örültem, hogy ezzel nem kell foglalkoznom, mert mindig az egyik legnehezebb feladat kiválasztani a főszereplőket.

Előtte sosem rendeztél olyan jeleneteket, ami ennyi embert mozgat, vagy ilyen bonyolult technikai megoldásokkal készült. Ez is vonzott benne?

Az is, hogy mennyire nagy energia mozdul meg ebben. Amikor a Hairben látom, ahogy a Let The Sunshine Innél vonul a sok katona, és éneklik a dalt a helikopter felé menet, akkor tudom, hogy az milyen hatással van rám. Nem alapból a sok statiszta érdekelt, hanem az, hogy milyen hatást tudok kiváltani egy ilyen zsánerben. Nézd meg a Grease-t is, az is óriási hatással volt rám gyerekkoromban. Ha ma megnézem, arra gondolok, hogy atyaúristen, milyen pokoli üzenete van! „Add fel magad, és akkor szeretni fognak!” – ez teljesen idejétmúlt és borzasztó, de az egésznek van egy elképesztően bájos megfogalmazása.

A Hogyan tudnék élni nélküled?-nek mi az üzenete?

Az igaz szerelem átível korokon, és örökké kitart. De ez nagyon papírízűen hat, ahogy kimondom. Viszont létrejött egy másik üzenete a nézőkben, amire mi nem számítottunk: az elveszett ifjúság. Meglepő volt az első vetítéseken látni, ahogy a nézők ezen meghatódnak. Ez nem volt belekalkulálva.

Az elveszett ifjúság milyen értelemben? Hogy Törőcsik Franciska elvesztegette a fiatalkorát?

Egyszerűen az érzete annak, hogy milyen az ifjúság. Sokan mondták, hogy a film megpendítette bennük, hogy milyen fiatalnak és szerelmesnek lenni. Az első szerelem érzete. Ezt az üzenetet sokkal izgalmasabbnak találom.

Miért pont 1994-ben játszódik a történet nagy része?

Erre nem tudom a választ, Krisztától és Anett-től kell ezt megkérdezni. Én azt gondolom, hogy magyarázat lehet az, hogy Demjén Ferenc akkor volt a szólókarrierje csúcsán. Valahogy sosem tettem fel ezt a kérdést. És talán ők is, mint sok más musicalszerző, a „gombhoz a kabátot”-gondolat mentén haladtak, vagyis kiválasztottak dalokat, és megnézték, hogy milyen történet írható köréjük. De lehet, hogy nem így volt, nem akarok hülyeséget mondani.

Neked mi a viszonyod a nosztalgiával?

Én a kilencvenes években voltam fiatal. Életem elsöprő, óriási szerelme 1994-ben történt. Egyáltalán nem azt gondolom, hogy akkor minden jobb volt, és jobb filmek készültek, de nagyon szeretem nézni a kilencvenes évek filmjeit. Olyan biztonságosak. Most néztük a feleségemmel a Halálos fegyver 3-at, és elröhögcsélünk rajta, hogy azt mi akkor komolyan vettük, pedig egy bődületes ökörség. Mondanám, hogy szeretem a kilencvenes éveket, de csak azért, mert akkor történt bennem a nagy tesztoszteronrobbanás.

A kilencvenes évek az emlékeimben egyáltalán nem olyan, mint a filmben, ami inkább hasonlít a hetveneshez. Mintha nem történt volna meg a rendszerváltás.

Látunk belsőket, de sokszor az egy nyaraló belseje. Mi volt egy nyaralóban akkoriban? Nem feltétlenül új dolgok, hanem olyanok, amiket az ember kiszuperált az otthoni lakásból. Persze ehhez képest dizájnosabb nyaraló lett. Ez vezette a díszlettervező Valcz Gábor kezét. 1994-ben még nagyon élt a nyolcvanas évek tárgykultúrája. Más is mondta, és nekem is van egy ilyen érzésem, hogy egy lehelettel nyolcvanas évekebb lett, mint kellene. Egyáltalán nem zavar, de értem a felvetést.

Marics Peti castingja is érdekes döntés.

Az ő kiválasztása abszolút produceri döntés volt, Attila be akarta vonzani a fiatalokat. Abszolút igaza lett! Pedig én eleinte szkeptikus voltam. Petinek azt az egyszavas című számát ismertem, ami képzeld el, nekem tetszik. Amit Marics behoz, az egy „kezeletlen felület”, de nagyon jót tesz a filmnek. Nagyon jó a zeneisége, nagyon jó a mozgása, behoz egy természetességet, és bevonzza a fiatalokat is. Őstehetség.

Nagyon 2024-es karakter, a tetkói sincsenek letakarva.

Ez egy technikai kérdés volt. ‘94-ben már voltak tetkók, de a forgatáson sok időbe telt volna naponta eltüntetni, az már nem fért bele a timingba, ezért inkább meghagytuk. A haja azért New Kids On The Block-os.

Úgyis visszajöttek már a kilencvenes évek.

Ez volt az én problémám is. Pontosan emlékszem a kilencvenes évek bikinidivatjára. Nem tudtunk retrót csinálni, nem tudtunk elrajzolni dolgokat, mert most ugyanez van.

A valóságban harmincas Törőcsik Franciska a film elején huszonéves, a végén ötvenes. Miért egy színésznő játssza a szerepet?

Ez mind közös döntés volt. Átvettük az összes lehetőséget. Keressünk hozzá hasonló, idősebb színészt? Lebukós. Akkor marad a maszk, annak pedig vannak rizikói. Arra jutottunk, hogy a közönség jobban kizökken, ha lát egy másik színészt, mintha Franciskát idősebbre maszkoljuk.

Beszéltél a technikai kihívásokról. Beszéljünk a Szerelemvonat-jelenetről, ami a filmnek az egyik technikai és hangulati csúcspontja.

Örülök, hogy ezt mondod.

Van egy véleményem erről a filmről, de szerintem ez letagadhatatlan benne.

És ez miért nem tud bekerülni egy kritikába sem? Aki kritizálja – és mindenkinek megvan a joga hozzá –, miért nem teszi hozzá, hogy mondjuk a Szerelemvonat szekvenciája jól meg van csinálva? Nagyon fontos részei a filmnek a zenés jelenetek. Ha már kritizálunk, akkor elemezzük azt is alaposan, hogy ezek milyen szakmai szinten vannak elkészítve. Szerintem elég jól, büszke vagyok rá. Ez a műfaj az, amibe muszáj beletenni az ötletet. Az nem elég, ha csak koncertszerűen énekelnek és táncolnak.

Hogy készült az a jelenet?

Minden egyes zenés-táncos jelenetre kerestem valamifajta markáns rendezői-képi dramaturgiát, A szabadság vándorainál a referencia például a Csillag születik volt. A Szerelemvonatnál magától értetődött, hogy egy beállítás lesz. Az eredeti terv az volt, hogy mindenki a vonaton üljön, ott énekeljenek, és én ezt mozdítottam meg, hogy filmszerűbb legyen. Induljunk el például a jegypénztártól. Ez volt az egyik legélvezetesebb része, hónapokig tartott kitalálni. Azt is szerettük volna, hogy a kocsik tetején is táncoljanak, de a MÁV nem engedte, pontosabban olyan kocsit adott volna, amilyen akkoriban még nem létezett. Felvételi szempontból is érdekes volt: olyan üvöltő hangfalak voltak a vonatra rakva, hogy beleremegtek a vagon falai.

A dalok készen voltak már a forgatásra?

Nem végleges változatban. Az ének megvolt, a szerkezet megvolt, a hangszerelés még fejlődött.

Ha már technológiai dolgok: több kritikában is felhozták, hogy nem mindig van szinkronban az ének a szájmozgással. Főleg a sajtóvetítésen és a premieren volt ez így. Ennek mi az oka?

Ez egy szimpla technikai hiba volt. Amikor a szériakópia elkészült, azt a fajta kódolást nem minden típusú moziszerver tudta jól lejátszani. Ez okozta a csúszást. Szerencsétlenségünkre az amúgy is terhelt, prekoncepcióval teli hangulatban történő sajtóvetítés rakott a filmre még egy negatív kritikai megítélést.

Ez nem állított meg több százezer embert.

A néző nagyon hinni akar, nagyon a mese része akar lenni. És a gyártócég később készített javítófájlt.

Mikor érezted azt, hogy ez a film sikeres lesz? Lehet egyáltalán érezni?

Egyik filmemnél sem tudom előre, csak bízom benne. Azt éreztem, hogy amikor dolgoztunk rajta Kovács Zoltán vágó barátommal, akkor leragadtak a monitor előtt az ott dolgozó kollégái. Azt láttam, hogy nemcsak minket fog meg a film. Úgy éreztem, hogy remekül működik, és el fogja kapni a nézőket, de ezt nem mertem kimondani, csak bíztam benne.

Van magyarázatod a 750 ezer nézőre?

Ennek a filmnek a receptje az, hogy populáris minta alapján készült, de van benne valami speciálisan magyar, ami a magyar embert megfogja. Nyilván ez Demjén Ferenc. Ő behozza a nyolcvanas-kilencvenes évek miliőjét, amit nem kell elmagyarázni. A Csinibabában is ezt szerették, a Made in Hungáriában is ezt szerették. Mielőtt felkértek volna, hallgattam otthon a feleségemmel Demjént egyszer, és arra gondoltam, hogy ebből egy sikeres film lenne. Ezek a dalok nagyon alkalmasak erre.

Azt illik mondani, hogy nem számítottam a kirobbanó sikerre, de az igazság az, hogy de. Az előző filmjeim is nézettek voltak, de nem ennyire. Éreztem a buzzt körülötte, láttuk, mennyien nézik a klipet, hányan lájkolják, mit kommentelnek. Viszont ha a film nem működik, a nézettség hamar lecsökkent volna.

Mennyire tudod ezt a sikert a magadénak érezni?

Nyilván nem akarom kisajátítani a sikert, hiszen egy hatalmas összmunka, de a végeredményt bizonyos szempontból ugyanolyan személyesnek érzem, mint a korábbi filmjeimnél. Csak most más történetét rendeztem meg. A populáris történetmesélés alapból közel áll hozzám. A zenés-táncos jelenetekben, illetve a színészvezetésben leltem legnagyobb örömömet. Az, hogy A szabadság vándorai-jelenetben melyik színész hova és hogyan néz, patikamérlegen lett kimérve a hatás érdekében.

Gratuláltál Herendi Gábornak, amikor a Futni mentem sikeres lett?

Igen. A Futni mentemet három héttel korábban mutatták be. Amikor azt láttam, hogy a második hétvégéje után alig csökken a nézőszáma, frusztrált lettem amiatt, hogy ha majd a miénket bemutatják, vajon képes lesz-e ezt produkálni. Gáborral nagyon régen, nagyjából tíz éve beszéltünk utoljára, ő volt az első filmem producere. Szóval felhívtam, és gratuláltam neki. Szerencsére a Hogyan tudnék élni nélküled? is kezdettől csodás számokat hozott.

Herendi gratulált neked?

Igen. A Filmszemlén találkoztunk, és ott ő is gratulált.

Az a villám, ami huszonöt évente egyszer becsap a magyar filmkészítésbe, az most szinte egyszerre, három hét különbséggel csapott be.

Szerintem ez elképesztő. Nem tudok a magyar filmtörténetből ilyen Barbenheimert mondani.

Milyen a film utóélete? Láttam, hogy lesz Kuplung-koncert, voltak éneklős vetítések is.

Azok a vetítések szuperek voltak. Ott vettem észre, hogy az előttem ülő tinédzserek nemcsak a dalokat énekelték, hanem a dialógot is mondták.

Beszéltél velük utána?

Megkérdeztem, hogy hányszor látták. Azt mondták, hogy ők csak ötször. Tudsz róla, hogy van egy csúcstartó úr? Hatvannyolcnál tart. Van még egy debreceni egyetemista lány, aki pár héttel ezelőttig negyvenvalahányszor látta.

A Mindig ugyanúgyban részt veszel?

Annyit tudok, hogy íródik a forgatókönyv. Még nincs semmi konkrétum.

Mi volt a legfontosabb dolog, amit a Hogyan tudnék élni nélküled?-ből megtanultál?

Az, hogy az ember gondolkozzon nagyban, mert meg tudja ugrani. A félelem ellenére is érdemes. Legfeljebb belebuksz.

Egy több mint másfél milliárd forintból készült Demjén-musicalt rendeztél meg, ami a rendszerváltás óta a legnézettebb magyar film. Mi az a nagyobb dolog, amiben még gondolkodni tudsz?

Van más is. Például saját sorozatot szeretnék csinálni. A Seveled után nem akartam romantikus komédiát készíteni, de végül az lett, igaz, más zsánerrel keverve. Drámát készítenék, de tévére vagy streamingre. Latinovits Zoltán utolsó fél évéről írtam egy forgatókönyvet. Azt nagyon szívesen megcsinálnám, az egy izgalmas korszak volt.