Interjú

Ma már nem szexi a zenekarozás
Ma már nem szexi a zenekarozás
A Wolf Alice zenekar két tagjával az augusztusban megjelent lemezük mellett arról beszélgettünk, minek köszönhető a szóló előadók térnyerése, és hogy miért nehezebb ma zenésznek lenni, mint tíz éve.
„Van olyan díj ma az országban, amit nem szabad megkapni, elfogadni, mert kivel kezelsz le” – Darvasi László kapta az idén alapított Esterházy Irodalmi Díjat
„Van olyan díj ma az országban, amit nem szabad megkapni, elfogadni, mert kivel kezelsz le” –...
„Nagy öröm és megtiszteltetés ez a díj, aminek az az ellentmondása, hogy jobb lenne, ha nem lenne. Mert akkor a névadó köztünk lenne testi valójában is” – mondta a Telexnek a Neandervölgyiek című...
Siska Finuccsi: Ami most van, a Fidesz, arra én magasról köpök
Siska Finuccsi: Ami most van, a Fidesz, arra én magasról köpök
A Kartelben és szólóban is aktív rapper elmondta, miért szállt bele nyíltan Dopemanbe, miért őszintétlen, ha egy rapper nem politizál, és elmesélte azt is, milyen volt 14 éves korától anya nélkül...
Könnyebb tönkretenni egy társadalmat, mint utána segíteni a felépülésben – interjú Orvos-Tóth Noémivel
Könnyebb tönkretenni egy társadalmat, mint utána segíteni a felépülésben – interjú Orvos-Tóth...
Szorongó kamaszok és a mesterséges intelligencia, traumák és első randik, önismeret és oktatás, gyűlöletkeltés és szolidaritás – a Most jövök legújabb adásának vendége Orvos-Tóth Noémi klinikai...
KKevin: Sosem játszottam szerepet, én nem a gettóban nőttem fel
KKevin: Sosem játszottam szerepet, én nem a gettóban nőttem fel
Az első önálló Budapest parkos koncertjére készülő rapper az Afterben arról is mesélt, hogy milyen Szoboszlai Dominikkal videojátékozni, és hogy miért használta az N betűs szót az egyik dalában.
Az Így jártam anyátokkal mélyebbet, őszintébbet, igazabbat állított a fiatalokról a többi sorozatnál
Az Így jártam anyátokkal mélyebbet, őszintébbet, igazabbat állított a fiatalokról a többi sorozatnál
Kereken húsz éve mutatták be a több generációt meghódító Így jártam anyátokkal sorozatot. A sorozat magyar hangjaival, Fesztbaum Bélával, Závodszky Noémival és Németh Borbálával beszélgettünk a...
Holi: A zene óriási stresszfaktor, abba beleőrülök
Holi: A zene óriási stresszfaktor, abba beleőrülök
Elbiciklizett Tádzsikisztánig, naponta más családoknál lakott, és rájött, hogy amúgy kedves hely a világ. Interjú Holival, aki a Telex Afternek mesélt először részletesen a világ körüli...
Teljesen újra kellene gondolnunk, ahogy eddig olvasni tanítottuk a gyerekeket
Teljesen újra kellene gondolnunk, ahogy eddig olvasni tanítottuk a gyerekeket
Az alsó tagozatosok még átlag felett teljesítenek olvasásból, a bajok a szövegértésnél kezdődnek. Steklács János nyelvész szerint sok tanár nem gondolja feladatának, hogy a diákok megértsék a...
Mostanra jutottam el oda, hogy jogom van megszólítani a politikusokat – interjú Lengyel Tamással
Mostanra jutottam el oda, hogy jogom van megszólítani a politikusokat – interjú Lengyel Tamással
Miközben Gyuri önálló életre kel, társaival népszavazást kezdeményeztek és tüntetést szerveznek. Szakmai csúcspontokról, bizonyítási kényszerről és a Cserhalmi Györggyel való kapcsolatáról is...
Székely Csaba: Álmomban kértem Magyar Pétert, hogy a kultúrában újra a tehetség, és ne a seggnyalás számítson
Székely Csaba: Álmomban kértem Magyar Pétert, hogy a kultúrában újra a tehetség, és ne a...
A magyar társadalom mentális állapotának még egy inkompetens vezetővel is jót tenne a kormányváltás, Orbán Viktorra pedig mostanára ráégett a maszk, ami III. Richárdként megszabadította minden...
Kövess minket Facebookon is!