Tengerész zombik a bányában! Fotóval!
Nem véletlenül kerültem a címlapi ajánlóban Richard Wagner nevének említését. A klasszikus zenét nem ismerők körében túlsúlyos viking amazonok képe sejlik fel, befont loknik koppannak a szegecselt melltartókon. Szakállas férfiak bőgnek, satöbbi. Talán még az is megvan, hogy operái soha nem akarnak véget érni. Bevallom, pár éve még én sem gondoltam mást. Nehezen tudtam elképzelni, hogy klasszikus zenei koncertre menjek, azt viszont abszolút kizártam volna, hogy Wagner operára. Most mégis ez történt, és jó volt!
Opera a kőfejtőben
Hogy kerül az opera a bányába? Nos, a burgenlandi Szentmargitbányai Kőfejtő az Esterházy birtokok egyik legkülönösebb darabja. A rust-i dombság lankáit ugyanis olyan kőzet alkotja, amiben már a rómaiak is láttak potenciált. Az építőanyagból később felépült a Stephansdom és a bécsi Ring közel fele. A termelés a mai napig folyik, nem utolsósorban a császárváros pazar házainál felmerülő javítási munkákhoz. A lényeg azonban az, hogy a bányagödör egy olyan impozáns teret alkot, amibe a múlt század kilencvenes éveiben valaki belelátott egy színpadot és nézőteret. A hangulata tényleg nem fogható máshoz és csak örülhetünk, hogy az elképzelésből lett is valami. A meredek sziklafalak előtti színpad előtt ötezer néző foglalhat helyet, lenyitható fém székeken. A helyszín, nem meglepő módon, a világörökség része. A bánya adottsága, hogy a hagyományos színházi kulisszáktól eltérően kvázi végtelen a tér, ami megköveteli, hogy a megszokott rutinokból kizökkenjen minden színházi ember. Jó esetben ez azt jelenti, hogy valami teljesen egyedi és emlékezetes produkció jön létre.
Végigülni Wagnert
A nyári operafesztivál egy sajátos műfaj. Egy produkciónak számos követelménynek kell megfelelnie: előadók, a mű hossza, díszletigénye, satöbbi. Egy szó mint száz, ha valaki azon gondolkodik, hogy ülőpárnával, szúnyogriasztóval felszerelt operára éhes hordák igényeit próbálja kielégíteni, akkor Wagnert valószínűleg balra fogja húzni. Ez Szentmargitbányán sem volt másképp, eddig abszolút az olaszok és persze Mozart vitték a prímet. Tosca, Nabucco, Varázsfuvola és persze Bizet Carmenje. Tavaly az Aidát adták. Töredelmesen bevallom, hogy azon a premieren is ott voltam, mégsem született belőle cikk. Napokig a produkció hatása alatt voltam. Programozott szökőkutak vízsugarait és vízpermetét világították meg szintén programozható projektorokkal, kidolgozott felsőtestű kaszkadőrök kerülgették a pirotechnikával dolgozó artistákat. Persze nem láttam mindent, mert a magasban egy kötéltáncosra is figyelnem kellett, nem beszélve a furnérból készült és lángot okádó elefántcsontvázon éneklő tenorról. A befogadást nagyban rontotta, hogy közben a háttérben megpróbálták előadni Verdi operáját. Sokszor elvonta a figyelmet az ének és a zene a látványos showról. Szóval cikk nem lett, viszont azt már tavaly lehetett tudni, hogy idén a Bolygó Hollandit fogják adni. Tehát Wagner és azok alapján, ahogy az Aida kinézett, eldöntöttem, hogy ez lesz az első alkalom, hogy végigülöm Wagnert.
Ez nem a Ring, nyugi, olvass tovább!
Annyit érdemes tudni Wagnerről, hogy a szakmán belül is megosztó, mindig is az volt. Már életében kettészakította azokat, akiknek bármi közük volt a zenéhez és ez így van ma is. Halott emberről vagy jót, vagy semmit, tehát Wagnerről, az emberről én most inkább nem írnék. A zeneszerző zsenijét viszont nem vitatja senki, elég a valkűrök lovaglására gondolni. De rendszeresen csak a fanclub hallgatja. Fiatal éveiben kétségbeesetten próbált minél előbb befutni és népszerűvé válni. Olyan műveket, köztük operát is komponált, amiről azt gondolta, tetszeni fog az embereknek. Igyekezett a divatot kiszolgálni, hogy hamar híressé és szeretetté váljon. Közben mindenféle magánéleti és pénzügyi zűrjei voltak, elkerülhetetlenül sodródott egy masszív pofáraesés felé, ami be is következett Párizsban. Ebből úgy sikerült felállnia, hogy hagyta a zsánert, a manírt és saját hangján szólalt meg. Ez lett a Bolygó Hollandi. A sztori felfér egy csekkes boríték hátlapjára is, hegyezetlen ceruzával szellősen írva.
De sikerült?
A tavalyi élményeim alapján minimum azt vártam, hogy szabályos időközönként pár tucat sirály fogja támadni az amúgy kiváló büfében vásárolt perecemet. (Fröccs 4,50 €, de nem iszom alkoholt). Szóval valami nagyon grandiózus és formabontóan innovatív díszletre számítottam. Nos, grandiózus, az biztos, de az előadás előtti állapotában nem volt benne semmi különös. A három emelet magas hullámok mondjuk nem szokványosak, de a bányafal peremén és a színpad közepén felhúzott tengerparti házak inkább kedves, semmint vészjósló kulisszának tűntek. Kifejezetten Varjúdombi mesék vibe fogott el az egésztől.
A kötelező üdvözlések és köszönetnyilvánítások után felcsendült a szokatlanul hosszú és egyébként remek nyitány. Szóval lehet vitatkozni Wagner zenéjéről, de ez jó és népszerű kompozíció, különálló műsorszámként én is többször hallottam már szimfonikus koncerten. Szentmargitbányán, a hely sajátosságai miatt a zenekart és a karmestert nem látjuk, máshol játszanak és hangosítva, hangszórókból szól a zene. Az Aidához képest most kissé fedettebben szólaltak meg, a hangszórókat a nézőtér két oldalán és a hatalmas díszlethullámok mögé rejtették, szerintem ez utóbbiak nem szóltak úgy, mint tavaly, de nagyon hamar hozzászokott a fülem. A főleg magyar muzsikusokból álló Piedra fesztiválzenekarról csak annyit, hogy észrevétlenül muzsikáltak, a legjobb értelemben. Pont úgy szólalt meg Wagner, ahogy kellett, beleolvadtak a Gesamtskunstwerkbe. Nem hallottam hibákat, aránytalanságokat, hamisságot, rossz belépéseket. Profi munka volt.
Az énekesek három szereposztásban váltják egymást, hiszen a Hollandit nyár végéig, minden hétvégén adni fogják. A premieren Senta szerepét a norvég Elisabeth Teige énekelte szerintem csodásan. Külön köszönöm, hogy az opera másik nagy slágerét, Senta balladáját nem úgy énekelte el, mint egy beragadt mentősziréna. (Bevallom, ettől igen féltem, hanglemez-élményeim alapján.) Az énekesnő egyébként Kurt Cobain és Nirvana fan, Cobain halálakor teljesen összetört. Interjúja alapján ezt az érzést is előhívta a szerephez. A Hollandit George Gagnidze alakította. Nagyon tetszett az illúzióit vesztett, cserzett lelkű kárhozott megformálása. A nyitó ária alatt folyamatosan ejtette a halálos sebeket a legénységén és azok rajta. Fásult mozdulatok, rutin. Szép színészi játék belevinni az unalmat egy pisztoly elsütésébe, egy torok elvágásába. Gagnidze egyébként Verdi specialista, de művészpályáján és korban is ott jár, hogy a Wagner operák egyre jobban húzzák. Érthető.
A kormányos szerepében Jinxu Xiaohu, Dalandéban Liang Li domborított jól, AJ Glueckert Erikje pedig nagyszerűen hozta a megbízható, egyben szerepe szerint vérunalmas fickó figuráját.
Összefoglalva a Szentmargitbányai Kőfejtő Operájának ezévi produkciója nem követte a tavalyi előadás effektgazdag hagyományait, ami szerintem kifejezetten a javára vált Wagner darabjának. Az intim, kis térben bonyolódó jelenetek közel hozása is működött, még ha elsőre furcsának is tűnt. A díszlet sem maradt statikus, az egészet belakta a produkció, ám idén nem kellett egyszerre mindenhová figyelni.
A Bolygó Hollandit szokták egyben, azaz attacca, szünet nélkül játszani, illetve három felvonásban, szünet nélkül. Wagner olyan átvezetéseket írt, amik lehetővé teszik, hogy zökkenő nélkül, a figyelem fenntartása mellett menjen végig a sztori. Az ötezres nézőszám miatt arra tippeltem, hogy itt is ez lesz, szépen végigüljük az egészet, de a legnagyobb meglepetésemre kétharmad-egyharmad arányban vágták ketté az operát. Lehet, hogy ezt nem tettem volna, így szünet után gyakorlatilag egy nagy fináléra ültünk vissza. Ráadásul 20 perc után, ami pretzelért sorba állni kevés, üldögélni meg sok. Apropó üldögélés: nagyban elrontotta az élményt, hogy a tisztelt publikum a taps kezdetekor tömegesen indult el a kijárat felé. Ez például azért volt kifejezetten kellemetlen, mert az ember így slimfit chinókba húzott fenekeknek, retikülöknek és hónaljba szorított gyapjú plédeknek tapsolt és nem a színpadon meghajló művészeknek.
Menni kéne
Azt pedig végképp nem hittem volna, hogy úgy fogok gondolni egy Wagner interpretációra, hogy megnézném még egyszer, de most ez a helyzet. Mindenkinek ajánlom ezt a produkciót, aki úgy érzi, adna egy esélyt a selyem alsónemű-kattant vén antiszemitának. Ha „letudnál” egy Wagner operát, mondván kipipálnád a listán, akkor ez az az alkalom, amire vártál. Még az is lehet, hogy kedvet csinál egy másikhoz is. Az idei, Fischer Ádám-féle Wagner napoknak vége, de lesz jövőre is, bevallom, ez az előadás kíváncsivá tett a szerző irányába. El fogok menni. Itt, a Kőfejtőben jövőre a Tosca lesz majd (nem kérdés, jönni kell), de most a norvég tenger ostromolja a bánya szikláit, Július 9-től augusztus 23-ig. Esőkabátot és kispárnát hozzanak!
Miről is szól a Bolygó Hollandi? Spoiler alert!
Adott egy kis norvég tengerparti falu, ahol a férfiak tengerészek kereskedelmi hajókon. Daland, az egyszerű lelkű fickó egy ilyen hajónak a kapitánya. Neki segít a Kormányos, így nagybetűvel, mert az operában ez is egy szerep. Neve nincs, csak beosztása. Mindegy. Aki a faluban nem férfi szövéssel, fonással foglalkozik. így tesz Senta is, Daland lánya. A női munkaközösség vezetője Mary, aki nyilván magánéleti és lélekápolási kérdésekkel is foglalkozik, Senta pótanyukája, tyúkanyó, ilyesmi. A közösséghez tartozik még Erik, a vadász. Ő az egyedüli, nem tengerész szereplő, amolyan hipszter forma is lehetne, de a személyisége erre pont nem teszi alkalmassá. Csak dobozban képes gondolkodni. Család, gyerek, kutya, telek. Szerelmes Sentába, amolyan vőlegény féle, de inkább csak egy friendzone-ban ragadt, profi epekedő.
A címszerep egy hajdanvolt holland kapitány, aki hallhatatlanságra kárhoztatva vég nélkül sodródik a világ tengerein. Hétévente köthet ki, hogy megszerezze egy ártatlan leány őszinte szerelmét, aki hajlandó feláldozni ezért a szerelemért akár az életét is. Ha a hollandi talál ilyet, örök hánykolódása véget ér. (Igen, igen, ez itt a romantika-alert, Wagner az a kor, amiben a szív szakad, a könny hull, az idolok tisztaságukban folyton az elképzelhetetlent viszik végbe. A művészetfogyasztó pedig folyamatosan sóhajt.)
A tengeren vihar dúl, Daland a hajóit egy szélvédett fjord öblébe kormányozza, ahol átvészelhetik az elemek tombolását. Mindenki fáradt, Daland a Kormányost bízza meg az őrködéssel, de az is bealszik, miután italról és nőkről énekel. Eközben befut a Hollandi hajója is, fekete szerkezet, vérvörös vitorlákkal. Úgy látszik, letelt a hét év, újra esélye lehet kilépni a kárhozatból, bár egyre szkeptikusabb ezzel kapcsolatban. Ezt az opera egyik sláger-áriájából tudjuk meg, a „Die Frist ist um” kezdetűből. (Theo Adam lemeze, Eterna kiadásban akadt először a kezembe, de számtalan remek felvétel van belőle, magyar művészekkel is). Aztán Dalandék felébrednek, találkoznak a Hollandival, aki amúgy mellékesen megemlíti, hogy hajója rogyásig van kincsekkel, de ez őt már nem érdekli. Igaz szerelemet keres, megnyugvást abban. Daland, a kapzsi fráter persze azonnal felajánlja Sentát, még a portréját is megmutatja a kapitánynak. Már ott a parton meglesz a deal.
Közben a parton Senta örökké a tengert nézi, érzi, hogy igaz szerelme onnan érkezik majd meg hozzá. Szüntelen ábrándozása aggasztja Maryt és persze Eriket is. A vadász, hogy Sentát elrettentse, elmeséli álmát, amiben megjelenik a szellemhajó, kaptánya elbűvöli az ártatlan lányt, de jaj, az álomban mindketten a hullámsírba vesznek. Ezzel pont ellentétes hatást ér el, Senta még inkább az ismeretlenbe vágyódik.
Közben a vihar elül, és Daland, nyomában a Hollandi hajójával, könnyű, déli brízben raumos menetben hajózgatva hazatér. Senta találkozik a Hollandival és sorsuk ettől fogva összekapcsolódik. Erik egy utolsó kísérletet tesz, hogy lebeszélje mátkáját erről a transzcendens őrületről. Négyszemközt beszél neki tavaszról és a normcore hosszú életre gyakorolt hatásáról, amikor véletlenül meglátja őket a Hollandi. Félreérti a helyzetet, csalódik, a szíve megszakad és azonnal felhúzza a horgonyt. Senta kétségbeesésében utánaveti magát a tajtékos habokba és odavész. Ezzel bizonyítva örök hűségét a Hollandihoz. Az átok megtörik, ahogy a Hollandi hajója is egy zátonyon, de ezúttal el is süllyed. Véget ér az örök kóborlás a Hollandi, Senta és a hajó kezelő személyzete örök nyugalomra tér. Függöny.
