Friss hírek
A budapesti BLM-szobor alkotója arra számít, hogy baltával verik szét a művét
Szalay Péter alkotása tavasszal két hétig lesz kiállítva a IX. kerületben.
Az MTA ötven tagja állt ki a védőoltás fontossága mellett
Az aláírók közt van Vizi E. Szilveszter, az Akadémia korábbi elnöke is.
Csukott szemmel kéne támogatni minden beruházást, hazai egyetem a világ élvonalában – íme a nagy...
Csányi Sándor OTP-vezér, Nagy István agrárminiszter és Lázár János fideszes politikus közös sajtótájékoztatót tartott a leendő integrált agráregyetem terveinek bemutatására. A koncepció egy...
Börtönbe került a Buckingham-palota tolvaja
Adamo Canto, aki a királynő egyik cateringért felelős asszisztense takarítás közben lopott el mindent, amit csak ért.
Megvan Szájer József utódja az Európai Parlamentben
Schaller-Baross Ernőt, a Miniszterelnökség jelenlegi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárát jelöli a Fidesz.
Bíróság elé állítják Belgiumban a 2015-ös párizsi terrortámadás egyetlen, még élő elkövetőjét
Szalah Abdeszlamot a 2015-ös, 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat után fogták el Belgiumban.
Indonézia unortodox oltási renddel indul hadba a járvány ellen
Az országban a munkaképes felnőtteket előbb oltják, mint az időseket, gyorsabb immunizálást és nagyobb gazdasági hatást remélve.
Egy százalék alatt volt a fertőzöttek száma a főváros decemberi gyorstesztelésén
Több mint 6 ezren mentek tesztelni, 41 fertőzöttet azonosítottak.
Kövess minket Facebookon is!