Orosz-ukrán háború
Keresés a mellékletben
Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
Az erről szóló döntést nemrég át is adták Ukrajna budapesti nagykövetének.
7 milliárd forintnál kevesebbre becsülte az állam, már 11 milliárdnál tart a bicskei vasútállomás...
Az indoklás szerint az orosz-ukrán háború tehet a projekt drágulásáról.
Putyin a nyugati vendégek nélküli győzelem napjával saját háborújának igazát bizonygatja
A második világháború befejezésének 80. évfordulóját ünnepli Moszkva az általa Ukrajna ellen három éve indított háború árnyékában. Nyugati vendégek nem jönnek az ünnepre, amellyel az orosz vezetés...
Friedrich Merz: Németország folytatja Ukrajna támogatását
Az új kancellár telefonon egyeztetett az ukrán elnökkel, de hamarosan személyesen is találkoznak Kijevben.
Húsz éve még az amerikai elnök is a Vörös téren volt, idén már az azeri se megy Putyin katonai...
A nyugati világ bojkottálja a moszkvai győzelem napját, de Putyin néhány közeli ország vezetőjét is hiába várja a II. világháború végének 80. évfordulójára, amelyet a korábbi tűzszünetek...
Kallas: 27-ből 26 külügyminiszter üdvözölte az EU függetlenedési tervét az orosz energiától
A magyar kormány már a megjelenése után elutasította a tervet. Szijjártó csütörtökön arra panaszkodott, hogy van, ahol próbálják megkerülni az egyhangú döntéshozatalt.
Zelenszkij a moszkvai parádéról: menetelő gyilkosok és álcázott statiszták
„Megismételtétek az összes gonoszságot. Ukrajna és az egész világ látta ezt” – üzente az ukrán elnök Moszkvának.
Moszkvában tárgyal a kínai elnök Putyinnal, együtt állnak ki a neonácizmus ellen
Az orosz vezető az ukrajnai háború összefüggésében beszélt a modern kori nácik elleni küzdelemről.
Hatályba lépett Putyin egyoldalú tűzszünete Ukrajnában
A Kreml a második világháború lezárásának 80. évfordulója miatt hirdetett háromnapos tűzszünetet, Ukrajna ezt Putyin cselének nevezte.
Vance: Oroszország túl sokat kér a háború befejezéséért
Az amerikai alelnök Washingtonban keményebb hangot ütött meg az oroszokkal, békülékenyebbet az európaiakkal szemben.