Külföld
Nagyjából sikerült megfékezni a két hete pusztító erdőtüzeket Törökországban
Két területen még oltják a lángokat.
A hónapok óta vándorló elefántcsorda miatt több mint 150 ezer embert telepítettek ki ideiglenesen...
A 14 ázsiai elefántból álló csorda 17 hónappal ezelőtt indult el a hosszú vándorútra.
Navalnij két munkatársa ellen is eljárás indult
A vád szerint pénzt gyűjtenek a szélsőségesnek minősített Navalnijhoz köthető szervezeteknek.
Marburgvírus-fertőzés miatt halt meg egy beteg Nyugat-Afrikában
Ez az első feljegyzett eset, hogy a marburgvírus az afrikai kontinens ezen részén is megjelent.
Londoni oltásellenes tüntetők azt hitték, hogy a BBC székházát rohamozzák meg, de az épületet évek...
Majdnem bejutottak a stúdióba is, ahol egy női talkshow-ban épp a menopauzáról beszélgettek.
Szexuális zaklatás vádjával beperelték András herceget
Az Epstein-ügy kapcsán Virginia Giuffre nyújtott be keresetet a manhattani kerületi bíróságon.
Azért gázoltak el két nőt Iránban, mert nem viseltek fejkendőt
A sérüléseik súlyosak, de nincsenek életveszélyben.
Elutasították a halálra ítélt kanadai drogcsempész fellebbezését Kínában
Lloyd Schellenberget 2019 elején ítélte halálra a kínai bíróság, miután 2014-ben 222 kilogramm metamfetamint akart Kínából Ausztráliába csempészni.
Az elcsalt elnökválasztás után egy évvel az Egyesült Államok újabb szankciókat jelentett be a...
Alekszandr Lukasenkót 80 százalék feletti eredménnyel választották újra tavaly, a Fehér Ház szerint csalás történt, amit brutális elnyomó kampány követett.
121 millió dollárt fizettek ki Jeffrey Epstein áldozatainak a szexuális bűnöző hagyatékából
A két éve meghalt amerikai üzletember fiatalkorúakat kényszerített szexre évtizedeken keresztül, most 150-en közülük kártérítést kaptak.













