Külföld
A Capitoliumot védő rendőrök közül már négyen vetettek véget életüknek
Újabb két rendőr halálhírét jelentették be. A kongresszusi meghallgatáson számos rendőr beszélt a január 6-i ostrom alatt átélt traumákról.
Felfüggesztett börtönt kapott a világháborús fegyverek német gyűjtője, akinek egy ritka Párduc...
A tárgyaláson azt mondta, a tankot ócskavasként vásárolta Angliában.
Hiába várják a feltöltődést, száraz maradhat a Poopó-tó medre
Meglehet, hogy az időszakosan feltöltődő bolíviai tó már sosem lesz a régi.
Hazugságvizsgálatnak vetné alá magát a szerb elnök, hogy bizonyítsa, nincs köze a szervezett...
Egy bűnszervezet vezetője állította, hogy az elnöktől is kapott utasításokat, például hogy lépjen közbe a kormány elleni tüntetéseken.
Dél-Koreában ezer felett a fertőzést elkapó, teljesen beoltottak száma, de kevés köztük a súlyos...
Az 1132 fertőzött közül nyolc betegedett meg súlyosan, és mindössze egy halt meg.
Vizsgálatot indított Bolsonaro ellen a legfelsőbb választási bíróság Brazíliában
A brazil elnök ugyanis folyamatosan kritizálja az elektronikus választási rendszert, és azt állította, hogy szerinte csalások történtek az előző két elnökválasztásnál.
Holtan találták meg a belarusz aktivistát, aki az Ukrajnába menekülő honfitársait segítette
Vitalij Sisovra nem messze kijevi lakásától, egy parkban felakasztva találtak rá. A rendőrség öngyilkosságnak álcázott emberölés miatt nyomoz.
Ettől senki nem akar nemváltó műtétet, de még csak be sem melegszik
„Elriasztó dolgok” zajlanak Nyugat-Európában, például a német és holland iskolákban Orbán Viktor szerint: szivárványos aktivisták szexuális propagandát tartanak az osztálytermekben, de...
Most már hivatalosan is elvált Bill és Melinda Gates
A házaspár májusban jelentette be a válást.
Két nemzetközi hírügynökséggel kötött megállapodást a Twitter
A Reuters és az Associated Press segítségével a közösségi felületen a félrevezető tájékoztatást kiszűrik, ugyanakkor a felhasználók hiteles információkhoz juthatnak.













