Külföld
Lemondott a kirgiz elnök
Dzsejenbekov egy hete ígérte meg az új ellenzéki kormányfőnek, hogy távozik hivatalából.
Rohamrendőröket küldtek a kormányellenes tüntetőkre Thaiföldön
A demonstrálók a monarchia megreformálását és a kormányfő távozását követelik.
Kiszivárgott levelek szerint Joe Biden is részt vehetett fia ukrajnai ügyleteiben
A demokrata elnökjelölt stábja tagadja, hogy üzleti kapcsolatban lenne a Burismával.
A csütörtöki EU-csúcs után dönt Boris Johnson a brexit utáni következő lépésekről
Ha most sem lesz megállapodás, akkor valószínűleg nem lesz szabadkereskedelmi egyezmény a britek és az EU között.
Ötezer fókabébi tetemét mosta partra a tenger Namíbiában
A tömeges vetélés oka a táplálékhiány lehet.
Hiába mutogat hatalmas rakétákat Észak-Korea, az USA szerint ezek feltehetően nem működnek
Az amerikai külügyminiszter szerint Phenjan se tavaly, se az azt megelőző években nem végzett kísérleteket interkontinentális ballisztikus rakétákkal.
Trump és Biden külön tartják meg második vitájukat
Mindketten egy-egy stúdióbeszélgetést csinálnak majd külön kérdezőkkel, külön csatornán.
Már a második koronavírus elleni orosz vakcinát is bejegyezték
És úton a harmadik. Putyin sürgeti a tömeggyártást, a külföldi szakértők aggódnak.
Huszonnyolc évet kapott egy dzsihadista, aki kalapáccsal támadt egy párizsi rendőrre
A börtönben azt mondta, megzavarta az elméjét a sok iszlamista propaganda.
Mit gondol, mennyit ért az árverésen a világrekorder vándorsólyom?
Ekkora összeget még soha sehol nem fizettek egy ilyen madárért a világon.