Kövér László: Az ország és Kecskemét, talán nem túlzás állítani, focilázban ég
Az Országgyűlés elnöke hétfőn Kecskeméten, a 22. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa döntőjének nyitóünnepségén azt mondta, a foci mindenkié.
Nyilatkozatban bizonygatja egy kínai állatkert, hogy a maláj medvéik nem medvejelmezes emberek
Ez valószínűleg tényleg így is van, a maláj medvék egyszerűen csak annyira furcsán néznek ki, hogy nehéz elhinni, hogy léteznek.
A Hungaroring után a Belga Nagydíjon is összetört a Red Bull trófeája
Most nem egy másik pilóta, hanem a Forma–1-es csapat maga intézte el ünneplés közben a trófeát.
A honvédelmi miniszter elment a Hunyadi-sorozat forgatására, és ha már ott volt, ő is kardot rántott
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint A holló felemelkedése című minisorozat a hősies helytállásnak állít emlékművet.
Bankrablók balszerencséje: kukába pottyant a tetőről ereszkedő ohiói mesterbűnöző
A rendőröknek már csak ki kellett halászniuk.
Elszökött a cirkuszból, és elindult bevásárolni egy elefánt Dél-Olaszországban
Mi kell a szabadsághoz? Egy kis kaja.
Világszínvonalú sufnituning a kormányinfón
Jár a kalaplengetés a munkatársnak, aki az utolsó pillanatban megoldotta, hogy Gulyás Gergely ne veszítse el az egyensúlyát a köz tájékoztatása közben.
A fideszes politikusok mostani válaszai a 30 évvel ezelőtti inflációt is megmagyaráznák
A Telex videóit egy régi híradóval vágták össze, az eredmény magáért beszél.
Bomba hangulatban Karácsony és Demeter a Middlemist Red búcsúkoncertjén
Kapolcson fotózták le a főpolgármestert és a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjét.