A kínai három királyság legelismertebb hadvezére Tokióban csapatja a Bulikirály japán feldolgozására
Nem viccelünk, a tavaszi animeszezon egyik újdonságának, a Ya Boy Kongming!-nek konkrétan Jolly slágerének eurobeatesített, japán verziója a főcímdala. És ez még csak a kezdet.
Átnevezik Putyint, egy németországi állatkert 200 kilós vadkanját
Négy évig viselte az orosz elnök nevét a vaddisznó. Az új nevet egy német detektívsorozatból kapja.
Színes padok miatt áll a bál Gyöngyösön, a Kutyapárt szétverésről beszél, az önkormányzat cáfol
Felújították a padokat, így nincs az a sok szín, ami nem illik a városképbe.
Csak villanyos, nem villamos: a BMW i3 sem megy a sínen
Szombat éjjel tesztelte sofőrje a Lánchíd alatt.
Sovány vigasz Márki-Zaynak: legalább saját városában nyerni tudott
A választókerületet simán bukta Lázár Jánossal szemben, de Hódmezővásárhelyen Márki-Zayra szavaztak többen.
Három teljes cikluson át, 12 évig maradt néma a parlamentben a fideszes Bíró Márk
Senki nem hallgatott annyit, annyiért és úgy az országgyűlésben, mint ő.
Tóth Gabi: Megvenniük sem kellett, mindig is ez volt a valódi közösségem
„Je suis vidéki” – posztolta négy nappal a Fidesz választási győzelme után az énekes, aki Orbán Viktorral együtt énekelte a Kossuth-nótát Székesfehérváron.
Groteszk derű: Örkény-egypercesekkel ragasztják le a választási plakátokat a II. kerületben
A városrészben nem akarnak lejárt szavatosságú üzeneteket nézni.
Visszacsempészték Darwin eltűnt naplóit a Cambridge-i Egyetem könyvtárába
Boldog húsvétot kívántak a könyvtárosnak, és egy ajándékszatyorban hagyták a sok millió fontot érő ereklyéket a padlón.
Röfi, Grófo, paradicsom – Tudjuk, hiányozni fog a kampány, ezért összegyűjtöttük a...
Gyomorhoz, májhoz és pénztárcához szóló közösségi médiás tartalmak, utánozhatatlan sajtótájékoztatók, és minden, amit csak produkálni képes az, aki jelöltként indul egy magyar választáson.