Párizsban kiderült, hogy Pogačar sem mindenható, de így is simán nyerte negyedik Tour de France-át

A Tour de France zárószakasza hagyományosan az ünneplésé, az első felében a bringások kedélyesen beszélgetve gurulnak, a győztes pezsgőzik, mindenki fotózkodik mindenkivel, hogy aztán a párizsi körözésre begyújtsák a rakétákat, és egy nagy sprinttel véget érjen a Champs-Élysées-n a francia kör. A célt ezúttal is az ikonikus sugárúton jelölték ki, de a szervezők egy olyan pályarajzot találtak ki, ami felülírhatta a megszokott koreográfiát.

A tavalyi párizsi olimpia országúti kerékpárversenyei euforikus hangulatot hoztak, amelyhez nagyban hozzátett, hogy a város egy másik jellegzetes és turisztikai célpontnak számító helyszínére is elvitték a mezőnyt. A Montmartre emelkedőjén óriási tömeg gyűlt össze, és a kaptató meg is szórta a mezőnyt. A Tour szervezőinek annyira megtetszett ez a pálya, hogy most egy részét be is iktatták a nagy fináléba, és ezzel megsokszorozták a szakaszgyőzelemre esélyesek létszámát.

A Montmartre-ra vezető alig több mint egy kilométer hosszú emelkedőre háromszor is felvitték a kerékpárosokat, mielőtt azok ráfordultak volna a Champs-Élysées-re. Az emelkedő elsősorban a robbanékony, rövid meredekeken kiváló egynapos specialistáknak kedvezhetett, de azért van néhány olyan robusztusabb felépítésű sprinter is, aki képes lehet felmenni a leggyorsabbakkal, és a sík hajrá már nekik kedvezhetett.

A szakaszgyőzelemre esélyesek közé sorolták Tadej Pogačart is, akinek vasárnap már csak annyi volt a feladata, hogy beérjen a célba, közel négy és fél perces előnyével már ki lehetett jelenteni az UAE bringásáról, hogy negyedszer is megnyerte a sárga trikót. Nagy mozgásra az összetettben amúgy sem lehetett számítani, mert a szervezők döntése szerint a szakasz utolsó ötven kilométerét neutralizálták, azaz az ott meglévő időkülönbségeket mérték.

A verseny előtt a szlovén volt az abszolút favorit, de sokan arra számítottak, hogy a kétszeres győztes Jonas Vingegaard-ral azért élesebb versenyt vívnak, miután a dán bringás idén nem egy súlyos sérülésből felépülve érkezett a Tourra. Pogačar erőfölénye megkérdőjelezhetetlen volt. Minden profilú etapon nagyon élt, már a nagy hegyek előtt gyűjtögette a másodperceket, az első időfutamon (5. szakasz) Vingegaard váratlanul halovány teljesítménye miatt pedig már több mint egy perccel vezetett.

A dán azokon a hosszú emelkedőkön sem tudta legyőzni riválisát, amelyeken Pogačar a korábbi Tourokon nem volt kifejezetten erős, sőt, rendre Vingegaard könyvelhetett el újabb és újabb veszteségeket. Az UEA – főleg Joao Almeida kiesése után – nem volt olyan domináns, mint lenni szokott, de Pogačart így sem lehetett krízisbe taszítani, hiába próbálkozott ezzel – néha nem is túl átgondoltan – a Visma-Lease a Bike csapata. Vingegaard a nyilatkozatai alapján hitt benne, hogy megfordítható majd a meccs a harmadik héten, de erre igazából szemernyi esély sem mutatkozott, bele kellett törődnie a második helybe.

A harmadik helyért ennél némileg élesebb csata folyt. A Bora-Hansgrohénál Primož Rogličot szerették volna a dobogóra juttatni, de a lassan veteránnak számító szlovénnál Florian Lipowitz kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, és a verseny második felében már inkább őt támogatták. Lipowitz sokáig jól tartotta magát, csak a 18. szakaszon élt át egy kisebb krízist, és így a Tour egyik meglepetésembere, Oscar Onley (Picnic-PostNL) 22 másodpercre megközelítette, amivel nyílttá vált a csata a harmadik helyért. Az utolsó hegyi etapon aztán Onley nem bírta a végét, így a német bebiztosította a dobogóját.

A négy szakaszt megnyerő és öt másikon dobogós Tadej Pogačar a sárga trikó mellett megszerezte a pöttyöst is, ami a hegyi pontversenyben legjobban állónak jár. A szlovénnak sokáig volt esélye a zöld trikóra is, a főként a gyorsaságot díjazó hagyományos pontverseny mezére, de aztán a sprinter Jonathan Milan (Lidl-Trek) megelőzte. Milant szintén a zárószakasz esélyesének tartották, többször bizonyította már, hogy át tud vészelni emelkedőket.

Az etap első 90 kilométere viszonylag eseménytelenül telt, de Montmartre az első megmászására fordulva berobbant a verseny. A franciák nagy kedvence, Julian Alaphilippe lendült támadásba a szűk úton, majd Pogačar is megindult. Darabjaira szakadt a mezőny, és néhány kilométerrel később már csak egy körülbelül harmincfős csoport maradt az élen. A bringások ekkor szakadó esőt is a nyakukba kaptak, és már a vizes, csúszós macskakőre is figyelniük kellett.

A második felmenetelnél Pogačar megint brutális tempóra váltott, és az emelkedő tetejére már csak hatan értek fel együtt, Matteo Jorgenson, Wout van Aert (Visma-Lease a Bike), Matej Mohorič (Bahrain-Victorious), Matteo Trentin (Tudor) és Davide Ballerini (XDS) maradt a sárga trikós nyomában, és olyan iramot mentek, hogy a második csoport már nem tudott hozzájuk közelíteni.

A harmadik mászás előtt Jorgenson indult meg többször is, Pogačart próbálta meg fárasztani azzal, hogy ő vezesse az üldözést, de a sárga trikóst nem lehetett zavarba hozni. A Montmartre macskaköveire fordulva megint hatalmas tempóra kapcsolt, és folyamatosan fogytak mögüle az emberek. Van Aertnak viszont volt még egy sebessége, és az emelkedője teteje előtt el is tudott lépni Pogačartól.

Van Aert mindent beleadott, és sem a lejmenetben, sem a síkon nem tudtak hozzá közelíteni a riválisai, kényelmes előnnyel nyerte meg a szakaszt. Az utolsó másfél kilométer már Pogačarnak is sok volt, Ballerini, Mohorič is ellépett tőle, akik elvitték a második és a harmadik helyet.