Florian Wirtz belőtte az első gólját a Liverpoolban

Florian Wirtz belőtte az első gólját a Liverpoolban
A Liverpool kezdője a Jokohama F. Marinos ellen – Fotó: Andrew Powell / Liverpool FC / Getty Images

3-1-re verte a Liverpool a két éve a Manchester Cityt is megizzasztó Jokohama F. Marinost a japán bajnokság által sorozatban harmadjára megszervezett J.League World Challenge-en szerdán, az előszezonban zajló ázsiai turnéjuk legutóbbi állomásán. A meccsen a Liverpool a lehető legjobb kezdőjével lépett pályára, de végül megint az ifijei villogtak.

Az angol bajnok az AC Milan elleni vesztes meccs után most megmutatta, hogy hogyan állhatnak majd fel a következő idényben, a családi okok miatt hiányzó Alisson helyett védő Mamardashvilin kívül valószínűleg ez lesz majd az állandó kezdőjük. Csatárposzton bemutatkozott Hugo Ekitiké, Wirtz ezúttal tízest játszott, Szoboszlai pedig ismét Gravenberch mellett kapott helyet.

A japánok viszont nem ijedtek meg, jóval élesebben kezdték a meccset, és fél óra után csak Mamardashvili bravúrjának köszönhette a Liverpool, hogy nem került hátrányba. Az 55. percben egy rakás csere után már ő sem tudott segíteni, a Jokohama mattolta az angolok védelmét, és Uenaka Aszahi megszerezte a vezetést. Erre már felébredt a Liverpool, Wirtz pár perccel később megszerezte első gólját a csapatban.

Aztán az angol bajnok végül meg is fordította a meccset, előbb a kicsivel korábban beszálló 18 éves középpályás, Trey Nyoni lőtt nagy gólt akrobatikus mozdulattal a szintén csereként beállt Frimpong beadásából, a 87. percben pedig a 16 éves cserecsatár, Rio Ngumoha állította be a végeredményt, aki egy nagy szóló végén bombázott a kapuba. Szoboszlai és Kerkez ezen a meccsen 63 percet kaptak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!