Marco Rossi: A bíró úgy gondolta, hogy nem focimeccset, hanem birkózómeccset vezet
Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a meccs után a német játékvezető, Harm Osmers teljesítményére panaszkodott. Úgy fogalmazott, hogy a bíró a második félidőben úgy gondolta, hogy nem focimeccset, hanem birkózómeccset vezet. Szerinte túl sok szabálytalanságot engedett el, és ez vezetett Sallai Roland piros lapjához is, ugyanis Rossi szerint a kiállítás előtt az írek vele szemben szabálytalankodtak.
„Végigküzdöttük a teljes második félidőt, és ettől többet nem is kérhetek a fiúktól. Természetesen a piros lapos reakció miatt panaszkodhatnék, de azt is mértékkel. Úgy gondolom, hogy a fiúk az elejétől kezdve végigharcolták ezt a meccset, az első 25 percben tényleg jó volt a teljesítmény. Úgy gondolom, hogy utána is jól folytattuk a félidőt, és nem kockáztattunk sokat, nem engedtünk veszélyes helyzeteket az ellenfélnek” – mondta a szövetségi kapitány.
„Előre fogunk nézni, van még öt meccsünk. Az egyik nehezebb lesz, mint a másik, hiszen már kedden is komoly kihívás elé állítanak bennünket. Megpróbáljuk a legjobbat kihozni magunkból. Láttuk azt, hogy a portugálok mennyire könnyen győzték le Örményországot a mai napon. Portugália más szintet képvisel, de úgy gondolom, hogy a szurkolóink azt várják el, hogy tegyük oda magunkat, és úgy jöjjünk le a pályáról, hogy együtt énekelhessenek a szurkolókkal” – mondta Rossi.