Szoboszlai: Ha ez egy piros, akkor lehet, hogy vissza kéne nézni az írek első gólját is

807

A magyarok csapatkapitánya azzal kezdte a meccs utáni nyilatkozatát, hogy ha azt mondja nekik valaki a meccs előtt, hogy 2-2-vel fognak kezdeni idegenben az íreknél, mindenki aláírta volna, de így, hogy 15 perc után 2-0-ra vezettek, így azért fáj. A piros lapról azt mondta, nem látta még a szituációt, és nem is akart belemenni, de azt elmondta, hogy reméli, mindenki megtanulta, nem lehet így reagálni, bármi is történt előtte. Sallai viszont szerinte nem akart szándékosan ártani, és

azt is hozzátette, hogy ha ez piros, akkor lehet, hogy vissza kéne nézni az írek első gólját is.

Szoboszlai azt mondta, a meccs elején aláírta volna azt, hogy idegenben, szép játékkal szerezzenek pontot az írek ellen, de a történtek fényében nem tudja azt mondani, hogy örül neki. Szerinte itt a legnagyobb erény az, hogy megmutatták, tudnak küzdeni, csapatként mozogni, illetve az első félidőben azt, hogy így tudnak játszani, a második félidőben pedig azt, hogy így tudnak védekezni, és mindent megtenni, hogy ne kapjanak ki.

Fotó: Ben Mcshane / ©SPORTSFILE / Getty Images
Fotó: Ben Mcshane / ©SPORTSFILE / Getty Images

Szoboszlai azért összességében büszke a csapatra, és szerinte lesznek olyan mérkőzések, ahol ez az egy pont aranyat fog érni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!