Akkora meglepetésgyőzelem született a MotoGP hétvégi ausztráliai futamán, hogy annak mindenki a csodájára járt: a spanyol Raúl Fernández karrierje első győzelmét szerezte, noha már a negyedik szezonját tölti a sorozatban. A siker miatt elcsíptük néhány gondolatra a főnökét, Davide Briviót, aki szívesen mesélt a versenyzőket érintő kihívásokról.
Ha valakinek nem mond túl sokat Raúl Fernández neve, az ne aggódjon, a Moto2-ben korábban egyetlen szezont letudó spanyol nem számít húzónévnek a MotoGP-ben. Ennek ellenére nem vonható kétségbe a tehetsége, hiszen míg a már kilencszeres világbajnok Marc Márquez anno hét győzelmet gyűjtött a középső kategóriában, addig Fernández nyolcig jutott 2021-ben.
2022-ben viszont már királykategóriában motorozott, ahol próbára tette az élet, miután a hullámzó teljesítményt mutató KTM szatellitcsapatához került. Utána márkaváltás jött, az Aprilia szatellitcsapatánál folytatta, amely szintén nem volt túl jó formában, maga a versenyző pedig szinte az összes eddigi szezonját sérülten kezdte. Túlzás nélkül állítható, hogy a karrierjét végül az a Davide Brivio mentette meg, akire máig úgy emlékeznek a rajongók, mint a menedzserre, aki 2003-ban magángépet bérelt és Ibizára repült, hogy elcsábítsa Valentino Rossit a győztes Hondától a sereghajtó Yamahához, ahol Rossi már az első évében világbajnok lett, a többi pedig már történelem.
Brivio ezután egy ideig Rossi személyes menedzsere is volt, majd szabadúszott, végül pedig a Suzukihoz igazolt, ahol szintén az esélytelenek nyugalmával kezdte meg a munkát. Törekvéseit mégis siker koronázta, előbb felfedezte magának Maverick Viñalest, következő kiszemeltjével, a szintén spanyol Joan Mirrel 2020-ban pedig már világbajnokok lettek. Brivio ezután tett egy rövid kitérőt az F1-ben, ahol az Alpine csapat sportigazgatója volt, majd 2024-ben visszatért a MotoGP-be a Trackhouse Apriliához.
Közös Viñalesben, Mirben és Fernándezben, hogy csak egy évet töltöttek a Moto2-ben, az egyetlen apró eltérés, hogy utóbbit nem kimondottan Brivio fedezte fel, inkább csak megörökölte.
A huszonnégy éves spanyol Ausztráliában aratott győzelme azért is különleges, mert annak a csapatnak a színeiben aratta, amely egy tavaly alapított, szinte friss alakulat, tulajdonosa pedig az Egyesült Államokból érkező Trackhouse Group, akik sok minden egyéb mellett a NASCAR-ban képviseltetik magukat. Ennek hátteréről itt írtunk bővebben. A siker soha nem jöhetett volna jobbkor, hiszen a csapat nemzetiségéből kifolyólag ez a győzelem talán már képes lesz elérni az amerikai lakosság ingerküszöbét, amely azért is fontos, mert a sorozatot idén vásárolta fel az a Liberty Media, amely a Forma–1-et is birtokolja, és amelynek fő célja, hogy a motoros sorozatot is megismertesse az amerikai közönséggel.
Az Aprilia szempontjából is jelentős mérföldkőnek számított a siker, hiszen Fernández első helye a gyártó háromszázadik győzelmét is jelentette egyben. Persze az Ausztráliában tavaly győztes Marc Márquez távolmaradása jelentősen növelte a vetélytársak esélyeit. Az immáron kilencszeres világbajnok akkor sérült meg, amikor Marc Bezzecchi, az Aprilia gyári versenyzője kiütötte alóla a motort Indonéziában, egy héttel azután, hogy újfent világbajnok lett. Márqueznek ebben a bukásban is a jobb karja sérült meg, de az orvosai szerint a mostani sérülésnek nincs köze ahhoz, amely korábban veszélybe sodorta a teljes pályafutását. Bezzecchi így hiába volt esélyes a futamgyőzelemre, két hosszúkörös büntetést is teljesítenie kellett a főfutamon, amivel megpecsételődött a sorsa. Fernández ezzel szemben érezte, hogy a körülményeket figyelembe véve ez az ő napja lehet, így érett versenyzéssel elsőként ért célba.
A pálya azért is volt fontos tényező, mert bár az Aprilia a szezon közben lépésről lépésre fejlődött, és immáron az olyan, sok, komoly fékezést igénylő (szakmán belül stop and gónak nevezett) pályán is jól teljesített, mint amilyen a Red Bull Ring, a valós potenciált mégis az olyan, klasszikus vonalvezetésű helyszíneken tudják kimotorozni belőle, mint Phillip Island, hiszen Ausztrália minden tekintetben más, és unikumnak számít a versenynaptárban is. Egyrészt azért, mert az év ezen szakaszában a kontinensen még hűvös van, másrészt a pálya egy szigeten helyezkedik el, az Indiai-óceán és a Csendes-óceán találkozásánál, így a futamot gyakran orkánszerű szélben rendezik. Egyébként emiatt halasztották el a vasárnapi teljes versenyprogramot is egy órával.
A pálya másik sajátossága, hogy mivel irtózatosan hosszú, nyújtott kanyarokból és szintkülönbségekből áll, a mezőny átlagsebessége általában 180 km/h feletti. Egyszóval ez a leggyorsabb helyszín a versenynaptárban, a versenyzők pedig imádják. Egyetlen hátránya, hogy a fentiek miatt az abroncsok igénybevétele irgalmatlanul nagy, csak nem a hőség roncsolja őket, hanem a brutális kanyarsebesség.
Ezek tükrében Fernández sikere pedig még inkább felértékelődik, hiszen ezen a pályán csak az igazán vagány srácok képesek maradandót alkotni. Ezzel párhuzamosan arra voltunk kíváncsiak, Brivio milyen elvek mentén választ magának versenyzőt, mert úgy tűnik, nem tud hibázni.
Elmondta, hogy az utóbbi időben inkább a Moto2-esek mezőnyéből szemezget, és igyekszik újoncokból felépíteni a csapatot. Megtudtuk azt is, hogy amikor átvették az Aprilia szatellit alakulatát és Trackhouse néven átalakították, nehéz döntés volt megválni a tapasztalt, sokat látott Miguel Oliveirától, mégis úgy döntött, hogy az újoncként igazolt japán Ogura Ai mellett inkább Fernándezzel folytatná a közös munkát, leginkább azért, mert Fernández fiatalabb, és mert több potenciált látott benne.
Az elsődleges szempont persze a gyorsaság, de úgy véli, hogy a motorozási stílus legalább annyira fontos, mert ebből már az is látszik, hogy egy versenyző mennyire formálható. A legnagyobb segítsége ebben Matteo Baiocco, egykori versenyző, aki jelenleg riders coachként segíti a csapat munkáját. Brivio úgy látja, egy újonc számára a legfontosabb az, miként éli túl a kezdetet, és miként tud talpra állni az esetleges sérülésekből. Legfontosabb feladatként emelte ki azt is, hogy az újoncokra nehezedő nyomást enyhíteni kell, és átsegíteni őket a kezdeti nehéz időszakon. Szerinte Fernández esetében ez kulcsfontosságú volt, a Trackhouse pedig az utolsó pillanatban érkezett, mert a spanyol kezdte elveszíteni az önbecsülését.
A csapat viszont biztosította őt a türelméről, mert hittek benne. Ettől függetlenül a versenyzőválasztása néha unortodox módszerek szerint zajlik, hiszen sokszor nem kizárólag a gyorsaságot tartja szem előtt, hanem a versenyző intelligenciáját is.
„Ogura esetében láthatjuk, hogy ő egy nagyon okos versenyző, ez pedig elengedhetetlen a mai MotoGP-ben. Könnyen tanul, megfogadja a mérnökei tanácsát, és nem önfejű. Ezek nagyon fontos tulajdonságok. Persze a mai MotoGP sokkal komplexebb, mint volt mondjuk 2015-ben, vagy 2017-ben. Emlékszem, már a Suzukinak dolgoztam, de mivel még nem versenyeztünk, otthonról néztem a Moto2-esek futamát. Maverick Viñales volt úgymond az első újoncom, akit felfedeztem így, tévénézés közben. Miután élete első versenyén a hatodik körben ő volt a leggyorsabb a mezőnyben, azonnal tudtam, hogy fel kell hívnom, és le kell igazolnom.
Eredetileg úgy terveztem, hogy kötök vele egy megállapodást, és két évet hagyom a Moto2-ben, de az első személyes találkozáskor annyira meggyőzött, hogy tudtam, mindkettőnknek az a legjobb, ha mielőbb felviszem a MotoGP-be. Sajnos akkor még elég gyenge volt a csomagunk, és Maverick elment a Yamahához, de ami vele nem sikerült, összejött Joan Mirrel. Az ő esetében is hasonlóan alakultak a dolgok, de miután tíz futamot megnyert a Moto3-ban, sejtettem, hogy van benne potenciál. Végül ő is csak egyetlen szezont töltött a Moto2-ben. Ezt viszont egyáltalán nem tartom problémának, hiszen emlékezzünk csak a korszak egyik, ha nem a legnagyobb zsenijére, az ausztrál Casey Stonerre. Sem az akkori 125-ben, sem a 250-ben nem nyert világbajnoki címet, a MotoGP-ben mégis olyanokra volt képes a pályán, amire azóta senki sem. Ugyanakkor hiszem azt is, hogy minden versenyzőnek megvan a maga ideje, amikor futamokat nyerhet. Persze ott van Marc Márquez, aki rögtön az első királykategóriás szezonjában dominált, de ez egyedi eset. Vegyük csak példaként az öccsét, Alexet, akinek szüksége volt öt évre, hogy beérjen, de idén már stabilan futamokat nyert, és komoly kihívója volt egy ideig Marcnak is a vb címért folytatott küzdelemben.”
Azzal viszont egyetértett, hogy a MotoGP jelen szakaszában az újoncoknak nehéz dolguk van, ha nem a legjobb motoron ülnek. Ezt erősítette Fermín Aldeguer indonéz futamgyőzelme is, ami figyelembe véve, hogy a spanyol első szezonját teljesíti a királykategóriában, fenomenális volt, de Brivio szerint ehhez kellett a Ducati is.
„Nagyon megváltozott minden, sokkal több az elektronika, és a magasságállító berendezések is tovább bonyolítják a helyzetet. Így aligha várható el egy újonctól, hogy az első évben szinte minden sikerüljön.”
Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, lát-e bármilyen párhuzamot a Forma–1-gyel.
„Nem igazán van párhuzam a két sorozat között, még ha a kívülállók ezt így is gondolják. Hiszen az F1-ben, ha egy újonc mögött komoly szponzorok vannak, sokkal több alkalma lehet autóba ülni már azelőtt, hogy valóban megkezdi a szezont és az azt megelőző téli teszteket. Továbbá ott vannak még a profi szimulátorok, amelyek óriási segítséget jelentenek. Ezzel szemben egy MotoGP-újoncnak nincsenek hasonló lehetőségei. Nagyjából nyolc napja van megtanulni mindent, mielőtt pályára gurul az első versenyhétvége első szabadedzésére. És a mai MotoGP-motoroknak semmi közük nincs a többi kategóriához. Persze az is igaz, ha a Forma–1-ben nincs jó autód, szinte esélytelen, hogy jó eredményt érj el – ez alól talán Max Verstappen az egyetlen kivétel –, viszont a MotoGP-ben egy jó versenyző képes lehet ellensúlyozni azt is, ha mondjuk egy gyengébb csomaggal harcol a többiek ellen. Persze nem szeretném, ha félreértenének, mert eszméletlen profik az F1-es versenyzők, és elképesztő munkát raknak bele, de a motorozás továbbra is egy emberközelibb sport, amely leginkább a jármű természetéből fakad.”
