Ághassi Attila
Sokkolta a BL-döntős Intert a norvég csodacsapat, idegenben is megverte a Bajnokok Ligájában
Az Inter folyamatosan támadott, a kilenc norvéggal felálló Bodø gólokat rúgott, Milánóban is megverte az olaszokat, és várhatja a nyolcaddöntő pénteki sorsolását.
Kiskorúak veszélyeztetésével gyanúsították meg az Európa-bajnok Sebestyén Júliát
A rendőrség egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, a gyanúsítás miatti panaszt elutasították.
Jó mókának gondolta a győztes futó, hogy a célvonalon fejlövést imitál, kizárták miatta
A botswanai Masalela jobban bírta a hajrát, már riválisa előtt haladt, amikor ez az ötlete támadt.
19 évesen meghalt menyasszonyának ajánlotta olimpiai ezüstérmét az olasz síelő
„A mesék léteznek” – mondta a síkrosszban második Federico Tomasoni.
A legjobb magyar korcsolyázó a vb-ezüstje után politikai menedékjogot kért, a családját internálták
Király Ede százéves lenne szombaton, 1950-ben Londonban maradt, később Kanadában telepedett le.
Klæbo legyőzhetetlen, a hatodik aranyérmét 50 kilométeren nyerte
A norvég sífutózseni a sprint után a leghosszabb távon is győzött a téli olimpián. Hatból hat számban nyert.
A csehek is bojkottálják a paralimpia megnyitóját az orosz jelenlét miatt
A rendező Olaszország ellenzi az orosz zászló kitűzését.
Műteni kellett a lengyel korcsolyázó szemét, akinek riválisa pengéje vágta meg az arcát
A rövidpályás gyorskorcsolya utolsó versenyszámában történt a drámai baleset.
Norvégia hihetetlen rekordja, már 17 aranynál tartanak az olimpián
Kínai házaspár aranyérme síakrobatikában: a feleség után a férj is győzött.
Nyolcadik a magyar férfi gyorskorcsolya-váltó az olimpián
Nem született meglepetés, a hollandok elvitték ezt az aranyat is.









