Aradi Hanga Zsófia

Aradi Hanga Zsófia

A sárvári körzetben induló Magyar Péter már egy éve feltűnt egy Lázárinfón, és ott volt a...
A független jelölt a helyiek szerint is elkötelezett fideszes, korábban több fideszes politikussal fotózkodott.
Debrecentől is kikapott, menesztették a Diósgyőr vezetőedzőjét
A DVTK három év élvonalbeli tagság után int búcsút az NB I.-nek.
Van valami a levegőben: a héten minden lottósorsoláson volt telitalálat
A héten behúzták a Skandináv lottó, a hatos lottó, az ötös lottó és a Joker főnyereményét is.
Öt éven belül a nyolcadik választást tartják Bulgáriában, amitől a politikai válság végét remélik
A legtöbb szavazatot az előrejelzések szerint a volt államfő, Rumen Radev új, baloldali pártszövetsége kaphatja majd.
Észtország, Litvánia és Lettország sem engedi, hogy Robert Fico a légterükön keresztül repüljön...
A szlovák miniszterelnök a májusi győzelem napi katonai parádéra utazna az orosz fővárosba.
Nagy Ervin: Aki annyi bűnt követett el a magyar színházi élet ellen, mint Vidnyánszky Attila,...
A Tisza Párt politikusa szerint nem a Fidesz színvonalán cserélgetnek majd embereket, de a Nemzeti Színház igazgatójával kezdenek majd valamit.
Katy Perry szerint kamu, hogy szexuálisan zaklatta Ruby Rose-t, de az ausztrál rendőrség nyomozást...
Az ausztrál színésznő pár napja azt állította, a húszas éveik elején szexuálisan bántalmazta az énekesnő egy melbourne-i szórakozóhelyen.
Az MTVA csatornaigazgatója a dolgozóknak: Aki nem tudja magában tartani az eredményekkel...
Szerdán állománygyűlést tartottak a közmédia Kunigunda utcai központjában.
Magas szintű uniós delegáció érkezik a Tisza Párttal tárgyalni Budapesten
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és Magyar Péter kedden már telefonon egyeztetett az uniós források felszabadításáról.
Kövess minket Facebookon is!