Aradi Hanga Zsófia

Aradi Hanga Zsófia

Kedden szavaznak a szociális törvény módosításairól, civilek a parlamentnél fognak tiltakozni
Újabb részekkel egészítették ki a törvénymódosítást, ami lehetővé tenné az állam számára, hogy csak végső esetben segítsen a rászorulókon.
10,6 millió forint értékben foglaltak le védett kecskerákokat egy budapesti kínai áruházban
Az egyik vásárlónak gyanús lett, hogy az olcsón árusított rákok védettek lehetnek, bejelentést tett a NAV-nál.
A szezon végén távozik a győri kézilabdacsapat BL-győztes edzője
Ambros Martín nyártól új feladatokra szeretne koncentrálni.
Tanársztrájk és élőlánc is volt pénteken, de a köztévé híradójában csak az egyik érdemelt említést
Péntek reggel folytatódott a tanárok tiltakozása, a tízórás híradóban még nem, a delesben már kapott két percet a téma, de a teljes kép ebbe nem fért bele.
A Twitteren már mindenki búcsúzkodik a platformtól
Úgy tűnik, Musk még mindig nem aggódik, miközben annyi dolgozó mondott már fel, hogy lassan nem lesz, aki kezelje az oldalt.
Hiába kapták el mindig, nem bírt leállni az éttermi potyázással a pécsi férfi
Pár nap alatt háromszor is előállították a rendőrök, miután fizetés nélkül akart távozni a vendéglátóhelyekről, ez sem tántorította el.
Videón, ahogy a kínai elnök azzal vádolja a kanadai miniszterelnököt, hogy kiszivárogtatta a...
A G20-csúcson jegyezte meg Hszi Csin-ping, nem örül annak, hogy a sajtó is megtudta, miket mondott neki Trudeau a zárt ajtós találkozójukon.
Kövess minket Facebookon is!