Barnóczki Brigitta
Be is nyújtotta a módosítót a nők 40-hez a kormány, kizárják belőle a nemváltókat
Csak azok vehetik majd igénybe, akik 40 évig nőként dolgoztak.
A polgármester sem örül a fóti akkumulátorüzemnek, de így is kifütyülték a lakossági fórumon
Vass György azt mondja, derült égből a lórúgásként érte az akkumulátorüzem híre.
Évi 60 ezres bölcsődéztetési támogatást vezet be és háromszorosára emeli az iskolakezdési...
A polgármester azt is bejelentette, hogy minden VIII. kerületi rászoruló diák BKK-bérletet kap.
A BKK szerint is jogszerűen működik a Bolt Taxi
A közlekedési társaság azt írja, hogy a taxirendelet előírásai alapján járt el, amikor előzetes jóváhagyást adott a Bolt Taxinak.
Kocsis Máté válaszolt Jámbor Andrásnak: Valójában min csodálkozol?
A Fidesz frakcióvezetője arra reagált a Facebookon, hogy a Párbeszéd képviselője halálos fenyegetést kapott.
Bevonult a kormány a sopronbánfalvai kolostorba ülésezni
A kormányülés péntekig tart, várhatóan a NATO-csúcs mellett szó lesz inflációról és a nyugdíjakról is.
Egészséges barnulás nem létezik, de védhetjük a bőrünket, amikor égeti a nap
Igaz, hogy kell alapszín az egészséges barnuláshoz, és hogy minél magasabb a faktorszám, annál inkább véd a napozókrém? Bőrgyógyász mondja el, mire kell figyelni, hogy ne legyen nagy baj a felhőtlen...
Hanga Ádám a szerb Crvena Zvezdához igazol
A 34 éves válogatott kosaras a Real Madridtól igazol át.
A Bolt Taxi azt állítja, hogy teljesen jogszerűen működik
Arra reagáltak, hogy a taxis szövetség azt kéri a fővárostól, semmisítsék meg a Bolt engedélyét.
Meghalt Milan Kundera
A lét elviselhetetlen könnyűségének írója 94 éves volt. Kafka és Hrabal mellett ő volt a leghíresebb és a legnagyobb hatású cseh írója.







