Barnóczki Brigitta
Négy vonatból egyet tud rendesen lehűteni a MÁV, egyelőre nincs pénz újabb klimatizált kocsikra
A többi IC-kocsin csak léghűtés van, amivel nehezebb elérni a kellemes hűs levegőt a vonatokon.
Ismert zenészt a hallgatott ki a NAV, száz millió forintnál is több bevételt titkolhatott el
A klipekből származó pénzt hallgatta el, és nem fizetett szja-t, amivel 20 milliós kárt okozott a költségvetésnek.
Távhűtéssel védekezik a hőség ellen Bécs, már a nyolcadik távhűtő központot építik
A Bécsi Orvosi Egyetem kampuszának kellős közepén, egy belső udvarban épül 350 000 négyzetméteren.
Hálapénzzel lebukott orvosok miatt szünetel a szívbetegek ellátása a fehérgyarmati kórházban
A betegeknek Mátészalkára vagy Vásárosnaményba kell utazniuk vizsgálatra.
20,1 százalék volt a júniusi infláció
A májusihoz képest átlagosan 0,3%-os volt a drágulás, tavaly nyárhoz képest pedig 20%-kal emelkedtek az árak.
Tízmillió euróba került az a luxusvilla, amit Brüsszelben vett a kormány
A 2024-es magyar uniós elnökséget fogja szolgálni.
Enyhített Fekete Dávid házi őrizetén a bíróság
A volt megasztáros énekes már Győr közigazgatási területén belül is mozoghat, és elmehet a fiaiért Lébénybe.
Bodrogi Gyula végzi majd el a Fradi kezdőrúgását a BL-selejtezőben
A Nemzeti Színház stratégiai megállapodást kötött az FTC-vel, utána a színész, Vidnyánszky Attila színházigazgató és Rátóti Zoltán is kapott egy-egy Fradi-mezt.
A Penny már bevezette, az Aldi, a Lidl és a Tesco még keresi a megoldást a bolti készpénzfelvételre
A kisboltosok attól tartanak, hogy nem tudnak majd annyi készpénzt tartani a boltban, amennyivel a vásárlókat ki tudják szolgálni.
Budakalász is véget vetne a kontroll nélküli betelepülésnek
Új építési szabályozás készül, 37 hektárral csökkentenék az eddig beépítésre szánt területeket.







