Barnóczki Brigitta
A sima lakossági betéteket is megfogta a kamatstop
A bankok már nem adhatnak 10,5-11 százalékos kamatot a nagy összegű betétekre, pedig épp ekkorák a mindenki számára elérhető ajánlatok.
Bóka János lesz az európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ő most az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára, augusztus 1-jétől lesz miniszter.
Szoboszlai: Javasolták, hogy egyelőre maradjak a szobában, mert itt úgy gondolják, már felismernének
A Liverpool frissen igazolt magyar focistájának Erling Haaland, a Manchester City gólkirálya is adott tanácsot a lakáskereséshez.
Az uniós előírások miatt kell emelni az üzemanyagok jövedéki adóját a Pénzügyminisztérium szerint
Izer Norbert államtitkár azt mondta, ehhez az októberi, 424,86 forint/euró árfolyamot vették figyelembe.
Szemlélek: A megkérdezett tanárok szerint rosszabb lesz a helyzetük a státusztörvény bevezetésével
917 tanár 9 kérdésre válaszolt, elégtelenre értékelték a kormány kommunikációját is.
Felért a világ 9. legmagasabb hegycsúcsára Varga Csaba
A nagyváradi hegymászó oxigén és serpák segítsége nélkül mászta meg a 8126 méteres Nanga Parbatot.
Tablót kaptak a Kölcseyből kirúgott és a távozó tanárok
Rajta van többek között Törley Katalin és Palya Tamás is.
Ketten meghaltak, amikor valaki a tömegbe lőtt Baltimore-ban
A Fox News szerint 20-30 lövés dördült el egymás után.
Oxigén és serpák nélkül indult a világ 9. legmagasabb hegycsúcsára Varga Csaba hegymászó
A nagyváradi hegymászó két akklimatizációs kör után vág neki a pakisztáni Himalája hegycsoportban található csúcsnak.
Kiss Ambrus: A főváros nem ad pénzt a MÁV és a Volán működésére, ha a kormány elveszi tőle az...
A főpolgármester-helyettes szerint most havi 548 millió forintot adnak az agglomerációs közösségi közlekedésbe.







