Barnóczki Brigitta
Nagy Ervin Rákay Philipnek: Úgy viselkedtél, mint egy csivava, aki a gazdi kezében veszettül csahol
A színész pár napja összefutott az egykori zenetévéssel a Haris közben, de szerinte Rákay akkor elment mellette, mint Gőgös Gúnár Gedeon.
160 milliós osztalékot vett ki cégéből a katonai titkosszolgálatok államtitkára
A korábban lelkészként is dolgozó Barthel-Rúzsa Zsolt emellett havi bruttó 1,97 millió forint államtitkári fizetést kap.
Megtalálták Suhajda Szilárd sátrát és dzsekijét a Mount Everesten
Az a hegymászó, aki utoljára látta a magyar csúcstámadót, azt mondta, Suhajdának nem volt hátizsákja, és úgy tűnt, nincs vészterve sem.
Visszatér az Activity, csak nem a TV2-n, hanem az RTL-en
Az egyik legnépszerűbb vetélkedőműsor hat évig futott a 2000-es évek elején, sokáig Szulák Andrea vezette. Azt még nem tudni, hogy most ki fogja vezetni.
Egyedül látta el a gyereksebészetet a János kórház, egyik sebészénél 24 óra alatt 163 gyerek járt
Az új ügyeleti rendszer miatt extrém módon megnőtt a betegforgalom, a szülők is kiakadtak.
Sztrájkol az Arconic-Köfém székesfehérvári gyárának több mint 800 dolgozója
Nem kapták meg a kért béremelést, két napja nem dolgoznak.
Trump gratulált Kim Dzsongun észak-koreai diktátornak, be is támadták érte a republikánusok
Ron DeSantis szerint inkább el kéne utasítani, hogy a WHO bevette a végrehajtótanácsba a „gyilkos diktátor” országát.
Vitézzé avatták Varga Viktor énekest, most már úgy érzi, saját szelete van a magyar földből
Az énekes az Instagramon posztolta a nagy eseményről készült videót, és azt írta, hogy eksztatikus élményben volt része.
Alföldi Róberttől is bocsánatot kért az Origo, miután három cikkben is hazudtak róla
Folytatódik a Fidesz-közeli média helyreigazítási hulláma.
Csak a kapitány és a felesége nem volt kém a Maggiore tóban elsüllyedt hajón
Rajtuk kívül tizenhárom olasz és nyolc izraeli ügynök volt a hajón.








