Barnóczki Brigitta
Egyelőre nem találják azt a négy gyereket, akik eltűntek, miután lezuhant a repülőjük
A gépen utazó három felnőtt, köztük az anyjuk is meghalt.
Szabad Európa: Mészáros Lőrinc cége több helyen is kihagyta a vasat a vasbetonból a MÁV vonalain
A MÁV 19 pontban sorolta fel a hiányosságokat.
Kimarad a fizetésemelésből nyolcezer ápoló és asszisztens
Ők egyenpólóban tiltakoznak az alacsony fizetésük miatt.
A végrehajtói kar szerint hamis az a levél, amelyben megírták a végrehajtóknak, hogy kire...
Az egyik végrehajtó azt írta, Répássy Róbert államtitkárral is leegyeztették, ki kerüljön az új elnökségbe. Az államtitkár a Telexnek azt írta, nem vett részt ilyen megbeszélésen.
Magyarországra készülhet a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója
Az még nem derült ki, hogy pontosan hol lenne a kínai gyár.
Melonival törökülésben csevegett, a lengyel elnökkel a kondiban találkozott Novák Katalin
Mindezt az Európa Tanács tagországai kétnapos csúcstalálkozóján, Reykjavíkban.
Intelligence links found behind four Russian companies operating in Hungary – Szabad Európa reports
According to the paper, some of the companies are involved in developing IT encryptions and drones.
Négy, Magyarországon működő orosz cégnél talált titkosszolgálati szálakat a Szabad Európa
Drónokat és informatikai titkosításokat is fejlesztenek a lap szerint.
Az ország leghosszabb drótkötélpályája épülhet a Zugligeti Libegő és a János-hegyi kilátó között
1410 méteres és háromállomásos lesz. Sokan erdőirtástól tartanak.
Momentum: Nem válaszol érdemben Lázár minisztériuma a kastélyok magánkézbe adásáról
Bedő Dávid azt írta a Facebookon, hogy már el is kezdték kirúgni a helyi dolgozókat.





