
Barnóczki Brigitta
Sorfalat álltak a Szent István Gimnázium diákjai, miközben figyelmeztető levelet kapott három tanár
Az iskolában azóta rendben zajlik a tanítás, a tanárok átvették a figyelmeztető levelet.
Pottyondy Edina a Telexnek: Ki szeret fostartályban wellnessezni?
A youtuber reggel jelentette be, hogy kiszáll a politikából, megkérdeztük, miért pont most.
Kilakoltatási moratóriumot vezetnek be a DK polgármesterei öt budapesti kerületben
Az intézkedés a III., a VII., a XI., a XV. és a XVIII. kerületet érinti.
Nem fogadja el az orvosi kamara az egészségügyi átalakításról szóló miniszteri javaslatot
Szerintük homlokegyenest szembe megy azzal a megállapodással, amit Orbán kötött az orvosokkal.
Tüntetések sorozatára készül a Mi Hazánk Mozgalom október végétől
Flashmobokat és félpályás útlezárásokat szerveznek, mert a kormány és a miniszterelnök egyetlen javaslatukat sem támogatta eddig.
A korrupcióval vádolt Bojko Boriszov nyerte a választást Bulgáriában
Szűk ugyan a többsége, így biztosan koalícióra kényszerül, de negyedszer ülhet a miniszterelnöki székbe.
Hét éve nem hirdettek meg annyi házat, mint szeptemberben
Az Ingatlan.com elemzése szerint megkezdődött a kereslet és a kínálat szétválása a lakáspiacon.
Visszavonja adócsökkentési terveinek egy részét a brit kormány
Mégsem törlik el a legmagasabb keresetűek személyi jövedelemadójának 45 százalékos kulcsát.
Vádat emeltek Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő ellen
Az ügyészség szerint valótlanul állította, hogy megkötözték és fel akarták gyújtani.
Meghalt Miskolc volt polgármestere, Kobold Tamás
1994-től nyolc éven át vezette a várost. 69 éves volt.