
Barnóczki Brigitta
Összesen 30 százalékos béremelést kaphatnak az állami egyetemek oktatói
Az ITM benyújtotta az erről szóló javaslatot, már csak a parlamentnek kell megszavaznia.
Medián: Vezet az ellenzék a Fidesszel szemben Budapesten
A kutatás szerint, ha most lennének a választások, a Kétfarkú Kutya Párt bejutna a parlamentbe és Karácsony Gergely népszerűségét sem vetette vissza, hogy visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől.
Matt Damon és Robert Downey Jr. is szerepel Christopher Nolan új filmjében
A Batman: Kezdődik! és az Eredet rendezője az atombomba egyik atyjának tartott Robert Oppenheimerről forgat.
Áder a klímacsúcsról: Magyarországnak semmi oka a szégyenkezésre
A glasgow-i klímacsúcs után arról beszélt, hogy az ország hiába veszítette el az erdőinek 90 százalékát Trianonban, azóta folyamatosan növelte azok számát.
Megkapta a végső engedélyt az Egyesült Államokban a Pfizer gyerekeknek szánt vakcinája
Így szerdán megkezdődik 28 millió 5 és 11 év közötti gyermek beoltása.
Népszava: Papíron nem, csak a gyakorlatban szűnt meg a kontaktkutatás
Gulyás Gergely egyik kijelentése után a lap annak járt utána, változott-e karantén és a kontaktkutatás eljárásrendje.
Strasbourgig viszi rekordbírságának ügyét Szabó Tímea
A Párbeszéd frakcióvezetője azt mondta, nem ijedt meg a 9,7 millió forintos büntetéstől, amit még nyáron szabott ki rá Kövér László házelnök.
Zámbó Jimmyről szóló sorozatot indít a jövőre 25 éves RTL Klub
A király című tízrészes életrajzi sorozaton kívül 2022-ben visszatér a képernyőre a Celeb vagyok, ments ki innen! is.
Harsányi Levente szomorú, amiért távozik a Petőfi Rádiótól
A műsorvezető arról nem akart beszélni, mi lesz a közmédiában futó többi műsorával.
Uniós biztosokkal és európai parlamenti képviselőkkel találkozik Márki-Zay Péter a jövő héten...
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt két és fél napos programja során helyi magyarokkal is találkozik majd.