Bolcsó Dániel

Bolcsó Dániel

Csak a válogatott meccseire akartak bérletet venni, de belépve idegen nevet láttak a fiókjukban
A regisztrációs rendszer hibája miatt állították le a múlt pénteki bérletértékesítést. Az MLSZ a bérleteladások sikerét hangsúlyozza, és azt állítja, nem történt komoly fennakadás, de az előre...
Kicsúfolták az óvónők az autista gyereket az óvodában, most mégis ugyanoda kéne járnia
Az anyuka hiába vinné máshova, a pedagógiai szakszolgálat ugyanazt az óbudai óvodát jelölte ki, ahol Mauglinak nevezték a fiút, kiabáltak vele.
Orbán Viktor tanácsadó testületet verbuvált, az egyik cél a politikai őrségváltás lehet
Stumpf István vagy Maróth Miklós mellett a nemzetbiztonsági szolgálatok felügyeletének kulcsfigurái is bekerülnek, a helyükre pedig sajtóinformációk szerint politikailag lojálisabb szereplők ülhetnek.
Óriási jogi győzelmet aratott Donald Trump: nem tilthatják el az államok az elnökjelöltségtől
A legfelsőbb bíróság ítélete még épp időben érkezett a szuperkedd előtt.
Az ápolók szerint sokan az ígértnél kisebb emelést kaptak, a kormány a kórházakra mutogat
A hírek 20 százalékos átlagos béremelésről szóltak, beszámolók szerint többen kevesebbet kaptak. A kormány szerint a munkáltatók adhatnak ennél többet, de kevesebbet is.
Szijjártó Péter: A béke neve Donald Trump
Ezek szerint mielőbb Ukrajnában akarják látni a volt amerikai elnököt. A jó magyar–amerikai kapcsolatokat is pont ugyanígy hívják Szijjártó szerint.
Nincs kivételezés: egyházi gyermekvédelmi intézményekben is lesz alkalmassági vizsgálat
A kormány sajtóhírekre reagálva azt írta, rendelettel tényleg csak az állami intézmények vezetőinek tudták előírni a pszichológiai vizsgálatot, de már készül a törvénymódosítás.
Ikreknek is lehet különböző az apjuk
Az ikerféltestvérek születéséhez két petesejt, két fogantatási alkalom, egy nő és két férfi szükséges.
Kövess minket Facebookon is!